Kaiser Zsanett: KÖKÖJSZIK ÉS BOBOJSZÁK

Delfinizálás, cenzúra: a szovjet diktatúrához is köthető, jól ismert fogalmak, amelyeknek számtalan szerző és mű esett áldozatául. Annak ellenére, hogy Magyarországon a kommunista érában konkrét cenzúrahivatal nem létezett, egy kéziratot a kiadás folyamata során több ember is ellenőrzött.[1] Egy bizottság feladata volt, hogy összeállítsa a forgalomból kivonandó, szovjetellenesnek minősített könyvek listáját; 1948-tól a listák száma növekedett, könyvtáraknak, iskoláknak kellett a könyveket raktárakba rakni, rosszabb esetben likvidálni és papírhulladékként eljuttatni a kijelölt szervekhez. A tiltott könyvek listájára többek között a Karinthy által fordított Micimackó[2] is felkerült, továbbá megfigyelhető volt, hogy „az ifjúsági regényekből […] kihagyták a vallásos részeket. Gárdonyi Géza Egri csillagok c. könyvéből kilencszer húzták ki az »Isten«, illetve a »Jézus« szavakat.”[3] 1949 után a magyar meséket rendre delfinizálták, és kivették belőlük azokat a részeket, amelyben tematizálódott a keresztény vallás. Például A farkas és a róka történetében az „Isten istenem ne legyen, ha oda nem fagyott a farkad” mondatból „Akármi legyek, ha oda nem fagyott a farkad” lett.[4] A szocialista időszakban delfinizált könyvekkel kevés kutatás foglalkozott, ezért a következőkben Török Sándor Kököjszi és Bobojsza című meseregényének kiadásait hasonlítom össze, és igyekszem rávilágítani az állami és az öncenzúra hatásmechanizmusára Török legismertebb munkájában. 

Török Sándor meseregénye 1939-ben jelent meg először, majd 1978-ban adták ki ismét, immár számos ponton eltérő szöveggel, hiányzó fejezetekkel. 1997-ben újra az eredeti verzió jelent meg, és a későbbi kiadások is ezt a változatot követték. Az alábbi cikkben a második és a 2020-ban megjelent nyolcadik és egyben legújabb, az eredeti szöveget tartalmazó kiadást vetem össze. 1984-ben készült egy interjú Török Sándorral gyermekirodalmi érdeklődése, karrierje kapcsán: „Amikor 1948 után nem nagyon dolgozhattam, nem egyeztem a korszakkal, akkor lettem főként gyerek-író. Akkor írtam a Csilicsala csodáit, megjelent a Kököjszi és Bobojsza újból, írtam folytatást hozzá. Úgyhogy volt bennem egy kis odamenekülés is a gyerekirodalomhoz. Nem tartom magam a szónak ilyen egyenesbe menő értelmében gyermek-irodalmárnak, de szívesen írok gyerekeknek.”[5] A Kisalföld 1978. július 18-i számában ezekkel a szavakkal harangozták be a könyv újbóli megjelenését: „Több mint harminc éve várnak a gyerekek Kököjszi és Bobojsza visszatérésére. A két felejthetetlen törpe kalandjait elbeszélő kötet a napokban kerül a könyvesboltokba. A mai kor gyermekeinek az író átdolgozta könyvét, amely most Kondor Lajos illusztrációival jut el az ifjú olvasókhoz.”[6] Tehát az átdolgozás tényét nem titkolják, nem volt céljuk az eredeti kiadást kitörölni az emlékezetből, sőt, az, hogy harminc éve várnak a visszatérésükre, azt sugallja, hogy az első kiadást is méltatják. 

A második kiadás egy előszóval köszönti az olvasót, amelyben a szerző tudtunkra adja: ezt a mesét „én már mind elmondtam egyszer […] és most, annyi idő múlásával szeretném megint elmondani, de most már a mai Gyerekeknek, a mai Felnőtteknek.”[7]  Első blikkre úgy tűnhet, hogy Török a cenzúrázásra utal, hiszen a Kádár-rendszerben egy keresztény utalásokkal átszőtt mese nem jelenhetett meg. Ezt támasztja alá Tarbay Ede kijelentése is, miszerint „[n]em az író végezte el ezt a munkát, hanem a kiadószöveggondozás címén, de ezt is jobb lett volna az íróra bízni.”[8] Ellenben ezt a kijelentését semmilyen forrással sem támasztotta alá, kutatómunkám során pedig más erre utaló jelet sem találtam, még a szerző későbbi megnyilatkozásaiban sem. Rigó Béla vizsgálódásai közelebb visznek a meseregény átalakításának okaihoz: „A Kököjszi és Bobojszát már nagyon sokan követelték az írótól és a kiadótól, változatlan szöveggel azonban nem lehetett megjelentetni. Ennek részben a merev kultúrpolitika volt az akadálya, részben a sokat változó közízlés.”[9] Maga az író volt az tehát, aki átdolgozta a művet, Rigó állítása szerint a kimaradt fejezeteket Török maga vette ki, nem állt szándékában átdolgozással átvinni ezeket az új kiadásba. A Magyar Nemzet 1978. december 3-i számában részletesebben ír a témáról Lőcsei Gabriella és Zay László. Kiemelik, hogy az első kiadásban Andrisnak „olyan kalandjai is akadtak, amilyenek csak vele, és csak az ő gyermekkorában eshettek meg”,[10] ezek pedig az új kiadásból kikerültek. Továbbá, hogy „[m]ióta Török Sándor regényét e törpékről megírta, sok újdonságot fedezett fel és népszerűsített a gyermeklélektan is, a pedagógia is. A szülők is képzettebbek, tudatosabbak nevelési, pszichológiai kérdésekben, mint a harminc, negyven esztendővel ezelőtti apák és anyák.”[11] Ezt pedig arra a tézisre futtatják ki, hogy a szülő segíthet gyermekének a félelmei leküzdésében, de semmi sem tud „olyan közel férkőzni a kisgyermekek értelméhez és szívéhez, mint a mese”.[12] A neveléstan és a pszichológia fejlődése magyarázatul szolgálhat a második kiadás megváltozott családmodelljére, értékrendjére is. 

A két kiadás már a kezdőmondatukat tekintve is eltérnek egymástól. A nyolcadik, eredeti szöveget tartalmazó kiadás kezdőmondata ekképpen hangzik: „Ez az egész dolog úgy kezdődött, hogy a jó Isten körülnézett a földön: hová kellene egy kisgyereket küldeni?”[13] Ehhez képest a második kiadás kezdőmondata a következő: „Esett az eső a törpebirodalomban, mintha dézsából öntötték volna.”[14] A második kiadásban a bevezető után egy kedves történet következik Andrisról és két törpe barátjáról, Kököjsziről és Bobojszáról, akik mindenféle csodás kalandra viszik őt papírhajójukon, a Szent Kristófon. A törpék hajója egy ókori, keresztény vértanúról kapta a nevét: Szent Kristóf óriás méretű volt, aki a legenda szerint vállán cipelte át a gyermek Jézust egy veszélyes folyón. Így lett ő az utasok és hajósok védőszentje. Az első fejezetben a törpék megkapják a feladatot: készítsék elő Andris születését, majd miután a csecsemő világra jön, vigyázzanak rá. Ahogy haladunk előre, a kisfiú egyre nagyobb lesz, majd a felnőtté válás fontos mérföldkövéhez is elérünk: búcsút kell intenie a törpéknek, akik addigra olyan sok dologra megtanították. A narrátor többek között leszámol a mumusokról kialakított sztereotípiákkal, oktat az évszakokkal és az idővel kapcsolatban, a jó és a rossz fogalmát igyekszik körüljárni a törpék tanításain keresztül. Az eredeti munka (és a nyolcadik kiadás) szinte mindegyik fejezetében találunk egy-egy keresztény szófordulatot, parabolát. Két új fejezet is visszakerült a második kiadáshoz képest, amelyekben Andris Istenről és az imádkozásról tanul, továbbá a kistestvér későbbi érkezésére is kapunk utalást (Ismerkedés a jó Istennel). Vagy éppen a jóság fontosságáról szerez új ismereteket és viselkedésével megnevetteti az angyalokat (Andris mulattatja az angyalokat). Isten nem csupán egy alak, akiről beszélnek a törpék, hanem hangot is kap a regényben. Ő utasítja a törpéket arra, hogy menjenek le a földre, és játsszanak a gyerekekkel. Ugyanis e kiadásban a törpék „az ég egy részén”,[15] a Mennyországban laknak. Míg a második kiadás meghagyja annak lehetőségét, hogy mind a törpék, mind az átélt kalandok csupán Andris gyermeki képzeletének eredményeiként legyenek értelmezhetők (mindig éjszaka jönnek hozzá, mikor ő már félálomban van, és a kalandok során az éppen őt foglalkoztató problémákkal, eseményekkel néz szembe), addig az eredeti munkában Isten jelenlétével, a keresztény mitológia behozásával legitimálja Kököjsziék létezését is. Idő király, Idő császár, Ősz úr, mindenki egyformán, ugyanannyira valóságos, mint Isten. (Egy ponton meg is jegyzi az elbeszélő, hogy az Idő császárnál már csak Isten bír nagyobb hatalommal.)

A fejezetek szerinti összevetéssel még pontosabb képet kaphatunk arról, hogy Török milyen szempontok mentén alakította át meseregényét. A második kiadásban a Várják Andrist fejezetcím Várják Andrist idelent, a Földön címmé bővül. Isten a születendő gyerekek közül küldte le Andrist, aki odafenn még angyal volt, és Isten érintésére vált emberré. „Legyen ember belőled és örökké emlékezzél Reám, aki majd egyszer visszaveszlek!”[16] A harmadik fejezetében hosszabb magyarázatot kapunk arra, hogy Andris (és minden újszülött) miért sír annyit, mikor megszületik: „Hogyne sírt volna, hiszen homályosan emlékezett még a mennyei kertre, ahol boldogan játszadozott angyaltársaival s emlékezett még a jó Isten tenyerének melegére.”[17] Ezután egy tanító jellegű beszéd következik arról, hogy ha egész életünkben emlékezni tudunk a Mennyre (megmarad a hitünk), akkor egyszer majd újra láthatjuk Istent.

Az Andris furcsa nyelveket tanul fejezetben Andris az állatok nyelvét sajátítja el, és megtudja, hogy rokonai az állatok, a kövek, de erre eltérő magyarázatot kap a két változatban. Az átdolgozott verzióban ez hangzik el: „Úgy, hogy mi is meg a vízcseppek is és te is és minden és mindenki a naptól kapja a fényt és a meleget, így élünk.”[18] Míg az eredetiben ez így szól: „Úgy komám, hogy nekem is, meg a vízcseppeknek, amiket itt látsz, meg a napfénynek […] és mindennek közös apánk van, a jó Isten.”[19]Vagyis utóbbi itt is Isten létezésével magyarázza a világ rendjét. A nyolcadik kiadás 13. fejezetében, mikor Andrisék a csillagok közé mennek, hogy megismerkedjenek az évszakokkal, a fiú megkérdezi: ott fent hogyan látja őt Isten. A törpék kiokosítják, hogy az Ő szeme mindent lát, Andrisnak nem kell hozzá a Földön tartózkodnia. A fiú megkéri ugyan a törpéket, hogy vigyék el oda, ahonnan jöttek, de erre nincs mód. „[h]a egész életedben mindig jó leszel a többi emberekhez, akkor egyszer majd, ha nagyon öreg leszel, megengedi, hogy visszatérj hozzá.”[20] Később, mikor magához az Idő császárhoz is benéznek, ő minden évszak elküldése után úgy szól: „Isten nevében.” Erre Kököjszi ezt a magyarázatot adja: „Azért nem szabad szidni soha semmit, […] mert azzal már a jó Istent magát szidod. Ez a pecsét mindenen, hogy az Idő császár, hallod, utánamondja, mikor elindulnak: Isten nevében.”[21] Ezek a betétek az átírt verzióból már hiányoznak.

Több kisebb változtatás is megfigyelhető, amelyeket a nyolcadik kiadás visszaállított (ilyen az Álomboltban dolgozó kiszolgáló törpék lecserélése kiszolgáló angyalokra, az imádkozások többszöri megemlítése, a megjelenő Uram Isten, Istenem felkiáltások), de ami még nagyobb jelentőséggel bír, az a történet befejezése. A második kiadásban a törpék búcsúja után pár mondattal véget is ér a mese. „Így most már elhihetitek, hogy mindez igaz, merő színigazság – hiszen mese.”[22] Ezzel is erősítve a mesei mivolt univerzális igazságát, legitimáló képességét. A nyolcadik kiadásban viszont kapunk még egy hosszabb bekezdést, amiben az elbeszélő leírja, hogy neki is van két törpéje, és tőlük tud mindent. Mikor gyerekkorában búcsúztak tőle a törpék, „[…] nagyon hencegtem azzal, hogy most már felnőtt vagyok. Ezért aztán büntetésből a jó Isten nekem nem adott kisgyereket, ez így van. Csak azok kapnak a mennyországból kisgyereket, akik jól viselik magukat.”[23]A törpék azért mesélték el neki végül a történetet, mert belátta, hogy igazuk volt, így mások gyermekeit a mesével boldoggá tudja tenni. Utolsó mondatával még jobban megerősíti a mű vallásos tematikáját, továbbá a hajózás motívumát is a szakralitás szintjére emeli: „Az Övé a végső, legnagyobb s legszebb kikötő. Aki jól megtanul hajózni, végül is jutalmul elérkezik odáig és megpihen.”[24]

A fejezeteket összegző versek is mind különböznek. Ezeket a verseket, ha hihetünk Rigó Bélának, valójában nem is Török szerezte. Rigó azt írja, ő maga segített átszerkeszteni a könyvet, az új verseket is ő írta hozzá, mivel Török ragaszkodott ahhoz, hogy az átdolgozott verzióban is legyenek versek, még ha más, új fejezetek nem is kerülnek bele. (Csupán egy vers maradt meg az eredetiből.)[25] Azt a verspárt emelném ki, amely az Andris furcsa nyelveket tanul fejezetet zárja. Egyértelműen látszik, hogy a változtatott verzió nyelvileg sokkal egyszerűbb:

Végezetül az apa karakterére térnék ki, ő nagy jelentőséggel bír a szövegváltozatok kapcsán, hisz viselkedése nagyban különbözik a két kiadásban. Mindkét verzióban megjelenik az agresszivitása, amikor is a születendő gyermekről beszél az anyával. „Azt pedig tudd meg már most, hogy ha rossz, akkor a nyaka közé sózok.”[28] Az anya mindkét kiadásban ellenkezik, mire a férfi különbözőképpen reagál, az eredeti verzióban így: „[…] ha a gyerek rossz, egy-két pofon nem árt. Én is kaptam apámtól, így lett belőlem ember. Azt a gyerek megérzi, hogy szeretem, azért büntetem meg.”[29] Míg az átdolgozott verzióban a férfi sokkal enyhébb, bizonytalanabb. A pofont nem az emberré faragás eszközeként hozza fel, hanem mint az azt el nem lehetetlenítő körülményt: „Ha a gyerek rossz, egy-két pofon nem árt, persze egészen pici pofon, éppen csak hogy… Én is kaptam apámtól, s látod, ember lett belőlem.”[30] Az anya továbbra is tiltakozik az agresszió ellen, de a későbbieken ez mit sem változtat. Így kijelenthetjük, hogy a nő megengedő magatartást tanúsít, és bár vigasztalja a fiát, a tettet nem akadályozza meg.

Mikor Az árulkodó villanycsengő fejezetben az apa hazugságon kapja Andrist, az eredetiben ismét erőszakosan reagál: „Kapott a végén Apjától két nem olyan nagy, de elég csípős kis pofont és azt mondta neki: Ha rögtön bevallottál volna mindent, csak egyet kaptál volna. Most takarodj a szemem elől.”[31] Mikor pedig sírni kezdett, csak annyit mondott, hogy hagyni kell, majd megjavul. „Ilyen egy rossz kölyök!”[32] A Kádár-korszakban megjelent kiadásban ez a rész is enyhült, a „rossz kölykös” vádló rész pedig hiányzik. „Amikor kiderült az igazság, kapott is rögtön a fenekére, összesen kettőt.”[33] „Andris, ha rögtön elmondtál volna mindent, csak egyet kaptál volna. Talán még annyit se… és most estig nem beszél veled Anyja és én sem, pedig mind a ketten szeretnénk veled beszélgetni.”[34] Az Andrist folyton megsértik a felnőttek fejezetben élesedik ki leginkább a kiadások szülő-karakterei közti kontraszt. Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, így nincs türelme Andris játékához, aki épp repülőgépnek adja ki magát. A második kiadásban az apa háromszor figyelmezteti a fiát: „Andriskám, az Isten szerelmére, hagyd már abba!” „Andris – kérte Apja –, hagyd abba, Andris, míg szépen mondom!” „Andris, ha rögtön meg nem állsz, pofonütlek.”[35] Ez meg is történik, Andris sírni kezd, de a férfi nem tanúsít együttérzést: „Andris, ne bőgj, hagyd már abba, mert agyoncsaplak!”[36] Az átírt verzióban sokkal fokozatosabban veszti el türelmét, és bár ott sem reagál pozitívan a sírásra, nem fajul fizikaivá a fegyelmezés. Ami még különösebbé teszi a szituációt, az a törpék reakciója: „Apja nagyon megbánta ám, hogy megütött téged. Ámbár tudod, néha egy kis pofon nem árt éppen.”[37] A törpék szájából, akik Isten szomszédságában élnek és prédikálnak az erkölcsről, ez a mondat visszásan hangzik, az erőszak legitimálásának tűnik. Miután erre Andris annyit mond, hogy „De én…”[38] Az eredeti változat törpéi egy plusz szó beiktatásával átírják a reakciójukat: „Tudjuk. Most nem voltál hibás.”[39] A fejezetvégi boldog befejezés, a törpék sugallatára Andris szobájába belépő Apa vigasztalása is egy fontos mondattal lesz rövidebb az eredeti verzióban: „Az egész szakasztott olyan volt, mintha Apja… – ki kell mondanom – mintha bocsánatot kért volna Andristól.”[40] E mondat hiányával az apa egyetlen hibája csupán az, hogy ártatlanul bántotta Andrist, nem pedig maga az agresszió.

Összességében tehát az eredeti kiadás sokkal inkább a kereszténységre nevelő mű, mintsem mese. A „meseregény” műfaji meghatározás nem is szerepel az eredeti kiadásban. Egy hibrid világot kapunk, ahol a mesékből ismert törpék, megszemélyesített évszakok szimultán léteznek az angyalokkal és Istennel. A szerző egy sztereotip, konzervatív-keresztény családmodellt visz színre, erőszakos, de jót akaró apával, és vigasztaló, de határozatlan anyával. Az 1939-es kiadás és az 1978-as változat különbségei a két kiadás között eltelt harminc év mentalitástörténeti, vallási, társadalmi stb. változásaira is rámutatnak. A Kádár-kori verzió átírásában ugyan szerepet játszott az aktuálpolitika is, de nagyrészt társadalmi változásoknak köszönhető a második szövegvariáns. Például a gyerekneveléshez való hozzáállás átalakulása megkövetelte az apa abuzív személyiségének átírását. Tehát Török volt az, aki az újbóli megjelenés érdekében átírta a könyvet, így javaslatom az, hogy egy esetleges újabb kiadásnak ezt a változatot kéne alapul vennie. Bár irodalomtörténetileg mindenképpen kutatásra érdemes a Kököjszi és Bobojsza első, eredeti kiadása, a gyermekolvasók szempontjából érdemes lenne inkább a korábbi kiadás szövegéhez visszanyúlni a legújabb, 2020-as kiadás helyett, hiszen utóbbi szövegvariáns bántalmazó apaképét és didaktikusnak érezhető valláserkölcsi betéteit a mai gyerekolvasók talán kevésbé találhatják élvezetesnek.

[1] Horváth Attila, A cenzúra működési mechanizmusa Magyarországon a szovjet típusú diktatúra időszakában = Magyar sajtószabadság és -szabályozás 1914–1989, szerk. Paál Vince, Bp., Médiatudományi Intézet, 2013, 80.

[2] Uo., 82.

[3] Uo., 84.

[4] Szörényi László, Delfinárium, Filológiai groteszk, Bp., Helikon, 2010, 39.

[5] Szűcs Katalin, „Ránk van bízva az emberiség sorsa”, Beszélgetés Török Sándorral, Kritika, 1984/2, 5.

[6] [N. n.], Könyvek – szünidőre, Kisalföld, 1978. július 18., 5.

[7] Török Sándor, Kököjszi és Bobojsza, Bp., Móra, 1978, 5–6.

[8] Tarbay Ede, Gyermekirodalomra vezérlő kalauz, Bp., Szent István Társulat, 1999, 173.

[9] Rigó Béla, Kököjszi és Bobojsza = Ötven nagyon fontos gyerekkönyv. Műismertetések és műelemzések, Bp., Lord, 1996, 223.

[10] Lőcsei Gabriella, Zay László, Kököjszi és Bobojsza. Török Sándor meséje, Magyar Nemzet, 1978. december 3., 13.

[11] Uo.

[12] Uo.

[13] Török Sándor, Kököjszi és Bobojsza, Bp., Ciceró, 2020, 5.

[14] Uő, i. m., 1978, 7.

[15] Uo.

[16] Uo., 19.

[17] Uo., 21.

[18] Uő, i. m., 2020, 113.

[19] Uo., 102.

[20] Uo., 118.

[21] Uo., 126.

[22] Uő, i.m., 1978, 195.

[23] Uő, i. m., 2020, 157.

[24] Uo., 158.

[25] Rigó, i. m., 223.

[26] Török, i. m., 1978, 116.

[27] Uő, i. m., 2020, 103.

[28] Uo., 14.

[29] Uo., 15.

[30] Uő, i. m., 1978, 19.

[31] Uő, i. m., 2020, 44.

[32] Uo.

[33] Uő, i. m., 1978, 55.

[34] Uo.

[35] Uő, i. m., 2020, 111.

[36] Uo.

[37] Uo., 113.

[38] Uo.

[39] Uo.

[40] Uő, i. m., 1978, 132.