Kerek-templom

Blaha Lujza u. 1.

 

A füredi fürdőt az ország minden szegletéből látogatták a reformkor éviben, főleg Pest-Budáról és a környező vármegyék (Veszprém, Zala, Fejér, Somogy) nagyobb városaiból. Köztük rengeteg katolikus felekezetű fürdővendég is akadt. Ők, ha vasárnaponként misére akartak menni vagy akármikor betérni egy templomba, meg voltak fosztva ettől a lehetőségtől. Füred faluban, jóval északabbra, „csak” református templom állt. Így, ha valaki fel akart keresni egy katolikus templomot, például Tihanyba vagy Örvényesre kellett, hogy utazzon. Különösen kínos volt ez a helyzet úgy, hogy a füredi fürdő a katolikus bencés rend kezében volt. Így született meg a döntés, hogy épüljön a fürdőn templom. Az alapkőletételre 1841. szeptember 21-én került sor, míg a templom lanternájára a keresztet 1844. december 4-én tette fel Hayek Vencel, az uradalmi ácsmester. 1846. június 21-én Bresztyenszky Béla, a tihanyi apát szentelte fel: az ünnepségen részt vett az épp Füreden időző Deák Ferenc is.