Egy ilyen furcsa című kötet jelent meg az ismert irodalomtörténész műhelyéből, aki már munkáival a szakma meghatározó személyiségévé vált. Ezen kötet közzétételére is a Nap Kiadó vállalkozott, a szerzőnek csak az említett kiadónál tizenegy kötete jelent meg. S az utolsó mű címe: Múltaddal valamit kezdeni már címként is sokatmondó. Annak ellenére, hogy komoly pozíciókat töltött be – az irodalomtudományi intézet igazgatója, szegedi egyetemi professzor, olasz és amerikai egyetemi vendégtanár, majd olasz nagykövet volt –, mégis fontosnak tartotta jegyzetíró státuszát a Magyar Nemzetnél, s ezekben már ott csillogott-villogott szépíró hajlama. Már ez az utolsó előtti kötete, amelynek két kiadása is volt, az utolsó 2021-ben, is jelezte: egyre tudatosabban fordult a szépíró megnyilatkozás felé, hiszen mindig törekedett a közérthető és humoros fogalmazásra. S fantáziája is élénken működött, jelzi ez a kötet is, amelynek Utószava részletében olvasható két olyan kijelentés, amelytől megállhat a bicska a levegőben, amikor a főnöke – nagyköveti állomása elfoglalása előtt – arra inti: ne adja el a nagykövetség épületét és ne haljon meg kint, mert az mérhetetlen költségekbe verné a külügyminisztériumot. Az író meg is fogadja a jótékony tanácsot.
A szöveg a ’92 óta tartó négy év nagyköveti időszak ezernyi epizódjából tevődik össze. Szerencsére a műveltség és a humor minden nehézségen túlemeli a novelláknak nevezett történeteket.
Az első mindjárt kalandos: a repülőtéri sztrájk miatt veszélybe kerül a március 15-i kitüntetések átadása, ezt bravúros szervezéssel megoldotta a nagykövet úr, de közben számos kalandos epizóddal találkozhatunk, amelyek fűszerezik az olasz ünnepség szervezését. A Jövőbelátás a pincérek öltözete és diplomáciai szmoking közötti összefüggéseket villantja fel, a Kereszténydemokrata Internacionálé nemzetközi találkozóján, ahol a szmokingba öltözött kisgazdavezért pincérnek nézik a vendégek, és pezsgőt követelnek tőle. Ő pedig a habostortát tömi magába, jelezvén, ő is vendég, nem felszolgáló. A különrepülőgép története is tanulságos, amikor a magyar pártférfi a sztrájk miatt Antall különgépére kérezkedik. A Menjen gyalogválasz a korabeli viszonyokat jellemzi.
Az Angyalos zászló a nemzetközi emigráció belső viszonyaiba enged betekintést, amikor az új nagykövettől tartanak a régi emigránsok. Róma átépítésének titkairól regél a Neptunus trombitása. A szökőkút figurája odavonzott egy bolondot is, aki színezte a nem mindennapi látnivalókat.
Meglepetést kelthet, hogy már akkor is volt „visegrádi együttműködés”. Az ál-krematórium – ahogy Szörényi nevezi – szlovák követséggé alakult, s a barátságos követről kiderült: ő is titkos ügynök volt a múltban, ezért távoznia kellett a diplomáciaiai szolgálatból.
Ez utóbbi is figyelmeztet: helyzetek és jellemek váltogatják egymást Szörényi történeteiben. Hol az egyik dominál, hol a másik. Az Ócsi csornüje a helyzet abszurditásából indul ki, de a végén megjelenik a jellem, aminek következtében a magyar követet besúgónak nézi a litván nagykövet. A Félelem a történelem előli elbújás lehetetlenségéről szól, a kialakult helyzet kapcsán. Nos, itt a jellem dominál, az első orosz nagykövet esetében, aki egy kihalt mali nyelvjárást tanul meg kényszerűségből. S amikor kijut Maliba, közlik vele, hogy a Bamako nyelvet már nem beszéli senki. (Ugyanis ezen a nyelven adta elő bemutatkozó beszédét.) A Fényképiállítás kiállítás egyik pikantériája majd az lesz, ha a kiállított volt szovjet fotóanyagból Lenin elvtársat is kiretusálják. Az amerikai nagykövet – volt fakereskedő – visszavágyik eredeti szakmájába, tudása csak gazdagodott az itteni faáru-ismeretekkel. (Medvegyűjteményemből)
A hejehujának és dinomdánoknak is megvan a maga böjtje, ahogy az a hasonló című beszélyből kiderül. Az olasz narancsszedő traktoroknak is volt piaca a rendszerváltás előtti Magyarországon, na, nem azért, mert annyi narancsot termeltünk, hanem mert az olasz gyártó megfelelő baksisokkal korrumpálta a hivatalnokokat. S a rendszerváltás után már nem találta a lefizetett embereket. Ráadásul ebben a zűrzavarban a nagykövet segítségét kérte. A névtelen levél is megerősítette: az olasz üzletember a maffia tagja. A nagykövet bámulatos felkészültsége néha zavarba ejtő helyzeteket eredményezett. Felismert egy bizonyos Monsú Desiderio-képet a vendéglátó ál-sajtgyáros képgyűjteményében. A meghívás nem önzetlen volt: a sajtgyáros meg akarta venni a Herendi Porcelángyárat. Az üzletember csalódása nagy volt, amikor kiderült, erre nincs lehetőség. A hosszúra tervezett vendéglátás is gyorsan véget ért. A sziciliai Dante-kiadás is betekintést enged az olasz biztonságiak viszonyaiba, Sora város meghívása pedig Carrarra neolatin Columbusz című eposzának hányatott sorsát villantja fel, egy győri pokolgép leszerelésének epizódjával. Korzensky Richárd így vált jövőbelátó prófétává. Persze, a félreértéseknek is megvan a maguk szerepe. Hogyan válik egy 1860-es emléktábla a Horti szófordulat révén a Horthy-korszak jelképévé – ez a Horthy lucernásatörténetből derül ki. Az utódnak nem volt latin műveltsége, ezért a táblát összetörette. A nápolyi kitüntetés az olasz szabadkőművesek titkos életébe enged betekintést. A maffia ide is betette a lábát, a kitűntetést adó polgármestert letartóztatták, de a ceremónia azért megtörtént. A Mediterránrum fővárosa pedig éli a maga életét. A magyar küldöttségek nem mindegyike volt kellően kiművelve. Ezt tükrözi az Infláció című beszély. Hiába érdeklődik Szörényi a következő év inflációjáról, a válasz nem értékelhető. És a NATO szervezete sem mindig híres káderpolitikájáról. A magyarok szereplése sem volt mindig pozitív, de Arese város esetében igen. Hiszen egy magyar király alapította a 15. században. Így Mosonmagyaróvár testvérvárosa az olasz településnek. A tetvériesülés azonban – a polgármester szerint – az adócsalásban mutatkozik meg. Szörényi ennek hallatán sem sértődött meg: javasolta, hogy a főutcát nevezzék el az alapítóról. De kiderült: csak egy főutcája van a városnak, s anak neve már foglalt. Egy kis történeti áttekintést kapunk San Marinóról, a kedélyes miniállamról, amely megőrizte önállóságát évszázadokon át. Ám a san marinói dinnyevodkáról kiderül, hogy köze van Magyarországhoz. Közelebbről: Verpeléthez. A nagykövet ezzel az ismeretével arat nem mindennapi sikert. A bolgár ismeretség csak arra jó, hogy a kolléga beavassa az ellenzék ledarálásnak metódusába, amit a disznókkal elfogyasztattak. A rossz címre menő repülőtéri csomagoknak is megvan a maga kálváriája, az akasztófahumor mellett. Ebben is része volt Szörényinek, de találékonysága kisegítette, s a szemrehányást tevő miniszter hasonlóan járt pár nap múlva. A Lukuluszban arról kapunk képet, hogy igazi szűfrazsettek is vannak a modern korban, akik meztelenre vetkőzve a francia trikolórba burkolóznak egy tüntetés alkalmából. Hogy ki lophatta el Kossuth Lajos halálos ágyának főbb darabjait, az is kiderül a Halálos ágy című epizódból. Szörényi beszélgetőtársa egy fogadáson az a rendőtábornok, aki ez ügyben nyomozott, eredmény nélkül. De a kis társaság, aki ezt végrehajtotta a ceglédi múzeumban, öntözőcsöveknek vitte el – részegen – az ágy darabjait. A nyomozás azonban nem talált tetteseket.
A halak fogyasztása sem volt mindig kockázatmentes. A bari kirándulás és a felszolgált halételek szóltak erről a kalandról. Kiderült, hogy a menü frissen fogott, mélytengeri halakból készült, amik nem okozhattak különösebb bajt. (Nem a kifolyónál halászták őket.) Így maradt érintetlen a több fogásból álló hallakoma, de a kockázat kétségkívül nagy volt. A sulmonai börtönlátogatás sem tartozott a mindennapi élmények közé. Az ide menekült olasz hadfi látta vendégül a nagykövetet Ovidius városában. Társát, a volt külügyminisztert 17 év börtönre ítélték, a másik szabadlábon védekezhetett az őt fenyegető 25 per elől.
Nem kellemes, ha az embernek – többnyire véletlenül – halálhírét költik. Ez megesett Szörényivel is 1994-ben. A többféle félreértés, ami ebből származott, kellő humorral bírt, de nem mindig vált kellemessé. Csak azt remélte, akinek halálhírét költik, az száz évig fog élni. Ady és az olasz sör is témává vált, bár a költő 1913-as római tartózkodása alatt kizárólag bort ivott. A megemlékezés emléktáblájánál viszont így is jól sikerült (a szövege olvasható a kötetben), az olasz politikus utódok – élén Berlusconival – aligha értékelték a magyar kultúrpolitikai ceremóniát. A szerzőnek találkoznia kellett egy neolatin vécés nénivel is. A konferencia, amit rendezett Pannónia és a Római Birodalom címmel, csak a román titkosszolgálatnál talált visszhangra, akik azt állították: az olasz nagykövet azt állítja, a magyar nyelv a latinból származik. A jelentésnek nem lett következménye, de negyed év múlva ő is elolvashatta a vészes következtetést.
A négyéves ciklus lassan véget ért. A szerző összegyűlt céduláit is közreadja, amelyek egy-egy témát rejtenek. Ám a címadó írást nem hagyhatjuk ki, amely Éljenzés és nimfománia címen szerepel a kötetben. Egy olasz írót idéz, aki novelláiban a 19. századforduló Rómáját idézi, amikor felfedezi a városszél érintetlen gyönyörűségeit. Ernesto Ragazzoninak hívták. Az egykori epizód színhelye 1921 óta a Magyar Nagykövetség székhelye. S a novella szerint, amely 1919. április 11-én íródott, így éltethették Kun Bélát mint a magyar népbiztost.
Még meg kellett érnie az MDF-kormány bukása után Horn Gyula és Kovács László római látogatását, de erről semmi jót sem tudott feljegyezni (Pedig igyekezett.) A búcsú sem volt könnyű: hazatérve, a MALÉV- gépre átszállva, a felesége figyelmeztette: Lacika, vigyázz, kiszakadt fenekeden a nadrág!
Én úgy érzem, Szörényi szépírói bemutatkozása – ebben a kötetben is jól sikerült. Bár nem született még meg életművében Kunoz Aladár Fekete kolostorához hasonló remekmű, de jó úton van. A kötet Záró imája legalábbis erre utal. Kíváncsiak vagyunk a folytatásra.
