Csabay-Tóth Bálint: Tavaly jelent meg első köteted Az analóg ember, amihez ezúton is gratulálok. Mielőtt azonban belevágnánk a kötetről való beszédbe, érdekelne pontosan mit is csináltok ti a Háttérzajban és miért fontos neked a fanzine?
Fehér Enikő: A Háttérzaj 2016-os alakulása óta sok mindent csinált, de a legmarkánsabb az irodalmi fanzine készítése. Ezeket a kis kiadványokat az első felolvasásunkhoz készítettük a Nyitott műhelyben, az elhangzott szövegeket a vendégek kézzelfogható módon is magukkal vihették. Nem csak szöveg, kollázs is készül a fanzine-be, sokszor a szerző vizuális igényei alapján. Nekem ebben a szabadság tetszik a legjobban, ahogy felbomlik a szöveg linearitása, szabad asszociációkat indít meg az oldal. Ráadásul készítői oldalról benne van minden, ami egy szöveg írásában is: megtalálni az apró darabokat, emlékfoszlányokat, mások kidobásra ítélt fecnijeiben megtalálni a hiányzó részletet. Kísérletezés a „művészi produktum” nyomása nélkül. A Háttérzaj zine-je vállaltan trash, a kényszer szülte így, de nekem bejön ez a koszosság, kézműves jelleg. Felszabadítóbb szöveget írni így.
Cs-T. B.: A Kárpát-medencei Tehetséggondozó program ösztöndíjasa voltál, a köteted is a KMTG kiadójában az Előretolt Helyőrség Íróakadémia könyvsorozatában jelent meg. Az ösztöndíjas időszak alatt Smid Róbert volt az oktatód. Hogyan zajlott vele a közös munka?
F. E.: 2018-ban lettem ösztöndíjas, ennek keretében a fix szemináriumokon és kurzusokon kívül Robival havonta egy napunk volt a közös szövegezésre, beszélgetésre, de a két alkalom között mindig volt egyéni feladat. Egy időben az, hogy írjak tízezer karakternél hosszabban, ez segített kikecmeregni a korábbi szikár, csattanókra épülő szövegekből, rájönni, hogy nem csak a sprint mehet mindig, néha belefér egy hosszabb táv. Mellette volt havi olvasmány is, így jutottam hozzá már a megjelenésekor például Vajna Ádám, Czakó Zsófia, Bognár Péter, Bódi Péter kötetéhez, miatta került a fókuszomba Michel Houellebecq, Roberto Bolaño, Han Kang vagy Joao Tordo. Robi remek kritikus, jót tett a fegyelmezettsége az íráshoz, nem volt kecmec, kibúvó meg ihlettelenséggel dobálózás, feladat volt, amit, ha rosszul csináltam meg, jött a következő. Egy pályakezdőnek ez a legnagyobb ajándék: rengeteget olvasni, kíméletlen kritikákat kapni, írni.
Cs-T. B.: Hogy kezdődött a munka? Melyik volt az első szöveg, ami a kötetbe került?
F. E.: Az első ehhez a történetvilághoz tartozó szöveg végül bele sem került a kötetbe, csak részleteket vettem át belőle, amiket az utolsó novellába ágyaztam. Ebben nagyjából mindent megtudtunk a főszereplőről, Fekete Izsákról, a munkáján át az öltözetéig, talán azt is beleírtam, hogyan találkozik az apácával és a prostituálttal. Ez is szóban volt meg először, a barátaimnak adtam elő belőle részleteket séta közben. Régebben alakult ki, hogy egy-egy regény- vagy novellaötletet séta közben adok elő, sok minden kiderül ebből az első, szövegen kívüli megmutatkozásból. Aztán a Fekete Izsák karácsonyavolt a második, amit megírtam, az is teljesen más formában jelent meg először a Háttérzaj fanzinjében. Aztán írt egy ismerősöm, hogy magyarázzam meg ezt a novellát, pontosan mik is a motivációk (ebben a történetben Fekete Izsák betör egy Herendi porcelánboltba, hogy a legszebb levesestálba merje a magával vitt zacskóslevest). Miután a szerző minden büszkeségével elmondtam, amire kíváncsi volt, közölte velem, hogy ezek mind nem derültek ki a novellából. Igaza volt, átírtam az egészet, és az új verzió került a kötetbe.
Cs-T. B.: A kötet fülszövegén Bánki Éva, író, Kafkával, Tar Sándorral és Krasznahorkaival rokonítja a szövegeidet. Mennyire voltak a fent felsorolt szerzők hatással rád, s ha nem voltak, kik voltak?
F. E.: Nagyon tetszik, hogy mindenki más szerzőkkel rokonítja ezt a kötetet, volt, aki szerint Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Rejtő Jenő néz ki belőle, van, aki az abszurdot emeli ki belőle, van, akinek vicces, de volt, akinek a tragikus őrület talált be. Bánki Éva hasonlítása nagyvonalú, nagyon jólesett, mikor először olvastam. Ha most konkrétan a felsorolt szerzőkhöz való viszonyomra vagy kíváncsi, Kafka gimnáziumban erősen bekattant, emlékszem, mikor Az átváltozást olvastam, sírdogáltam, mert úgy éreztem, nagyon megértettem a szöveget. Gregor Samsa tragédiája valódi tragédia, hiszen a családban eltitkolt viszonyok, titkos gyűlöletek ilyen pontos sugalmazása szövegben előttem addig ismeretlen volt. Meg is rajzoltam akkor Kafkát, már az arcában is a nagybetűs tragédiát láttam. Aztán valaki bedobta, hogy Kafka és barátai végig röhögve olvasták egymásnak Az átváltozást. Becsapva éreztem magam, mégis felszabadított ez a kettősség. Krasznahorkainál is voltak hasonló katarzisok, vannak mondatai, amit a villamoson minden idegennek fennhangon olvastam volna, ha kicsit bátrabb vagy őrültebb vagyok, mint amilyen. Aztán a kézirat leadása után olvastam tőle a Háború és háborút, és fogtam a fejem, hogy na, én ezt akartam megírni ezzel a kötettel, de minek? Ezután már? Tar Sándor meg elképesztő szintén, kirázza az embert a hideg az éles szemétől. Inkább abbahagyom most az áradozást, mert tartana a végtelenbe még ez. Minden mondat beépül, nem csak ebből a triászból, hanem sok más szerzőtől is. Már az első kérdésnél elsütöttem párat, még tízszer annyit fel lehetne sorolni. A saját példányomba elkezdtem kiírni, melyik mondat honnan szivároghatott be Az analóg emberbe, meglepő volt ezzel szembesülni. Nem csak konkrét szerzők és művek, de villamoson hallott mondatok, családtagok vagy barátok szavai. Persze ebben mégsincs semmi meglepő, hiszen egy nagy közös nyelvből loptam őket én is.
Cs-T. B.: Ha már az abszurdról és hiperbolitásról volt szó, mennyire vetted poénra az írást?
F. E.: Nem akarok ezen a humorban nem ismerek tréfát-dolgon pattogni, de igyekszem a humort véresen komolyan venni, az írást játékként felfogni. Ez a játék is véresen komoly, nagy tétje van, játéknak kell maradnia. Most ezzel az írásban válaszolással is küszködök, mennyire vegyem komolyan magamat? Így is pirul az arcom a nagy mondatoktól, amiket idepötyögök. Szerettem volna, ha ez a kötet csak az én belső szabályaimnak engedelmeskedik. Nem lineáris, nem ragaszkodik ahhoz, hogy minden szereplő konzekvensen ugyanolyan legyen, hiszen mi sem mutatjuk minden embernek ugyanazt az arcunkat. Érdekes, hogy ez például a kritikai visszhangban egy helyütt hibaként jelenik meg, Fekete Izsák alakja folyton változik, nem áll össze, írják. Nekem ez nagyon tetszik, pontosan így akartam! Nagyon boldoggá tett ez az észrevétel, és elgondolkodtatott: aki olvasóként azt várja, hogy a figura mindenkivel ugyanúgy viselkedjen, az vajon az emberektől is ezt várja el? Mitől lesz hiteles papíron egy figura, ha valósághű, vagy épp ellenkezőleg?
Cs-T. B.: A kötetben állandó tematika a lét és nem lét viszonya. Ez például a nevek szintjén érhető tetten. Például: „De hát ő bolond, vagyis bolondnak hívják általában, vagy Fekete Izsáknak, de a név csak arra való, elhitesse az emberrel, hogy létezik.” Mi a viszonyod a névadáshoz?
F. E.: Nagyon érdekelnek a nevek, tetszik, ahogy egyszerre van jelen a nomen est omen és a folytonos újranevezés vágya az emberekben. Sokat olvastam erről José Saramago kapcsán is, őt is érdekelte a névmágia, főleg saját neve okán, mivel tévedésből az apja gúnynevét írta be az anyakönyvvezető, így sokat játszik azzal, számít-e, mi a nevünk, mi tesz egyedivé, önmagunkká minket. Ha a saját nevemet veszem, ott is el lehet játszani azzal, hogy az Enikő szarvast jelent, a Fehér Szarvas pedig máris kész indiánnév, meghatároz-e engem ez bármennyire. Az is benne van, hogy édesanyám folyton összekeverte a húgom és az én nevem, így már az övére is hallgatok. Ráadásul szörnyen rossz a névmemóriám, állandóan átnevezem az embereket körülöttem, de az arcukat évek múltán is felismerem. Jó játék ez a nevekkel, sok mindent el lehet velük bábozni, észrevétlenül gombolyítani a történet fonalát. Arról már nem is beszélve, hogy beleraktam privát poénokat, mint édesapám neve, de könnyen felfejthetőeket is, mint Lizaveta.
A lét-nem lét kérdés kapcsán pedig kiemelném az abszurd iránti kéjes vonzódásomat: nagyon szeretem, hogy a világ végtelenül abszurd, és van, amit én normálisnak gondolok, másnak pedig elképzelhetetlen, hogy ilyen létezik. Ezt talán nem kell magyaráznom, elég ehhez híroldalakat böngészni (egyik kedvenc címem: Megették Boriszt, a pávát Kiskörén a közmunkások), vagy fellapozni az ingatlanhirdetéseket. Nem ez a kötet abszurd, a világ az.
Cs-T. B.: Visszatérő toposz a halál, karácsony, vallás és ezeknek a variációi: temetés, gyászmise, jászolból lopás. Mi a viszonyod ezekkel?
F. E.: Valószínűleg meghatározó részei nem csak a szövegvilágnak, hanem a saját világomnak is. Mármint sosem loptam jászolból, félre ne érts! Ha már címeket emlegettem, a jászolból lopás gesztusa egy megyei lap címében jött velem szembe: megint kilopták a Kisjézust a betlehemi jászolból. Óriási, gyönyörű, abszurd. Megint kilopták! Nem először, nem utoljára, de még mindig van jászol, még mindig van Kisjézus.
Biztosan hatott rám, hogy két katolikus kollégiumban is laktam, az egyiket apácák vezették, és bár katolikus vagyok, addig nem láttam bele az életükbe. A halál, temetés, karácsony pedig talán mindenkit érdekel ebben a kultúrkörben, nem gondolnám személyes specifikumnak, habár magát a temetést elég érdekes dolognak gondolom. Nem nagyon tudok magammal mit kezdeni, ha viselkedni kell, és itt bizony viselkedni kell, jelentsen ez bármit is. Utólag látom, mennyire érdekelt ekkoriban engem a saját hitem, helyem a világban, és ezt a folyamatos dilemmát a figuráimra toltam. Szerintem a hit mellett ugyanolyan nagy hangsúlyt adtam annak is, mi a normális, honnan kezdődik az őrült, ki dönti el ezeket a kategóriákat, ha léteznek egyáltalán. És bámm, megint a létezésnél tartunk.
Cs-T. B.: A műfaj megállapítása kérdéses. Noha novelláknak vannak megjelölve, én inkább regényként vagy amolyan estikornélos töredékregényként olvastam elsőre. Mit gondolsz erről?
F. E.: Részemről egész bátran olvasd így is. Nem igazán hiszek a műfajokban, sokszor inkább kifelé, mint befelé visznek a szövegből. Mivel magyar és irodalom- és kultúratudomány szakot végeztem, talán kicsit bátrabban mondom, hogy nem tudnám megmondani, mi az, hogy regény. Egyáltalán, mi az irodalom. Nagyon megvetném magam, ha ezt így kerek perec el tudnám mondani, és sajnos nagyon gyanakszom arra, aki azt állítja, tudja, mi az irodalom. Úgy gondolom, Az analóg ember szerkezete leginkább egy mezőre hasonlít, ami tele van vakondoktúrással. Látszólag sok különálló szókupac, de én tudom, hogy alatta milyen járatok vezetnek egymáshoz, mi mivel függ össze. Az olvasó is bemászhat ebbe az üreghálózatba, de nem várhatom el tőle, nincs jogom hozzá. Nagyon meg kell válogatnunk, milyen üregekbe ugrunk fejest.
Cs-T. B.: Mi lesz most? Mivel foglalkozol ezután?
F. E.: Üregbe bújok. Van már új téma azóta, egyrészt míg vártuk a megjelenést, összegyűlt egy kötetnyi vers, másrészt a demenciáról szeretnék írni, az első világháború után közvetlenül. Motivációm is van, idén ezt az ötletemet Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíjjal jutalmazták, amiért nagyon hálás vagyok. Ráadásul úton-útfélen erről beszélek, így illene is megírnom, ne tépjem hiába a szám.
Cs-T. B.: A kötet Hanol Balázs interjújával kezdődik, izgalmas kérdésekkel a főszereplő, Fekete Izsák részére. Ezekből vennék át én is, mert érdekel, hogy Izsák teremtője mit válaszol.
F. E.: Hadd egészítsem ki, hogy ezeket az interjúkérdéseket életinterjúkhoz használták szociális munkás-hallgatók egy egyetemi szemináriumon. Balázs is azt kapta feladatul, hogy készítsen életinterjút a szakon, ezek nagyon bensőséges, de fontos kérdések.
Hanol Balázs – Cs-T. B.: „Mesélj a gyerekkorodról!” Mindig is jelen volt az alkotás vágya?
F. E.: Igen, már ovisként könyveket írtam kriksz-krakszokkal, akkor még rajzművésznőnek készültem, jelentsen ez bármit is, de nyolcéves korom egyik füzetében találtam egy fogalmazást, amelyben arról értekezem, hogy író és színész szeretnék lenni.
H. B. – Cs-T. B.: „Milyen volt az édesanyáddal/édesapáddal a kapcsolatod?” Hogyan folytak bele az alkotó-Enikőbe?
F. E.: Gondolom megmosolyogták, mikor a gyerekük azt mondogatta, hogy író lesz, aztán jól meglepődhettek, hogy ezt a vágyat nem nőttem ki. Még mindig író szeretnék lenni, és ők ezt már büszkén figyelik. Persze voltak ebből konfliktusok, de hálás vagyok, hogy soha nem presszionáltak egyik szakma felé sem, hagyták, hogy a magunk útját járjuk ilyen szempontból.
H. B.: „Mikor voltál először (ha egyáltalán) szerelmes?”
F. E.: Veszélyesen bele voltam zúgva kedves ovistársamba a halacska csoportból, amire mindenki azt hitte, hogy cápa csoport, mert egy cápa volt az ajtaján. Az volt a mázlim, hogy ő is veszélyesen belém volt zúgva, így szégyentelenül szerelmes óvodáspár lehettünk együtt egy évig, de aztán iskolába kellett mennem, ő pedig egy évvel fiatalabb volt, így csak nagycsoportos lett. Szomorú sztori.
H. B.: „Milyen a kapcsolatod Istennel?”
F. E.: Azt gondolom, jó. Szeretem a humorát. A személyes kapcsolat részletezése helyett inkább anekdotáznék: Fekete Izsák neve teljesen váratlanul jött, egy Izsák nevű fiút neveztünk el a barátaimmal Fekete Izsáknak, aki feketében járt, és folyton eltűnt (azóta sem találom). Aztán később kiderült, hogy az Izsák név azt jelenti: Isten ránevet. Ez elképesztően szép, ilyet én nem tudok kitalálni, és tökéletesen illik arra a figurára, akiről írni akartam. Na ilyenekre értem, hogy Istennek jó a humora.
H. B.: „Mi lenne álmaid munkája?”
F. E.: Szerencsére nagyon sokféle munkakörben kipróbálhattam magam, ezért nem is fix munkakört választanék. Azt az életet élném, amit egy várúrnő: nagy séták, olvasás, írás, festés, zenélés, társasági élet töltené ki a napjaimat. Ha ez túl ideális, akkor mondjuk azt, hogy írhatok, szép dolgok vehetnek körbe, és vendégül láthatom a barátaim. Ilyen szempontból már most olyan életet élek, amilyet szeretnék.
Fehér Enikő
1997-ben született Tatabányán, verset és prózát is ír, 2014 óta publikál irodalmi folyóiratokban. 2024-ben jelent meg novelláskötete, Az analóg ember az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiadásában. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza, disszertációjának témája a magyar fanzine. A Háttérzaj irodalmi kör alapító tagja, rádióműsorának vezetője. 2025-ben Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíjban részesül. Jelenleg Budapesten él.