A szegedi Törzsasztal Műhely állandó befogadóhelyén, a Jazz Kocsmában Terék Annát látta vendégül 2022. március 7-én. Az Ábrahám Máté, Molnár H. Magor közreműködésével tartott kötetbemutatót egy nagyjából másfél órás íróműhely előzte meg, ahol a Törzsasztal tagjainak szövegeire Terék Annától és a csoport tagjaitól érkeztek konstruktív javaslatok.
Bár Terék új kötete, a Háttal a napnak (Kalligram, 2020) édesapja halálát és alkoholizmusát dolgozza fel, a komor téma ellenére felszabadult, oldott, humoros beszélgetés zajlott a szerző és a moderátor, Molnár H. Magor között. A bemutató felolvasással kezdődött, Ábrahám Máté csellójátéka remekül rezonált Terék lírájával. A versek révén azok is betekintést nyerhettek a könyv szövegvilágába, akik nem ismerik a kötetet, hiszen az elhangzott Gombostűk és Állat magába sűrítik a kötet témáját, és bemutatják a kötet alaphelyzetét, amely szerint a lírai én egy bizonyos „uramnak” mesél.
A felolvasást követően Molnár H. Magor kérdései és felvetései vezették a kötetbemutatót. Először azt hangsúlyozta, hogy Terék korábbi kötetét, a Halott nőket (Forum, 2017) négy éve, 2018-ban ugyancsak a Törzsasztal szervezésének hála mutatták be a Jazz Kocsmában, majd a Háttal a napnakkal kapcsolatban vetette fel, hogy kicsit olyan, mintha az olvasó egy köteten keresztül olvasná a Kései siratót, hiszen ugyanazon az érzelmi síkon mozgó szavak is megjelennek: „perel, szeret, hiányol, gyászol, fáj”. A kérdése arra irányult, hogy Terék mit gondol erről az olvasatról, és egyáltalán, hogy áll József Attila költészetéhez. A szerző humorosan jegyezte meg, hogy József Attila ügyesebb volt, hiszen egy versben megírta azt, amihez neki egy könyvre volt szükség. Nevetve tette hozzá, hogy biztos azért, mert a nők többet beszélnek. Mint elmondta, nagyon szereti József Attilát: amikor gyerekként forgatta, édesanyja azt mondta neki, hogy ne olvassa, mert öngyilkos lesz.
Ezt követően Molnár a felolvasott Gombostűk című versre utalt, konkrétan arra a részletére, amely szerint a lenyugvó nap a gondolatokat kitűzi az agyhártyára egy forró tűvel. Felidézte Pilinszkyt a „tüzes gombostű a fejben” sora miatt, és arra volt kíváncsi, hogy a jól látható kapcsolatokon túl (mint például Pilinszky brutálisabb verseivel való párhuzam, a beszédmód hasonlósága vagy Teréknél az istenesnek tűnő versek) miként kötődik a könyvhöz. Mint a szerző kifejtette, szeretett volna írni édesapja elvesztéséről, a gyászfolyamatról. Nyert egy Móricz-ösztöndíjat, de ez sem „indította meg”, majd a közeli határidő miatt kellett írnia, szavakat találni, hogy ne csak magában dolgozza fel a témát. Mint elmondta, bűntudata volt, mert amikor a kórházba jártak látogatni, ott sok ötlete volt arra, hogy mit hogyan írna meg. Bevallása szerint kicsit megnyugodott, amikor édesanyja azt mondta neki, hogy így van egy eszköze, hogy némileg megkönnyebbüljön. Emellett kapott egy felkérést az Irodalmi Szemlétől is. Eszébe jutott Pilinszky Gérard de Nerval című költeménye, mert sokszor érzi azt a bizonyos tüzes gombostűt. Végül a vers az édesapjáról szólt, ennek hatására indult el a kötet megírása, a szembenézés a viszonyukkal: hova veszik el az a tíz év, amíg nem beszéltek, hova tűnik el a bűntudata emiatt, és mi lesz az édesapja bűntudatával a halála után. Amikor elkezdett írni róla, ismét szégyellni kezdte magát, hogy mit fog szólni az édesanyja és az otthoni ismerősök, ha elolvassák ezeket a verseket, így végül Erdélyben kezdett publikálni, mert onnan kevésbé ér el a Vajdaságba. A megjelenések hatására ismeretlenektől kapott üzeneteket, hogy az ő családjukban is volt alkoholprobléma, és mivel Terék megírta, így már nekik nem kell. Ezek a levelek többletet adtak, félre tudta tenni a szégyent, mert olyan témának kezdte látni az alkoholizmust, amit jó megosztani, ha elkezdődik a családon belüli titoknak a tematizálása, akkor könnyebbé válik a kezelése.
Molnár ezt követően a kötet beszédhelyzetére irányította a figyelmet, konkrétan az elbeszélő és a megszólított („uram”) viszonyára, majd arra kérdezett rá, hogy miért lehet nehéz a könnyed kapcsolatteremtés. Terék szerint azért, mert szeretnénk jók lenni, tetszeni a másiknak, viszont sokszor összekeveredik, mitől vagyunk jók és mi az, amiről nem tehetünk, ami a lényünk része, ami rossz. Szerinte a gyász magányos folyamat, hiszen a gyászolót próbáljuk kerülni, mert sok a fájdalma, amit nehéz elbírni. Emiatt gondolta azt, hogy jó ötlet, ha a könyvben megjelenik egy hallgató a költői hanggal szemben. Molnár reagált Terék idézőjelező mozdulatára, azt kérdezte, hogy a költői hanggal kapcsolatban mi is ez a gesztus. A szerző bevallása szerint egyfajta kifigurázó szándékkal tette, mert annak ellenére, hogy nyilvánvalóan személyes szövegekről van szó, mégis fontos az, hogy amikor az olvasó a kezébe veszi, akkor valamiképp visszatükröződjön a versekben, látnia kell magát bennük: az én helyett a szövegnek kell működnie.
Irvin D. Yalom Szemben a nappal (Park, 2018) című kötetére utalt Molnár, amelynek alcíme A haláltól való rettegés legyőzése. Arra volt kíváncsi, hogy van-e valamilyen kapcsolódása a Háttal a napnakhoz, hiszen Terék a két kötetről megosztott egy fényképet. Mint Terék elmondta, nincs kapcsolat a kettő közt. Valójában Orcsik Roland segített a címadásban, a szerző egy másik verset (A napfényre vissza) emelt volna könyvcímmé. Azt is hozzátette, hogy számára fontos Yalom, az egyik legjobb egzisztencialista pszichológusnak tartja. A személyiségelmélet alapjai is abból fakadnak nála, hogy mennyire rettegünk a haláltól. Molnárt az érdekelte, hogy a saját haláltól való félelemnek van-e köze ahhoz, ahogyan akkor érzünk, ha mást gyászolunk. Terék elmondta, hogy ilyen esetben mindig a saját végességünk jut eszünkbe, amitől minden félelmetessé válik, egyfajta éles látásunk lesz tőle.
A Halott nők említése sem maradt ki a beszélgetésből. Molnár jelezte a felvezetésében, hogy Terék mindig eltávolítja magától a kötetet, azt jelzi, hogy nem a saját tapasztalatát írta meg, holott tematikusan több egyezés is van a Háttal a napnak fókuszával. Mint a költő jelezte, persze, hogy benne van a saját élményanyaga, illetve egy részét valóban kitalálta vagy hallotta máshonnan. A saját félelmei is megjelennek benne, arról gondolkozott, még mik történhettek volna. Egy ösztöndíj program keretében írt egy drámát is, és közben Radnóti Zsuzsa volt a mentora. A közös munka hatására elkezdett olyan dolgokat megírni, amelyekről korábban nem tudta, hogy benne rejtőznek. Mint kiemelte, a karaktereket mindig önmagából építi az ember, és ő írt egy olyan karaktert, aki másokat szégyenít meg. A dráma leadása után mélypontra került, kereste a mentorát, hogy ilyenkor mi történik, mire Radnóti azt válaszolta, „másként meg se éri, drágám, csak ha tönkremész”. Amikor később újabb drámán dolgozott, hasonló folyamat játszódott le. Bevallása szerint arra gondolt, hogy „Mekkora állat van bennem még mindig. De miért bennem laknak ezek?” Szerinte ilyenkor mindenki szeretné letagadni, hogy ezek a dolgok bennük vannak.
A beszélgetés végén Terék készülő kötetéről esett szó, arról, hogy a könyv a békéről szólna, és ezt mennyiben írja felül az ukrajnai háború. Terék azt érzi, hogy nem kellene ezeket keverni, hiszen a jugoszláv háborúra reflektálnak a szövegek. Elmondta, furcsa kívülről szemlélni ezt a helyzetet. Most kezdi látni, hogy milyen lehetett azoknak, akik a jugoszláv háborút nem belülről élték át. Hangsúlyozta, hogy amíg nem zárul le a háború, nem lehet feldolgozni a traumákat.
A kötetbemutatót Ábrahám Máté játéka és Terék Anna versei kerekítették le: a Fekete hó és az Út Magadanba.
Fotók: Ács Péter
