Postaház

Blaha Lujza u. 9.

 

Amíg 1846-tól Balatonkenesétől el nem indult Füred felé a Kisfaludy gőzös, a Balaton első gőzhajója révén a hajóforgalom, Füredre csak lovaskocsival lehetett elutazni. A korabeli viszonyokról sok mindent elmond, hogy 1847-ben Écsy László fürdőfelügyelő Krisztián Pius jószágkormányzónak arról írt, hogy a Kisfaludy révén, ha valaki reggel 5-kor indul Pestről, már délután 2-kor Füreden lesz, ez bizony gyors utazás. A vasút 1909 előtt nem érintette Füredet, a déli parton pedig ugyan 1861-től már járt a vonat, de onnan is hajóval kellett átjönni Szántódról, majd Siófokról. A reformkorban tehát a lovaskocsi volt a legfontosabb közlekedési eszköz, ezek pedig itt, az 1816-ban épület Postaház előtt álltak meg utasaikkal, ahol a már jelen levő vendégek kíváncsian figyelték, kik az újonnan érkezők, van-e köztük ismerős vagy híresség? A Postaház szolgált szállásul a kocsisoknak és lovaknak egyaránt, de voltak kiadó szobái is, ahol éppenséggel a prostituáltak és vendégeik is előszeretettel ütöttek tanyát.