Akinek van testvére, bizonyára ismerősnek találja Kiss Ottó gyerekkönyvének szituációit: ki ne emlékezne arra, hogy gyermekkorában bosszúsan nézett a testvérére, ha az kérdés nélkül átépítette vagy lerombolta a legóépítményét? Ki ne csente volna el a másik édességét, vagy lesett volna bele a fiókjába? Vagy kinek ne lett volna titka a testvérével, kísérte iskolába, egymás kezét fogva, vigyázva, csak egymásra számítva?
Kiss Ottó legújabb gyerekkönyvéért, A bátyám öccse című mesekönyvért 2021-ben a HUBBY Év Gyermekkönyve Írója-díjat kapta meg a 6–12 éveseknek szóló könyvek kategóriájában. A kötet méltán nyerhetett el ilyen elismerést, a testvérkapcsolatról szóló öt történet humorosan, érzékenyen tárja az olvasók elé a tíz- és a tizenöt éves fiúk mindennapjait, viszi színre egymás elfogadását. Egy valóban létező és mindennapi problémahelyzetre, a testvérek közti konfliktusra, civakodásra világít rá. A legelső állítást, miszerint a vitatkozások miatt rossz a viszony, az utolsó mondatok cáfolják meg; hiába a sok ellentét, ők testvérek és olykor-olykor képesek összefogni, a másik érdekében lemondani saját céljaikról és motivációjukról.
A kötet célközönsége széles spektrumon mozog: ajánlható már iskolás gyermekeknek, akik könnyen átérezhetik az idősebb vagy fiatalabb testvérükkel való néha ellentmondásos, veszekedős, máskor pedig harmonikus és idilli kapcsolatot. Ahol a másik vetélytárs a szeretetért való küzdelemben, máskor pedig szövetséges a hallgatásban, a közös titokban. Emellett felnőtteknek is ajánlható, mert kiválóan alkalmas a nosztalgiára.
A történetek elbeszélője, a gondolatok megosztója a kisebbik testvér, az ő gondolkodásmódja, világlátása és tulajdonságai tükröződnek a szövegben. A kötetet az ő személyes naplójaként is értelmezhetjük, ahogy Bálint Ágnes Szeleburdi család című ifjúsági regényét. A könyvben leginkább a világra való rácsodálkozása kerül előtérbe, az idősebb testvér motivációiról kevesebb szó esik. A szerző hitelesen ábrázolja a két korosztály képviselőjét, a kisgyermeket és a kamaszfiút, akik eltérően gondolkodnak, különböző gondok foglalkoztatják őket. A szereplők nincsenek megnevezve, csupán életkor alapján azonosíthatók. Az anonimitás eszközével a célcsoport könnyebben magára ismerhet, könnyebben azonosulhat a szereplőkkel. A szülők is keveset szerepelnek, ugyanis olyan esetekről van szó, amelyek többnyire rejtve maradnak előttük. Azokat a pillanatokat örökíti meg a cselekmény, amelyeket egymás társaságában „kényszerül” tölteni a két testvér; a nagyobbnak kötelessége vigyázni a kisebbre, a kisebb pedig szívesen játszana a bátyjával. Csupán az édesanya tűnik fel néhányszor, ő is csak azért, hogy megerősítse azt a sztereotip, a könyvben törvényszerűnek ható igazságot, miszerint a szülők mindig a legkisebb gyermeknek adnak igazat.
A kötetbeli kamasz már felnőttnek tartja magát, függetlenedésre, önállóságra vágyik, azonban viselkedésében és kommunikációjában korántsem nevezhető annak. Legfőbb célja, hogy saját életét élhesse, a barátnőjével lehessen, az öccse pedig ne legyen a nyakán. Ennek érdekében minden alkalmat megragad, bosszúságát és serdülőkori hangulatingadozásait öccsén vezeti le, beleköt, kihasználja vagy kritizálja. Eleinte sokat vitatkoznak, kölcsönösen bosszantják egymást, mégis összefognak a szülők ellen, nem árulják be egymást. A hallgatásnak azonban ára van: néhány legófigura az idősebbtől a fiatalabbhoz vándorol.
A fiatalabb testvér, a tízéves elbeszélő kedves, szeretetre méltó kisfiú, akit gyermeki naivitás jellemez, ezért könnyen átverhető, akkor is, ha benne ez egyáltalán nem tudatosul. Nem veszi észre, hogy bátyja barátnője azért szalasztja a boltba, hogy kettesben lehessenek a lakásban, őt kizárólag a segítőkészség, a tenni akarás foglalkoztatja. Filozofikus természetű, gyakran gondolkodik azon, melyikük a jobb testvér, melyiküknek milyen tulajdonságai vannak, a különböző életkoroknak mik az előnyei és hátrányai. Mikor bátyja biciklibalesete jut eszébe, rögtön saját életére reflektál, kárörvendően állapítja meg, hogy „egy kisebb test, mint például az enyém, sokkal kisebbet esne” (9. o). Máskor pedig gyermeki daccal, kötözködéssel reagál: „ha egyszer tilos bemenni, akkor ő hogyan jutott be” (8. o). Hiába tudatlan kissé a személyisége, őt sem kell ám félteni, azonnal visszavág, ha sérelem éri. Kreativitás terén sokat lehet tőle tanulni, a kólásüveg számára távcső, egy vonatjegyet nem leutazni kell, hanem visszaváltani, és megvásárolni az áhított játékot.
A nagyobb testvér sérelmei leginkább a Kesztyű című fejezetben domborodnak ki: kiszolgáltatott helyzetben van, mindig a kisebbre kell vigyáznia, és öccse a szülők kedvence. A báty végre meg akarja tanítani a kicsit „kesztyűbe dudálni”, amely szó szerinti és metaforikus értelemben is megvalósulni látszik (feltakaríttatja vele a lakást, ő pedig kesztyűbe dudál), egészen addig, amíg az édesanya meg nem érkezik. Ekkor derül ki, hogy „aki másnak vermet ás, maga esik bele alapon” megint a kisebbnek lesz igaza, az anya példaként hozza fel az egész délután takarító testvért. Persze sajnálhatjuk is a kisebbet, aki ellenkezés nélkül, teszi azt, amit a nagy mond, azonban a fejezet végi konklúzió mégis elfeledteti ezt velünk: „ma tényleg jól megtanított kesztyűbe dudálni” (31. o).
Kiss Ottó könyvében valójában nincsenek rossz és jó karakterek, mindegyiknek megvannak a saját negatív és pozitív tulajdonságai. A kötet ötvenhat oldalába sűrűsödik bele a testvérek egymáshoz való viszonya. A cselekmény nem lineáris szerkesztésű, nem történik karakterfejlődés, inkább a hiteles ábrázolás és az életképszerű pillanatok megragadása érdekes az olvasó számára. A történetek kellően rövidek és szórakoztatóak, az olvasmányos szövegszerkesztés és Baranyai (b) András illusztrációi kedves olvasmánnyá teszik Kiss Ottó alkotását.
A történet vége pozitív kicsengésű, reményt ad azoknak a fiatal olvasóknak is, akiknek testvéri kapcsolata nem igazán rendezett. Ahogy a könyvben, úgy a valóságban is megjelenő konfliktusok és viták teljesen normálisak és hétköznapiak két testvér életében, ez a fajta szövetség és ellenségeskedés szükségszerű, de a történetek tanulsága szerint szeretettel kell párosulnia. A történet végére a báty már kezdi elfogadni a kisebbet, amikor belátja, egészen jókat lehet beszélgetni és játszani vele. Hiszen a testvér akár barát is lehet.
(Kiss Ottó: A bátyám öccse, Pozsonyi Pagony, Budapest, 2020, 2990 Ft)
