Folytatódott a Tandori Dezsőre emlékező kiállítás köré szerveződött beszélgetéssorozat, amelynek legutóbbi alkalmán a szerző gyermek- és ifjúsági művei kerültek a középpontba. A Tamás Zsuzsa által vezetett beszélgetés résztvevői a gyermekirodalomhoz más és más módon kötődnek, Agócs Írisz illusztrátor, Harmath Artemisz irodalomtörténész az Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrum igazgatója, Kovács Eszter, a Pagony Kiadó főszerkesztője, Győri Hanna ugyanitt szerkesztő, Harcos Bálint pedig költő, író.
A beszélgetés alapvetően Tandori „medvés” könyvei körül forgott, melyek – Agócs Írisz Elek nevű medvéjével együtt – ki voltak állítva, és melyekből sűrűn fel is olvastak a résztvevők. Ezekhez a könyvekhez közelítve elkerülhetetlenül azzal a kérdéssel találjuk szembe magunkat, hogy mennyire számítanak gyerekirodalomnak, ám Tamás Zsuzsa először arra kérdezett rá, hogy a résztvevők közül ki hogyan találkozott Tandori alakjával, valamint azzal a magánmitológiával, amit a szerző magáról és maga körül kialakított. Sokféle válasz érkezett, Harcos Bálint például a gimnáziumban ismerkedett meg vele először, és leginkább a költő menthetetlenül személyes beszédmódja nyűgözte le, amely mégis nyitott rengeteg irányban. Győri Hanna Margócsy István szakszemináriumán ismerkedett meg az első két kötettel, melyek (neo)avantgárd vonásai keltették fel leginkább az érdeklődését, igaz, a szerző köré szövődött legenda annyira nem érintette meg, mivel azt tapasztalta, hogy csak a „leglilább bölcsészlelkek rajonganak érte.” Kovács Eszter leginkább a legendával találkozott, egészen addig, amíg Agócs Írisz medverajzai nyomán el nem indult a Medvék minden mennyiségben című kötet újrakiadása, amelyről így elmondható, hogy a Pagony által szervezett kiállításból nőtte ki magát. Az illusztrátor hangsúlyozta, hogy bár ő nem érti Tandorit, de a medvés verseket olvasva mindig az volt a benyomása, hogy a versben megjelenő medvét ismeri, és ennek révén pontosan meg is tudja rajzolni. Harmath Artemisz kiemelte, hogy számára Tandori a nyelvi teremtés legteteje volt, olyan gyerekkori élményeiből táplálkozott a Tandori-élménye, melyekre felnőttként ismét rá tudott találni.
A következő kérdés azzal a dilemmával szembesítette a könyvpiaci szereplőket, melyre Tandori halála óta még nem igazán érkezett érdemi megoldás, nevezetesen, hogy miért érdemes, és miért éri meg a könyveit kiadni. Kovács Eszter sietett leszögezni, hogy verseket kiadni – még ha gyerekversekről is van szó – mindig misszió, a piaci érdekek csak a legritkább esetben szólnak eme könyvek mellett. Ugyanakkor a kiadó számára fontos érv volt, hogy a régebbi kiadások elfogytak, és új illusztrációk révén lehetőségük nyílt újra aktualizálni, rekontextualizálni a kötetet. Harcos egy másik oldaláról ragadta meg a kérdést, hogy miért éri meg a gyerekeknek és a felnőtteknek is ezeket a könyveket olvasni, hiszen ezek se nem gyerek, se nem felnőtt szövegek. A központi kérdésük az, hogy ki beszél és kihez beszél, ezt pedig rögtön illusztrálta is a Sakk-matt című vers felolvasásával. Tamás Zsuzsa itt említette meg a beszélgetés előtti, alapvetően a legkisebbeknek szóló előadást, arra csodálkozva rá, hogy egy legfeljebb 4 éves gyermek mit érthet meg ezekből a problémákból.
Harcos ismét visszakanyarodott a személyazonosság kérdéséhez, mely a gyerekekhez hasonlóan foglalkoztatta a gyermeki lélekkel megáldott Tandorit is. Ehhez bekapcsolódik pályája kezdete óta a halál kérdése, amely ezekre a szövegekre vetítve úgy fogalmazható át, hogy: halála után mi lesz a medvékkel? A medvés versek a gyermeki nézőponthoz hasonlóan fejezik ki, hogy a szeretett tárgyaink, játékaink nem úgy tárgyak, mint egy asztal, de nem is úgy élők, mint ahogy mi létezünk. Harmath J. K. Rowling A karácsonyi malac című kötetét emelte ki párhuzamként, az alapvetően ifjúsági regényként számontartott Medvetalp és barátai megoldásain, az elbeszélő nézőpontjain keresztül közelített ehhez a problémához.
Győri szerint a plüssállatok versbe emelése mindig is egyfajta biztonsági játék, hiszen a játékokat olyan személyiséggel ruházom fel, amilyennel csak szeretném, ám Tandori a későbbiekben ennél a verebekkel egy fokkal tovább ment. Harmath ide kapcsolódva megjegyezte, hogy ugyanez a tendencia figyelhető meg a Nagy gombfocikönyv kapcsán is, ahol Tandori szintén nemcsak úgy tesz, mintha játszana, hanem ténylegesen játszik is.
A beszélgetés zárlataként visszaterelődött a szó az illusztrációkra, előkerültek Medvék minden mennyiségben kötet különböző kiadásai. Kovács Eszter főként az első kiadásban szereplő Réber László-illusztrációkat vetette össze Agócs munkáival, kiemelve, hogy míg előbbiek intellektuálisabbak, ám Tandori egyébként rendkívüli filozófiai mélységgel rendelkező versei érdemesek Agócs érzelmesebb illusztrációira is, ide kapcsolódva pedig a rajzoló megjegyezte, hogy bár a (játék)medvéktől elvárjuk, hogy mindig jókedvűek legyenek, ez az infantilizáló hajlam idegen Tandoritól és tőle is, ezért az ő medvéi is inkább csak 70%-ban jókedvűek, a maradék megenged egy kis rosszkedvet is.
A rendkívül alapos beszélgetés zárlataként Tamás Zsuzsa már csak a résztvevők kedvenc irodalmi medvéire kérdezett rá. A színes névsort hallva, ahol helyett kapott Micimackó és Paddington is (akinek a magyar fordítása egyébként szintén Tandorinak köszönhető), valamint Tóth Krisztina londoni mackói, illetve Boribon, megállapítható, hogy Tandori Főmedvéje nemcsak méltó párja nekik, hanem világirodalmi kuriózum is.
