Kossuth Kútház

Gyógy tér

 

Kossuth Kútház. A Savanyúvíz főterének bízvást nevezhetjük a Gyógy teret, a Gyógy tér origója pedig a Kossuth Kútház. A 12 oszlopon nyugvó, klasszicista kútházat 1800-ban adták át, azóta a vendégek, akik ekkor még elsősorban nem a Balaton vize, hanem a gyógyforrás miatt érkeztek ide, itt gyülekeztek, hogy elvégezzék az orvos által rájuk rótt ivókúrájukat. Ez azt jelentette, hogy a nap bizonyos szakaszaiban, főleg reggel, éhgyomorra, lassú séta közepette meg kellett inniuk egy előre meghatározott, jellemzően nagyobb mennyiséget a savanyúvízből. Emellett a kútház természetesen az ismerkedés, a társasági élet epicentruma is volt. A magyar emlékezetpolitika változásait pedig kiválóan jelzi, hogy 1852. évi látogatása után ugyan Ferenc Józsefről nevezték el, de ma már az egykori uralkodó kérlelhetetlen ellenfele, Kossuth Lajos nevét viseli.