Tűsarkú cipőt öltött az idő,
abban sétálgat a szomszéd szobában,
előbb három-négy lépést előre tesz,
azután megint hármat-négyet hátra.
Innen ezt, onnan meg azt szed össze,
csomagol, ezt jelenti kopogása:
a holmijával a bőrönd telik,
készül a közeli távozásra.
Egyre gyorsabbak lesznek léptei,
ébredezek a sűrű kopogásra,
a gondolataim terelgeti
a három-négy lépés előre, hátra.
Nekem ketyeg a tűsarok-metronóm,
engem ösztönöz már indulásra:
pakoljam össze én is a holmimat,
ne hagyjam itt, az idegen szobában.
