Kurszalon

Gyógy tér 1.

 

A Gyógyterem, vagy német nevén Kurszalon, 1878-ban épült fel, célja az volt, hogy a fürdővendégek fennmaradó szabadidejüket el tudják tölteni valahol, főleg, ha esik az eső. Volt itt könyvtár, kávéház, étterem, manapság pedig az Anna-bálok helyszíne. Ám a reformkorban ez az épület még nem létezett, helyén ott magasodott a Dunántúl első kőszínháza, ami országosan is a harmadik volt, hiszen csak Kolozsvár és Miskolc előzte meg Füredet. Az 1831-ben átadott épületet Kisfaludy Sándor költő kezdeményezésére építették fel, jórészt adományokból, ami világosan mutatta, hogy a füredi közönségnek igénye volt a színházi előadásokra, tehát az igényesebb szórakozásra is. Más kérdés, hogy az elhatározás hiába volt nemes, a kivitelezés silánynak bizonyult és bő harminc évvel később az épület már nem volt alkalmas arra, hogy helyet adjon a színháznak. 1878-tól így a bontás lett a sorsa, hogy helyét átadja a füredi közönség óta rég hiányolt Kurszalonnak.