– mondja Beton.Hofi a Kontroll albumon található Beton.Hofi a Herbál-Püspöknádasi Családi Napokon című bevezető számban.
Szabó Roland, művésznevén Ress, 2017-ben bukkant fel az öt dalt tartalmazó Világegyetem című minialbumával. Zenéi leginkább az R&B, trap, de olykor a pop műfajában is mozognak. Együttműködései között többek között szerepel Baba Aziz, AKC Misi, Lil Frakk, Kapitány Máté, de még Buzás Bence is. Minialbumát ugyanabban az évben a Szél követte, majd 2018-ban a Tudat Alatt, a Szörny, 2019-ben pedig a Zaj című számok, ugyanakkor Ressnek már ekkor volt egy ígérete debütáló albumáról, de ezekkel a számokkal még nem állt össze egy olyan egységes elképzelés, ami elvezetett volna a céljához. Végül a tervezett album 2020. május 8-án debütált Himalaya címmel, amelynek két kulcsszáma (Taxi, Maraton) még előtte jelent meg, ezzel ízelítőt adva a hallgatók számára, és meg is győzve minket arról, hogy érdemes lesz számolni a perceket a teljes tracklistáig. Egy évvel később, noha nem egy újabb albumnak örvendhettünk Resstől, 2021. május 13-án a Fiúk is sírnak EP-t ismerhettük meg, méghozzá három új számmal. Ress ezek után nem kapkodta el a dolgokat. Amíg a hallgatók gond nélkül rákaptak volna egy újabb önálló albumra, addig ő két kollaborációs projektben is részt vett. Így született meg 2021-ben a Kontroll album és MIIVAN REMIX kislemez, amelyeken Kapitány Máté és Lil Frakk együtt dolgozott Ress-sel. 2022-ben napvilágot láttak a Sushigazdag és Ballon című számok is. A Ballon július 7-ei megjelenése után Ress sokáig csendben volt, azonban 2023. március 19-én egy instagram posztban osztott meg pár képet, amelyek közül az egyiken gyanúsan egy közeledő album dalcímeit láthattuk. A hosszas Ress-hiányt követően 2023. december 1-jén, pontban éjfélkor jelent meg különböző platformokon a Mimóza nevet viselő album.
Ressnek kétségkívül sikerült a magyar R&B-nek egy innovatív oldalát behoznia. Az újvonalas R&B-műfajnak pontosan egy olyan emberre volt szüksége, mint Ress, az izgalmas, eredeti dalszövegekkel, kellemes hangzással és nem mellesleg egyedi férfihanggal is. Ress varázslatos módon képes úgy megalkotni a zenéit, hogy az úgy szóljon, ahogyan annak szólnia kell. Bizonyosan a Világegyetemhez képest Ress sokat fejlődött, mind hangjában, mind pedig szakmailag. A Himalaya albumnál már érződik a dalszövegek zeneibb szavakba öntése, és a szövegkörnyezetet átölelő metaforikusság. Különösen tetszik, hogy zenéi semmilyen aspektusban nem ragaszkodnak az elvárt vagy mondjuk inkább, hogy megszokott, ismétlődő magyar trendekhez, és inkább érzem azt, hogy amit hallgatok, az nem más, mint maga Ress, nem pedig egy elavult irányvonalba bújtatott kreáció. Látszólag megtalálta azt a stílust és azt a műfajt, amelyben komfortosan tud mozogni. Fontosnak tartom megemlíteni azt is, hogy noha Ress számaiban sokszor nem érteni, amit mond, mégis kiválóan játszik a hangja, az elektronika és az autotune hármasságával, na de nem olyan módon, mint a kezdetben karrierjét beindítani próbáló T.Danny, hanem Ress – a hozzá hasonló újvonalas előadók mellett – képes volt ezt a három darabot olyan kompozícióba helyezni, hogy a munkája éppen emiatt legyen különleges minden egyéb behatással együtt. A dalokat tekintve nem is érdemes ezt a három dolgot csak ketté- vagy teljesen szétválasztani egymástól, hiszen ez az, ami miatt ezeket a zenéket szeretjük és amiért jónak lehet őket nevezni. Az autotune használatához visszatérve észrevettem, hogy Ress ennek segítségével különös módon talán akkor "torzítja el" a hangját, amikor a dalszövegek egy mélyrehatóbb pontjához érkezünk a hallgatás során, ezzel még inkább megteremtve titokzatos hangulatukat. Ress egy elég egyedi stílust képvisel, amit nem is tudnék nagyon mihez hasonlítani. A Himalaya albumnál megismerhettük a producer Resst is, minthogy a tíz számból kilencben töltötte be ezt a szerepet. Kevés dologgal dolgozik, de annál több finomságot képes elrejteni a dalaiban, miközben trapből jövő basszusokat és motívumokat használ, emellett van érzéke a dramaturgiai elemekhez, mint a ritkítások, megszakadások és újraindítások. A zenék alapvetően tudatosan épülnek egymásra: egy összetevő, ami az egyikben dominánsabban jelentkezik, az a másikban is ugyanúgy megtalálható, csak kevesebb mennyiségben. Ress az egyszerű meglátásokat burkolja bele különböző asszociációkba, mint a viccek: „Majd mondom, hogy merre kell menni, a GPS hazudik” (Taxi), rejtélyes mondások: „Nem igazi rajtam a vér, hívd ki a rendőrt önmagadért” (Szélvédő), és gnómák: „Falon futó komédia, felém szaladnak a képek” (Maraton).
Társai mellett őt inkább nevezném egy melankolikus előadónak, ami úgy gondolom teljesen illik az ő karakteréhez. Valami módon így kapok egy olyan ideális összeképet, amit Ressnek tudok nevezni. Az első szám, amit hallottam tőle a Fiúk is sírnak EP-n hallható Nyolcadik Nap volt, és pontosan az ebben jelentkező melankolikus hangkörnyezet volt az (a szöveg mellett), ami miatt annyira rákaptam a zenéire, és amiért mai napig a szívemben kivételes helyet foglal el ez a dal. Ezen az EP-n jól látszik, hogy noha Ress megőrzi az elégikus hangulatot, mégis képes belevinni táncosabb (Jó fiú) és popposabb (Fiúk is sírnak) akusztikát a dalokba.
Ress korábban egy Sajó Dáviddal készült interjúban azt nyilatkozta, hogy ha egy szép dalt szeretne írni, akkor nem rak bele káromkodásokat. Ezt a „hagyományát” egészen rendkívüli módon betartja a műveiben, habár a Kontroll albumnál megtapasztalhattunk, hogy Ress egészen kiszakadt a komfortzónájából, ami együtt járt azzal, hogy több trágár szót is hallhattunk tőle. Hogy egy más, ehhez kapcsolódó példát írjak a legfrissebb Mimóza albumról: a Szent Grál nevezetű számban is felhangzik a jellegzetes „Who the fuck are you?”, de ha végighallgatjuk mind a nyolc számot, észrevehetjük a lemez kontextusában, hogy hogyan jutunk el a Freiben felhangzó „Who am I?”-tól ehhez a bizonyos mondatig, kifejezve az önostorozást. Alapvetően érződik, hogy ez az album más a bemutatkozó albumhoz képest, ezt talán ekkor éreztem a legjobban: „Jön más, egy új, egy más közeg / Ott, ahol vének hálnak / Koncerten üvölt a tömeg / Ki a fasz leszel másnap?” – ez a bizonyos részlet kellett ahhoz, hogy az Aux dal bűvkörébe kerüljek, de talán, hogy az egész Mimózáéba. Ugyan már a Himalaya lemeznél is megjelenik a baljós környezet, hullámzó hangulat és a kétely, a Mimóza sokkal inkább befordult, légköre sötétebb és elfojtottabb. Ress jellegzetes énekstílusa megmarad és egybeolvad az effektekkel, zeneileg pedig az album jóval karcsúbb. Értem itt azt, hogy nemcsak szövegileg, de a dalok természetében is sikerül egy enigmatikus környezetet és vészjósló kedélyt megteremtenie, mint a Roroban megelevenített Heets-felhő, vagy a Polip borús hangszerelése.
Nemhiába választottam Beton.Hofi idézetét a cikk kezdőpontjának. Számomra kétség sem fér ahhoz, hogy Ress hangja varázslatos módon kerít a hatalmába, amikor a zenéit hallgatom, és ad egyfajta pozitív zsibbasztó érzést az agyamnak. Személy szerint én a számait legfőképpen este szeretem hallgatni, amikor utazom valahová, vagy éppen hazamegyek, mivel olyan ritka melódiát hallok ezekben a dalokban, hogy egy nyugodt, meditatív állapotba kerülök tőlük. Lényegében azt gondolom, hogy Ress sokkal több figyelmet érdemelne a közönségtől, legalább annyira, mint más aktuálisan felkapott előadók (ld. Beton.Hofi, Krúbi, Pogány Induló stb.). Talán vannak olyan számai, amelyek első hallgatásra nem is tetszenek az embernek, de ha mélyebben beleássa magát, végérvényesen el lehet érni azt, hogy megkedvelje őket a hangulatfestő, poppos és könnyen megjegyezhető szövegek miatt. Egy bizonyos nézőpontból olyan, mintha Ress egy 20. századi nyugatos költő lenne, akit nem mindenki ért meg, de aki igen, az imádja és szívesen hallgatja. Még ha előfordul olyan szövege is, amelyet lehet, hogy nem teljesen ért meg mindenki, valahogy mégis képes egy olyan kapcsolatot kialakítani a hallgató–előadó–dal hármas között, hogy mindenki átérezze azt az állapotot, amivel befolyásolni szeretne minket: például azok a háttérhangok, amelyeket a Himalaya albumon hallok, teljesen azt éreztetik velem, mintha ott lennék a hegyekben. Valamilyen módon ettől támad bennem az a gondolat, hogy Resst nem is feltétlen érteni, csak érezni kell. Különlegesnek tartom a zenék mellett a klipek minimalizmusát is. Ezek a szerzemények kifejezetten jó hatással vannak a célközönségre, amit Ressnek sikerül is bevonzania. Remélem, hamarosan eljön nála egy nagyobb áttörés, amitől megkapja a számára megérdemelt figyelmet. Nálam már a Himalája csúcsát kétségkívül meghaladta.
