Bíró-Balogh Tamás neve nem ismeretlen az irodalmároknak és az irodalom iránt valamelyest érdeklődő közönségnek. A szerző eddigi munkássága során érezhető volt, hogy igyekszik szélesebb olvasótáborra szert tenni, az olvasás, a könyvek számára meghódítani minél több embert. A Kosztolányi Dezső szerelmeit taglaló, Ha nem volnátok ti. Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei című kötetével ezt az utat folytatja. Saját bevallása szerint tisztában van azzal, hogy a téma a bulvár felé mozdíthatná könyvét, ám megkísérli ettől úgy megmenteni munkáját, hogy minden egyes kapcsolatot az irodalom vonatkozásában tárgyal (Erdélyi Magyar Televízió, Kultúrcsepp műsora, 2020. március 30., https://www.youtube.com/watch?v=q1KTq0DxEig).
A Szegeden dolgozó irodalomtörténésznek sikerült a történelemtudomány eredményeinek beemelésével egy rendkívül olvasmányos művet írni. A tudományosság tehát nem nehezedik rá a kötetre, így a befogadóra, hanem hol inkább rejtetten, hol kevésbé rejtetten kalandban részesíti. A történelemet firtató meglátások nem egyszer családtörténetekkel, regionális történelemmel társulnak, akár az (egyik) utolsó nagy szerelem Radákovich Mária bemutatásánál. (A Radákovich-viszony okán az író-költő Kosztolányi talán még el is vált volna a feleség Harmos Ilonától.) Bíró-Balogh nagyon aprólékos nyomozómunkát végezve jellemzi a férjezett, gyermekéért aggódó nőt és környezetét. A Ha nem volnátok ti teljességre törekszik, ezért betekintést nyújt a Radákovich-család múltjába. Az 1800-as évekig visszamenve latolgatja, hogy a szabadkai születésű szerző 1930-as évekbeli kapcsolatát egyenes rokoni szál fűzi-e Vas Gereben régen divatos íróhoz. A fejtegetés végül a kétségek eloszlatásával zárul: „bár bizonyos, hogy Radákovich Mária nem volt Vas Gereben leszármazottja […] Radákovich Mária felmenői közül eddig nagyapjáról, Radákovich Bódogról esett szó: ő volt az, akinek papírjait Vas Gereben Sárváron ellopta” (21., 25.). Előre haladva hangsúlyozza az irodalomtörténész, hogy Radákovich Máriát családja és férje rokonsága révén „túlnyomórészt fegyveres erők kötelékébe tartozó férfiak vették körül – talán ez is magyarázza két későbbi kapcsolatát, amikor nem katonát vagy rendőrt választott társának, hanem egy költőt, majd egy festőművészt” (39., kiemelés az eredetiben). Nem is meglepő a váltás, ha a nő író-költőhöz szóló leveleiben tapasztalható fokozott érzékenységét, misztikus gondolatfutamait vesszük alapul. Ezek adódnak az ideggyengeségből, amelyet Harmos Ilona sejtetni enged kegyetlennek tételezhető mondataiban, és amely egyébiránt közös jegynek minősülhet Kosztolányi és Radákovich Mária között. Az utóbbinál jelentkező idegi instabilitás kötődhet gyermekkori, kamaszkori élményéhez, apja öngyilkosságához. Mintha erre történne célzás Harmos Ilona soraiban: „Magának pedig azt az emberi tanácsot adhatom, hogy vagy azonnal, ugorjon a Dunába […]” (117.). A halál módjának említése miatt (a folyóba ugrás) állítja Bíró-Balogh, hogy vélhetően a feleség részletesen ismerte a vetélytárs apjának történetét.
Kosztolányiné ténylegesen tudhatott a viszony, ha nem is minden, de számottevő részletéről, mégpedig férje beszámolói alapján. A levelében ez egyértelműen szerepel, csakúgy, mint az, hogy az író-költő idegrendszerét szintén nem tartja erősnek. Következménye lehetne ez Kosztolányi akkor már súlyos betegségének, de Arany Zsuzsanna alapos, nagyívű Kosztolányi-kötetéből (Kosztolányi Dezső élete, Budapest, Osiris Kiadó, 2017.) is kiolvashatjuk, hogy a gyengeség nem lehetett újkeletű.
Harmos Ilona férje emberi hibáit eléggé határozottan rója fel a Radákovich Máriának szóló dokumentumban. Emellett azonban a szegedi irodalomtörténész kötete Kosztolányi és felesége többrétegű kapcsolatát húzza alá: a szerelem, a barát és az első olvasói pozíció mind Kosztolányiné szerepe volt. Ettől az egymásrautaltságtól sem tudott (volna) az író-költő férj könnyen elszakadni, továbbá ezt az összetett viszonyt féltette Harmos Ilona. A Szeptemberi áhitatvolt az a vers, amely mélyen sérthette a feleséget: nem adta neki oda Kosztolányi megjelenés előtt elolvasásra, a költemény életrajzi elemeiből következtethetően a Radákovich-szerelemre reflektál, ráadásul abban a Nyugat-számban került közlésre, amelyben Harmos Ilonának Görög Ilona név alatt jelent meg novellája. Nagy valószínűséggel a lapszámból lett egyáltalán tudomása Kosztolányinénak a műről, amely mára az egyik legismertebb Kosztolányi-verssé vált. Jóllehet Bíró-Balogh más szövegeket ugyancsak sorjáz, amelyekben nyoma lehet ennek a szerelemnek, úgy tűnik, hogy a Szeptemberi áhitat foglalkoztatja főképpen. Könyve egyik tétje is valójában e vers keletkezési körülményeinek felfejtése. Jól látta tehát Harmos Ilona a veszélyt, amikor az irodalomtörténet működését ismerve és kissé előre tekintve kategorikusan kijelentette Radákovich Máriának: „[i]rodalmi romantikát nem csinálunk, kedvesem” (117.). Az irodalomtörténetnek mint művészettörténetnek ellenben létezik egy sajátos álláspontja, amelyet Parti Nagy Lajos fogalmaz meg: „Mária nélkül majdnem van Szeptemberi áhitat, de Kosztolányi Dezső szeptemberi áhítata, érett világszerelme nélkül egyáltalán nincsen Mária” (idézi Bíró-Balogh, 11.). Ezekkel társítható Kosztolányi gondolata: „[a]z a kép, mely bennem van, szilárdabb valóság, mint maga” (52.).
A szabadkai születésű író vallásossága gyengült az évek során, materialistának nevezte magát. A Radákovich Máriával való levelezéséből és a versből derül ki a nő ellenhatása, az értelmezők egy csoportja így Kosztolányi hithez közeledését diagnosztizálja. Az érzés természetszerűleg a halálfélelem erősödésével fokozódhatott. A szerelmes hölgy megjegyzéseiben viszont mintha nem csak a vallásosság mindennapivá alakított formája lenne fellelhető, hanem a misztikum felé irányultság is. Kosztolányi és önnön fia betegsége, a kettő értelmezése, a két fontos személyért való imái terelik az úton. Az író-költőt ez az összekapcsolódás szintén magával ragadhatta.
Bíró-Balogh kötetének két női alakja került eddig előtérbe. Van azonban még egy, akinek irodalomtörténeti jelentősége vetekedhet az előzőkével. Keresztes Erzsébet hosszú időn át volt cseléd Kosztolányiéknál, a szerető lét ugyanakkor még tovább tartott. Harmos Ilona tudott róla, hogy fiúk dajkája és férje között milyen természetű kapcsolat van, ám az évek során e viszony fontosságát bagatellizálni látszott. Könyvében csak mellékesen említi a férj Papp Oszkárra panaszkodó Radákovich Máriával való első találkozás beszélgetését idézve: „[m]inden férj megteszi ezt – mondom, holott nem is hiszem, mert az én férjem, hacsak nem számítom naponkénti néhány perces látogatását a régi dajkánál – hitem szerint –, még a hűtlenség legcsekélyebb látszatát sem keltette hosszú házasságunk idején” (idézi Bíró-Balogh, 153.). Radákovich Mária szintén céloz enyhén lekicsinylően Keresztes Erzsébetre is. A cseléd irodalmi műben való lenyomata azonban felmérhetetlen, Kosztolányi ugyanis éppen róla mintázta az Édes Anna főszereplőjének pár vonását. A magyar irodalom egyik legtöbbet taglalt regénye örökíti meg őt. Pontosan ezért vált az irodalomtörténész számára fontossá, mégha terjedelemben kevesebbet is foglalkozik vele, mint a szenzációként értelmezhető Radákovich-viszonnyal.
A történelemre és a korabeli társadalmi sajátosságokra reagáló fejtegetések érdekességeket rejtenek. Ilyen például a párbajok jellemzése. Füst Milán és Kosztolányi Dezső között szintén történt egy csörte, hiszen Harmos Ilona szóban megsértette Füst Milán feleségét. Kosztolányinak elégtételt kellett adnia Füstnek. Abban az időben erre már csak írásban volt szükség. Kosztolányiné mindazonáltal élete végéig fenntartással viseltett Füst iránt, tekintettel arra, hogy tisztában volt az író közvetítő, segítő szerepével a Radákovich-szerelem kapcsán.
Bíró-Baloghot szakmai kíváncsisága addig vezeti, hogy Kosztolányi szerelmeinek mai irodalmi, művészeti feldolgozásáig kutasson. Ebből adódóan röviden, de érdekfeszítően kitér Parti Nagy Lajos, Réczei Tamás és Szív Ernő (Darvasi László) kortárs alkotásaira.
Bíró-Balogh Tamás Ha nem volnátok ti című könyve izgalmas kötet, népszerűségre számíthat. A függelékében szereplő levelek és a képmelléklet pedig arra ösztönzi az olvasót, hogy vissza-visszatérjen hozzá, lapozgassa.
(Bíró-Balogh Tamás: Ha nem volnátok ti. Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei. Budapest, Jaffa Kiadó, 2019.)
