2022. február 7-én került sor Borsik Miklós Átoknaptár című első verseskötetének bemutatójára a nemrégiben újranyitott Jazz Kocsmában. A Törzsasztal műhelyekhez híven a meghívott szerzővel a kötetbemutató előtt, nagyjából másfél-két órán keresztül beszélgettünk szövegekről, főleg versekről. A gyors ismerkedés és beszélgetés után Borbíró Bíborka olvasta fel versét, amelyhez mindenki hozzáfűzte konstruktív gondolatait. Őt Veszprémi Szilveszter, Kukucska Szabolcs és Purosz Leonidasz követte.
A műhely vége felé kezdett megtelni a Jazz Kocsma, egyre több ember szállingózott be, valamint az Elátkozott Balalajka zenészei is elfoglalták a színpadot, és hangolni kezdtek. A fokozódó alapzaj és a hátramaradt kevés idő miatt a műhely is hamarabb végződött, mindenki fújt egyet a beszélgetés előtt.
A kötetbemutató zenés felolvasással kezdődött. A zenekar műfaji behatárolását nem kísérlem meg – a leírás szerint: „citerával kísért basszus, elektronikus rémálmok, wc-papírra vésett látomások. Keringő egy baltával.” Tagjai Ács Oszkár – subharmonicon, Taskovics Viktória – basszusgitár, Orcsik Roland – citera, fák, vasak. (Sajnos a megígértekkel ellentétben nem derült ki, hogy honnan származik a nevük.)
A moderátor, Szutorisz Szabolcs, Borsik Miklóst először irodalmi szocializációjával és a József Attila Körrel, annak szerepével kapcsolatban kérdezte. Borsik elárulta, hogy azért lett JAK-szerkesztő, mert fontosnak tartotta, hogy rendszeresen foglalkozzon szövegekkel, mindig szövegek közelében legyen. Saját tanácsait általában ő maga is próbálta megfogadni szépíróként. A Telep, Előszezon, Dokk.hu szakmai fontosságán kívül Borsik kiemelte, hogy a JAK-nál számára a személyes közösség is legalább annyira mérvadó volt, mint az irodalommal való foglalkozás. Az archívum gondozásával kapcsolatban viszont inkább a tárgyi emlékek szerepét emelte ki, hiszen a JAK nemcsak irodalmi rendezvényeket és pezsgést jelentett, hanem a szövegek tárgyi megnyilvánulásait is. A kérdéskör zárásaként Borsik kiemelte, hogy hosszan lehetne erről a témáról beszélni, de ennek általában nagyon deprimált eredménye van.
Ezek után Borsik a kétezer-tízes évekbeli intermediális, gyakran irodalmi témából építkező Tumblr-grafikáiról beszélt. (https://vonalmergezes.tumblr.com/?fbclid=IwAR33zV1c5kEG30EEzTov7Sg6IVkIWHfhVIJrJnWoj1SzxsrALCHu85d8mgg) Ezek egyik lényegi esztétikai működési módja a düh, explozivitás, és az arra való, azt kioltó reflexió.
Mielőtt rátért volna a kötetre, Szutorisz Szabolcs az egyre populárisabb kritikai tengelyként működő Moly.hu egy hozzászólását idézte. Ebből kiderült, hogy Borsik egy régi szemináriumi beadandóját a szar szó nyelvtörténeti, szociolingvisztikai és etimológiai vonatkozásairól írta.
A köszönetmondásnál legalább 40 embert sorolt fel Borsik, hiszen nem feltétlenül csak az analizáló attitűdöt gondolja segítségnyújtásnak. A felolvasásain tapasztalt elemi emocionális viszonyulás – akár egy ismerős mosolya, akár valamilyen más öntudatlan reakció is sokat segített neki a versek alakításában.
Az Átokkalendárium munkacím már „túlzottan irodalmi” volt Borsik számára, ezért lett végül Átoknaptár. Viszont a klasszikus értelemben vett obszcén, vad átkozódás nem jelenik meg a kötetben. A naptár kompozíciója Borsik számára megfelelő szabályokat, gátakat teremtett, amin belül ki tudott teljesedni és végre tudta hajtani a „szürrealista száguldozást”. Voltak különböző szabályok, tabujátékok: a tulajdonnevek és a modern tárgyak (Ipad) kerülése egy klasszikus alapszókincs javára. Ez annak érdekében volt fontos, hogy határok megszabásával új lehetőségeket nyisson meg. Az évszakokhoz kötődő tárgyi attribútumok (avar, hó, napernyő) végighúzódása a köteten ugyanúgy jelentett kreativitást, mint kötelező, szabályszerűen visszatérő elemeket.
A kötet többféle olvasási lehetőséget is kínál. A tartalomjegyzék az évszakok szerint rendezi a verseket, amik a kötetben vegyesen helyezkednek el. Szutorisz szerint a tartalomjegyzék által kínált olvasási mód sokkal lassabb és koncentráltabb, metapoétikai jelentésrétegeket is megenged magának. A tárgyak kiemelt szerepet kapnak a versekben, gyakran megszemélyesítve jelennek meg. Szutorisz szerint a hétköznapi, kommersz tárgyak világát Borsik „verssé izgatja”. Az izgatáskifejezést azért használta, hogy ezzel is kifejezze a versek ösztökélő, nógató attitűdjét. A gyakori felszólító szerkezetek az uszítás funkciójával érnek fel, melyek célja, hogy a versek kibillenjenek saját érzelmi egyensúlyukból. A témával kapcsolatban Borsik megjegyezte, hogy számára fontos a szürrealizmus rehabilitációja, és szerinte a szürrealizmus alapvetően a hétköznapi dolgokból épül fel, földhözragadtan. Habár a klasszikus szürrealizmus inkább művészettörténeti fogalom, hibrid verziói – a posztszürrealizmus, neoszürrealizmus – még képesek új dolgokat felszínre hozni. Az emberek és tárgyak viszonya Szutorisz szerint folyamatosan egymásra montázsolódik: a tárgyak „megszemélyesednek” és gyakran az emberek viselkednek tárgyakként – behorpadnak, érzelem nélkülivé válnak. A szövegek egyik célkitűzése Borsik szerint pont a kettő közötti harmónia létrehozása volt a vers saját egyensúlyának keresésével, azáltal, hogy hogyan billenthető ki abból.
A Handke-mottó is a harag kérdését járja körül, azt, hogy hogyan lehet a harag állapotába kerülni, és onnan kijönni. Nem is maga az érzés a fontos, hanem az ingás, ahogyan Borsik fogalmazott. Handke szerepe azért is fontos a szerző számára, mert ő az egyik kedvenc szerzője. A kötetben Szutorisz szerint nehéz fellelni a személyességet, erre inkább csak utalások vannak, amik végül nem hoznak létre egy személyes teret, történetet, csak implicite sejtetik azt.
Borsik Miklós további tervei között szerepel várospoétikai terepgyakorlatokból álló versek írása, amiket már nem a sétálás fenomenológiája határoz meg, hanem egy gyorsabb, biciklis térérzékelés veszi át a szerepet.
Az új kötet példájaként a szerző az Elátkozott Balalajka kíséretében felolvasta több új, köztük a Tolnai Ottó kiveszi a zsebemből a pénzt című versét is.
Fotók: Ács Péter
