Irodalom és tudomány címmel rendezett konferenciát az Irodalmi Magazin február 25-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.
Az eseményt Kondor Péter János – az Irodalmi Magazin főszerkesztője – nyitotta meg, majd a konferencia egy kerekasztal-beszélgetéssel indult Az irodalom- és kultúratudomány kihívásai címmel. Ezt követően az előadók négy szekcióban jártak körül olyan kérdéseket, mint irodalomtörténet-írás, irodalom- és kultúratudomány viszonya, pszichológia, filozófia, valamint az irodalom- és kultúratudomány jövője.
Kondor a beszélgetést az irodalomtörténet-írás kérdéskörének felvetésével indította: mit értünk pontosan irodalomtörténet alatt? Kulcsár Szabó Ernő Welleket parafrazálva válaszolt, majd kiemelte, hogy fontos lenne a műalkotás kérdésének újragondolása. Az irodalomtudomány és társdiszciplínák kérdéskör kapcsán Orbán Jolán kifejtette, hogy azirodalomtudomány eleve feltételez társdiszciplínákat, de az irodalmi mű az elsődleges. Kiemelte, hogy Derrida szerint írás, irodalom és kultúra összefügg. Kulcsár Szabó Ernőre visszacsatolva megjegyezte, hogy a dekonstrukció is a műalkotás kérdésének újragondolására, a szöveg újraértelmezésére buzdít. A továbbiakban az irodalomtudomány kulturális fordulata, illetve a kultúra irodalomtudományra való hatásának kérdésére reagálva Simon Attila Derridánál maradva kifejtette, hogy a szöveg megértéséhez mindig valamilyen közvetítettségen keresztül férünk hozzá. Az irodalom is része ezeknek a közvetítési módozatoknak. Az irodalom részese a kultúra elemeinek is, de el is különül tőlük, mivel tud beszélni a nyelv segítségével ezekről az elemekről. A digitális bölcsészet témájára térve Parádi Andrea beszélt az első digitális bölcsészeti projekt, az Index Thomisticus létrehozásáról, majd kitért a ’70-es években létrejött régi magyar versek adatbázisára. Felvetette azt is, hogy a számítógép új médiuma mentén hogyan jelenhet meg a szöveg, valamint a digitális kritikai kiadásokról is szót ejtett. A létezhet-e időtálló irodalomtörténet kérdésfelvetésre válaszolva Kulcsár Szabó Ernő kiemelte, hogy irodalomtörténetet nem lehet lezáró érvénnyel írni, mert folyamatosan újabb irodalom keletkezik, így az irodalomtörténet is alakul. A kerekasztal-beszélgetés végén az irodalomtudós-képzés jelenlegi helyzetéről és lehetőségeiről beszélgettek a résztvevők.
Az Irodalom és/vagy történet? című első szekció Tverdota György előadásával indult, aki az alkotói műhely fogalmáról, az alkotói pályáról, valamint a mű megalkotásának egyéni kezdeményezésű, mégis kollektív folyamatáról beszélt. Kihangsúlyozta, hogy a mű nem ergon, hanem energeia: a megismeréséhez és megértéséhez szervesen hozzátartozik annak a folyamatnak az egésze, amely a szöveggel történik a műhelyben végzett munka és a mű forgalomba kerülése során.
A folytatásban Rákai Orsolya beszélt az irodalomtörténet-írás történeti és elméleti kérdéseiről. Kitért a különböző mediális váltások térhódítására, és az ezek következtében a részrendszerekben átalakuló társadalmi kommunikációra. A figyelemre méltóság terminusának és jelentőségének változásáról is szót ejtett. Az irodalomtörténet-írás funkcióját az irodalom tartós vonatkoztatási pontjainak kijelöléseként és ezek fenntartásaként jelölte meg.
Ezt követően Thimár Attila az irodalomtörténet-írás útelágazásairól beszélt. Előadása olyan kérdések mentén épült fel, mint Mit csinál az irodalomtörténész? Az irodalomtörténet-írás fogalma megragadható-e egy definícióval? Feloszthatjuk-e belső részekre az irodalomtörténet tudományos területét? Az előadást lezárandó kiemelte, hogy az irodalomtörténet-írás korszakküszöbhöz érkezett, és a művek által kijelölt jelentősebb utak, diskurzusok nem összemérhetők.
Falusi Márton a kortárs irodalmi lexikon koncepciójáról beszélt előadásában, pontosabban az MMA új irodalmi lexikonának szerkesztési elveiről. Megjegyezte, hogy a lexikon szerkesztői arra törekedtek, hogy ne egy egységes kánont erőltessenek rá az olvasókra, hanem lehetővé tegyék a lineáris olvasástól való eltávolodást, hogy az olvasó egy sajátos, egyéni kánont is kialakíthasson a szócikkekből. Kiemelte a lexikon abbéli törekvését, hogy szemléletformáló legyen, de nem kizáró, és ne keltse a befejezettség érzetét.
Az előadásokat követő vitában felvetődött a közösségi médiában felbukkanó „irodalmi” posztok, a mémesedés jelenségének kérdése, valamint a médiafogyasztási szokások, szövegértelmezési eljárások átalakulása, újfajta olvasásmódok létrejötte. A lexikonhoz visszacsatolva felmerült, hogy mellérendelő szerkezete ellenére nem implikál-e mégis egy narratívát a szócikkek egymásutánisága. Válaszában Falusi kifejtette, hogy a lexikonban többféle szólam, narratíva is kialakulhat párhuzamosan.
A második szekció az irodalom- és kultúratudomány kérdései köré szerveződött. Eisemann György előadásával indult, aki az irodalomtudomány kulturológiai paradoxonáról beszélt. Az irodalomtudomány egyik legaktuálisabb feladataként a kulturalitáshoz való viszony újragondolását nevezte meg. Kiemelte, hogy a tudomány a művelődés adott kereteiben, de a művelődés adott keretei ellen beszél. Majd az ember és kultúra-, valamint a kultúra és művészet viszonyát taglalta.
Ezt követően Kulcsár-Szabó Zoltán az irodalomtudomány tárgymeghatározásának kérdéseiről beszélt a kultúratudományos fordulatok tükrében. Felvetette, hogy az irodalom saját, vagyis esztétikai, kultúrtörténeti, etikai vagy pszichológiai közelítésmódok fennhatósága alól emancipálódó elmélete az orosz formalistáknál született meg. Kitért az irodalmiság tapasztalatának kérdésére is. Beszélt szemiológia, nyelv és irodalmiság viszonyáról, irodalom- és nyelvelméletről.
Ezt követően Molnár Gábor Tamás adott elő a mediális kultúratudományról, médiafilológusról, közvetítő és közvetített viszonyáról. Kiemelte a természeti közegek közvetítő szerepének lehetőségét, pl. Háfiznál vagy Aranynál. Végül kiemelte, hogy a mediális kultúratudomány akkor gyümölcsöző az irodalomértelmezésben, ha újra és újra rákérdez az irodalom sajátos mediális státuszára.
Tamás Ábel az előző eladásra reflektálva a filológiáról beszélt mint kultúratudomány és irodalomtudomány találkozásának egy lehetőségéről. Felmerült továbbá a filológia mint a kultúra- és médiatudományos olvasás lehetősége is. Az előadás végén szó esett egy nemrégiben megtalált telesztichonról Erato nevével Ovidius Metamorphosesében, ami számos új értelmezési lehetőséget hordoz magában.
A szekcióülést lezáró vitaindító kérdés főként arra fókuszált, hogyan valósul meg gyakorlatban a tudósképzésben (az irodalomtudomány szakok esetében) a kultúratudománnyal való kiegészülés. Eisemann György megemlítette a különböző társművészetek, valamint a digitális bölcsészethez kapcsolódó tárgyak bevonását a képzésbe. Tamás Ábel a művelődéstudomány szakirány sokszínűségéről beszélt.
A harmadik szekció előadói a pszichológia, filozófia, befogadás kérdésköreit járták körül. Bókay Antal az irodalmi pszichoanalízisről beszélt, majd bemutatta, hogy maga Freud is irodalmi eljárást használ egyik levelében önmaga megértéséhez. Kitért az irodalom pszichoanalitikus vizsgálatának esetleges problematikusságára is. Beszélt Lacan Poe-interpretációjáról, József Attila pszichoanalitikus olvasatának lehetőségéről, valamint Freud és a pszichoanalízis viszonyáról a szürrealizmushoz, Dalíhoz.
Az előadássorozatot Vassányi Miklós folytatta, aki a Kölcsey-életmű filozófiai megközelítését vizsgálta négy mű esetében. Először a befejezetlenül maradt Görög filozófiáról beszélt, majd A töredékek című történetfilozófiai, vallástörténeti elemzés kapcsán bálványimádásról, valamint a hit szükségességéről. Ezután kitért a Történetnyomozásra, amiben a kulturális fejlődés kérdése merül fel, végül a Parainesis című bensőséges hangvételű etikai buzdításról beszélt.
A szekciót Kondor Péter János zárta, aki előadásában az olvasás kérdését ragadta meg Paul de Man, Derrida, Gadamer olvasással kapcsolatos gondolatait is érintve. Kiemelte, hogy a narráció és a retrospekció lehetnek azok a fogalmak, melyek segítségével az olvasás átalános fenomenológiai leírása helyett a konkrét olvasási aktusok ténylegessége és megvalósultsága befogadhatónak látszik.
Az előadást követő vitaindító kérdések között elhangzott az idő előrehaladtával előtérbe kerülő olvasási szükségletek változásának kérdése, amire válaszként Bókay Paul de Mant emelte ki, valamint a strukturalizmus által felmutatott grammatikai olvasási stratégiát. A vita során újból előkerült a dekonstrukció olvasás-megközelítése is.
A negyedik szekció előadói Az irodalom- és kultúratudomány jövőjének kérdéskörét járták körül. Orosz Magdolna nyitotta a szekciót, előadásának témája a narratológia volt. Kiemelte, hogy a narráció más típusú tudományos diskurzusban is jelen van, így más diszciplínákat is érint. Felhívta a figyelmet az irodalomtudomány kitüntetett szerepére, ugyanis a naratológia eredetét, alakulástörténetét, interdiszciplináris kötődéseit határozza meg.
A folytatásban Vaderna Gábor a 21. századi filológia kérdéseit pedzegette. Kiemelte, hogy a filológia alkalmazkodik az új kihívásokhoz, folyamatosan átalakul. A filológia egyes megközelítések szerint metatudomány, de szűkebb értelemben a szavakkal, ezek hagyományával foglalkozik. Előadása végén visszakanyarodott a konferencia során már többször előkerülő témához: a digitális bölcsészethez.
Harmadikként Keserű József beszélt a popkultúra-kutatásról. Előadásának már az elején felhívta a figyelmet a tömegkultúra és a populáris kultúra fogalmak különválasztásának fontosságára, és hangsúlyozta a köztük fennálló különbségeket. Kiemelte, hogy az egyik legfontosabb feladat, ami elé a populáris kultúra állítja az irodalomtudományt, az elmélet és gyakorlat viszonyának újragondolása.
A szekciót Molnár Krisztina zárta, aki elsősorban az Irodalmi Magazin létrejöttéről, céljairól, alakulástörténetéről, a tudományos ismeretterjesztés és az irodalom népszerűsítésének fontosságáról beszélt. Kihangsúlyozta, hogy az ismeretterjesztés az irodalomtudomány keretein belül legitimált szakterület és egy tudatosan kidolgozott, szabályozott beszédmód kell, hogy legyen.
A szekciót lezáró vitában ismét előkerülő digitális bölcsészet kérdése okán Vaderna kifejtette, hogy a bölcsészeknek nem informatikai képzésre, hanem informatikai szemlélet képzésére van szükségük. A narratológiai ismeretanyagok kapcsán szóba került az egységes magyar terminológia hiánya. Továbbá, felmerült a szerzőközpontú elemzéstől való eltávolodás lehetősége a szövegközpontú felé. A konferenciát László Laura zárta, aki búcsúzóul bejelentette, hogy az elhangzott előadások anyaga az Irodalmi Magazin júniusi lapszámában fog megjelenni.
