Anya, apa ez mi? Ez A kuflik és az elveszett folt című mesekönyv, Dániel András Kuflik-sorozatának legújabb darabja. Képzeld, még az Év Gyermekkönyv Írója Díjat is megkapta ezért a könyvért 2021-ben!
De mik azok a kuflik? „Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem.” Érthető már?
Egy szép kora tavaszi napon, mikor pont olyan az idő, hogy nem tudjuk, mit vegyünk fel, mert a télikabát túl meleg, de a kardigánban fázunk, Zödön, a történet egyik főszereplője lehajol, hogy leszakítson egy sárga kisvirágot… RECCS. Zödön hátsóján kettészakad a nadrág. Milyen jó is lenne, ha volna olyan varázslat, ami eltünteti azt a hosszú szakadást… De hát van! Csak azzal eltűnik a rózsaszín folt is, ami már annyira hozzátartozik Zödönhöz és a nadrágjához. Mégis hová tűnhet el egy szakadás? Morfondíroznak a kuflik, és elindulnak megkeresni azt a nagy, rózsaszín, elveszett foltot.
A gyermek élvezi, a felnőtt érti. Dániel András meséje ugyanúgy szól gyermekeknek, mint a gyermeknek mesét olvasó felnőtteknek. Már az ajánlásban is egyértelművé válik, hogy a kötet elsődleges célközönsége a 0–6 éves korosztály, de nem csupán egy gyermekeknek írt mesével állunk szemben. A rejtett utalások, mint a Brék együttes slágerét üvöltő magnó, Berzsenyi térdeplő, verset szavaló alakja, de akár H. Moor, a 20. század egyik legjelentősebb szobrászának az alkotása Szamóca anyóka boltjában is egyértelműen az idősebb, képzettebb olvasóknak csal mosolyt az arcára.
Dániel András megtöri a mesemondás lineáris hagyományát. Egy több szálon futó mesét tár elénk, ami egyfelől a fő cselekményszálat viszi végig, hogy hogyan oldják meg a kuflik Zödön elveszett foltjának az ügyét, míg a mellékszálakon a kuflik világában élő lények tapasztalatai, gondolatai tükröződnek humoros, képregényes kommentárokban. Például különálló sztorita kötet több oldalán feltűnő, önmagának folyton helyet kereső vándorfelhő, érdemes lenne egy olvasást csak ennek a figurának szentelni. Vagy az egyik lap alján kifakadó szörnyecskének, aki nem érti, Miért van az, hogy soha de soha nem tud itt semmi normális dolog történni?, de példának említhetjük a bogár és a kukac fogadását is, miszerint nem mennek már sehova a jól beuzsonnázott kuflik. A háttérben megbújó karakterek néhol az emberi világból valók, mint a felhő, a repülő, a madár, a vakond, akik feladata megteremteni egy referenciálisabb világképet, néhol meg a legnagyobb természetességgel szerepelnek abszurd, oda nem illő teremtmények, mint a két lábon járó vállfa vagy a különböző méretű és színű manók. A mikroszinten mozgó apró lények szerepeltetésével a szerző kapcsolatot teremt a központi történet és a mellékszálak között, hiszen ezek a teremtmények folyamatosan reflektálnak a kuflik tevékenységeire, olykor viszont szkeptikusan figyelik a főbb eseményeket. Az ironikus megjegyzések oldják a feszültséget a valós és mesebeli elemek között, ugyanakkor visszarántják a történetet egy realisztikusabb helyzetbe. Kölcsönös kapcsolatba viszont sosem kerülnek a kulfikkal, ezzel is jelezve, hogy ezek a karakterek inkább csak kiegészítői a történetnek, mintsem aktív résztvevői.
A képregényes forma a Z-generáció olvasási technikájához igazodik. A most felnövő fiatal korosztálynak magasabb szintű interaktivitásra és gyors cselekménytempóra van szüksége, ami képes lekötni a figyelmüket. Ez az a generáció, ami szeretné önállóságát minél hamarabb kivívni, és úgy látszik, Dániel András ezeknek a fiataloknak nyújt egy újszerű olvasási tapasztalatot. Nem irányítja az olvasót az olvasás folyamatában, nem nevezi meg, hogy mely képhez melyik szövegbuborék tartozik. Nem hierarchizál, az oldalakon nem jelez sorrendet a szöveg elemei között, ezzel enged teret az olvasó fantáziájának, aki önmaga döntheti el, hogy a kommentárokkal, a képekkel vagy a törzsszöveggel kezdi az olvasást. Ezért is lehet ezt a könyvet többször elővenni, többször olvasni és forgatni, közben mindig ugyanolyan élvezettel figyelni, hogyan találnak Zödönnek egy új, rózsaszín foltot.
Ha már fantázia és figyelem, Dániel András a paletta összes színével dolgozik, illusztrációiban sokszor párosít össze egymáshoz nem illő színeket: a kuflik világába belefér, hogy Zödön zöld nadrágjára rózsaszín folt kerül. Elvégre a vibráló, élénk színválaszték odatapasztja a figyelmet a lapokra, elérve a célját: leköti a gyermek figyelmét. A kuflik minimalista ábrázolása ugyanúgy a gyermeki fantázia táptalaja. Nem korlátolja le a képzelőerőt, hiszen a gyermekrajzokhoz hasonlító kuflik egyszerű anatómiai felépítésűek, így könnyű belelátni bármilyen alakot, bármilyen emberi vagy mesebeli jellemvonást.
De vajon mégis olyan aranyos a küllemük ezeknek a kufliknak, mint ahogy első pillantásra látjuk? A gyermekrajzokat megidéző figurák tűnhetnek bájosnak, viszont ha jobban szemügyre vesszük őket, groteszk alakok sorozata fog visszamosolyogni ránk a lapokról. Sokszor olyan külső tulajdonsággal látja el őket a szerző, amit a huszonegyedik század nem tart esztétikusnak, sőt, amit a társadalom kifejezetten taszítónak vél. Dániel András olyan jegyekkel ruházta fel a karaktereket, mint a szőr, túlsúly, kosz, karikás szem, ránc, amivel érzékenyíti, nyitottságra neveli olvasóit. Azzal, hogy ilyen figurákkal találkoznak a gyerekek, könnyebb lesz velük elfogadtatni, hogy mindnyájan különbözőek vagyunk, legyünk akár kicsik vagy nagyok, kopaszak vagy szőrösek.
A kuflik világa az emberihez hasonló, kifejlett világ – mesei elemekkel megszórva. A mosolygós kezes-lábas kuflik egy szoros közösség. Az intim kapcsolat érzetét erősíti a családi fényképet idéző illusztráció az első oldalak egyikén: általában olyanokkal készítünk beállított csoportképet, akik közel állnak hozzánk. Ha nincs is kimondva, a rajzok alapján érzékelhető a kuflik vegyes „életkora” és eltérő viszonypozícióik. A kötet kapcsolati rendszere a gyermekek egyik legelső szocializációs közegét reprezentálja: az anyafigurától a kortársakon át a szomszédig jelennek meg benne alakok. Az óvodai évek az egyik legmeghatározóbb időszakát alkotják egy ember életének, hiszen ebben az intervallumban indul el a gyermek az önállósodás útján, ekkor tölt először hosszabb időt az édesanyja nélkül, így a szerző ezt is segíti impliciten elfogadtatni, feldolgozni a gyermekközönséggel.
Dániel András művében kiemelkedő szerepet kap a nyelv és a humor, ami a szórakoztatás mellett betölti a nyelvi fejlesztés funkcióját is. A kuflik elnevezéséhez is egy egyszerű, a gyermeknyelv egyik leggyakoribb szóalkotásmódját, a szóösszevonást veszi alapul: kifli + kukac = kufli. Mindjárt ez az elnevezés is megnyitja a fantáziát, és a „sem ilyen, sem olyan” meghatározással lehetőséget nyújt a kisebbeknek, hogy maguk képzeljék el a karaktereket, hiszen egy kufli bármilyen lehet. A mese szókészlete változatos, különböző nyelvi regiszterekből merít, bővítve a szókincset. Találunk gyermeknyelvi szavakat: szökdécselni, szellemes szakadásszerelés, hangulatfestő szavakat: dörmögte, csámcsog, kikandikál, kupac, mohamondóka, és hangutánzó szavakat is: reccs, juj, csatt, vrumm-vrumm, fity, futy, amik kedves csengésük miatt kedveznek a gyermekhallgatóságnak. Ezek mellett megjelenik a szleng is, mint például a cucc, buli, napszemcsi, ami felkészíti őket a hétköznapi kommunikációra.
Annak ellenére, hogy a mese nyelvezete egyszerű, és általában rövid alá- és mellérendelésekkel él a szerző, sok kétértelmű kifejezés is megjelenik, illetve olyan szófordulatok, szólások és közmondások, amik pluralitásuk miatt szóviccekké válnak. Nem hiszek a szememnek! – fakad ki az egyszemű szörnyecske, vagy a „Gyere, menjünk innen bogaram!” szófordulatot egy bogár szájából olvassuk. Az egymásról lehulló kövek azt kommunikálják, hogy kő kövön nem marad, a nyomnak pedig ténylegesen is van szaga, amit ki lehet szagolni. Ezek a szóviccek segítik az absztrakt gondolkodás fejlődését és humorossá teszik a történetet.
Dániel András és A kuflik és az elveszett folt méltán érdemelte ki 2021 Év Gyerekkönyve Díját megújító történetmondásával, többrétegű humorával és a képzelet mechanizmusát serkentő illusztrációival. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ezen a könyvsorozaton fog felnőni az új generáció.
