K anyja szerint az irodalomnak a szép dolgokról kell szólnia. Közönségesnek tartja, hogy gyermeke a szarásról, a fingásról, a hányásról, a baszásról ír. Nincsen semmi baj, mondom. Ez is csak azt igazolja, hogy az élet nem szép. Erre K méltatlankodva azt válaszolja, hogy ráadásul engem úgy szerveztek be ide, mint Pilátust a Krédóba. Ezt nem más mondta, te mondtad. Engem ide beszereltek, mint Ádám torkába az almacsutkát. Te mondtad, nem én. Ez van, mondtam. Némelykor magamagamnak vagyok adatközlője.
*
Micsoda érzés úgy nézni a világot, amely mint valami szép pöttyös labda, a szemünk előtt lassan fakul és ereszt. Lenyűgöző, fordulj meg és nézz oda, nézd végig az egészet, ahogyan feketén belénk harap az élet. K, mintha nem lenne holnap, de előállt volna a teremtés alternatívájával, azt mondja, nekem a nyelvvel van dolgom, a témákat majd megírják mások.
*
– Rendben, viszek vörösbort, bár pazarlásnak érzem.
– Jó, akkor ne hozzál.
– Viszek. De ha valaki beleönti a pörköltbe, hazamegyek.
– Én akkor megyek haza, ha nem lesz bor a pörköltben.
– Ne vagánykodjál, mert messze van a hegy.
– Lefelé a szar is elgurul.
– Ezt írd bele a következő versedbe.
– Tudod, bizonyos szint alatt nem megyek bizonyos szint fölé.
*
Másnap úgy kezdődik az érzés, hogy érzek valamit. Valamifajta gyűlést a torzóban. Ekkor még, szalaglakásom közepén állva, bármerre indulhatok, mind a dolgozószoba, mind a vécé felé. Ritka esetekben a két ellentétes irány nem zárja ki egymást, és egyik után a másik helyiségbe is eljutok. Bármerre indulok is, általában helyzetemet olyannyira érdekesnek és megörökítésre méltónak találom, hogy mondatokat kezdek gyártani e roppant zsigeri témakörben. Fészkelődöm rajtuk kicsit, ficergek, és kijön belőlük egy rövidebb-hosszabb bekezdés. Így működik a konstruktivizmus. A téglahalomból, amit magadból kipakoltál, építkezni kezdesz, raksz egy téglarakást. A tohuvabohuból semmit csinálsz. Roppant teljesítmény. Megelégedésre ad okot, és büszkeséggel tölt el.
*
K együtt ebédel az anyjával. Még a leves közben előkerül, hogy K új profilképe nem jó. Hogy szar. K értetlenkedve fejtegeti, hogy de hát mitől lenne rossz, a feje van rajta, és nem rondább, mint a valóságban. Ilyennek szültél meg, anyám. Olyan gondterhelt vagy rajta. Torkomon akad a spenótkrémleves. Talán ha mosolygós képet tennék fel magamról, attól nem lennék gondterhelt, fáradt, kiábrándult, csalódott meg minden?
*
Próbálok itt leírni valamit, de kurva nehéz. Ez egy mondat. A jól idézhető mondatok mindig gyanúsak. Nem látszik belőlük az egész, tehát végeredményben valami lényegeset fednek el, a bonyolultat egyszerűre cserélik. Például milyen érdekes, hogy mindannyiunkat szénalapú vegyületek alkotnak, mégis mást gondolunk az életről. És az is egy mondat, hogy milyen szépen sárgulnak a falevelek. Legalább egyszer mindenki kimondta már előttem. K-ról írok pályaképet, kellene írnom pontosabban, de jönnek a töredékek, jönnek a szarból. Még fél kilenc sincs, és már föl akarom gyújtani a laptopomat. Mediterrán hangulatú a boncasztalom.
*
Néha különös vágyak buzognak föl bennem. Dalba foglalni a fülzsírt. Elharsonázni egy Lantos Ferenc-festményt. Vonaton utazni valakivel, aki a társam. Krakkóban lenni. Kenyeret kérni a pincértől. Rendes fizetést kapni a munkámért. Megölni az invazív katicákat, az összeset. Nem köszönni többet a doktornőnek. A konyhában passzív dohányzásnak kitenni az unokámat, miközben elmagyarázom neki az életet. Aludni nyolcvan évet. Csak találgatni tudom a túlnyomásos vérköreimben zajló biokémiai folyamatokat.
*
Megkérdezem K-t, hogy van. Parázik-e már, vagy majd jövőre? Harmincas parám nincsen. Az élet meg már régóta szar. Sommás válasz. Nincs megfelelő emotikon, amit válasz gyanánt küldhetnék neki vissza. És folytatja. Az életnek három értelme lehet. Ha tanítasz, de a pedagógiai vénám csekély. Ha a kultúráért dolgozol, de kulturálatlan világban élünk. Ha gyereket vállalsz, de nincs manapság nagyobb felelőtlenség a gyerekvállalásnál. Főleg, ha tanítasz, vagy ha a kultúráért dolgozol. Szépen végiggondolta az életet. Az életét. Bizonyára jól van.
*
Rossz neked, ez állandóan látszik. Mondasz valamit, és lopás tárgyát képezi. Például 2019. október 25-én, 12 óra 7 perckor a kedves és mindenkor közlékeny szomszédnéni képében, akivel a kapuban találkozol, azt mondod, jaj, K, kedves, alig ismertem meg napszemüvegben. Kinyitod a kaput, előreengeded magad, botorkáljál teelőtted a botoddal a harmadikra, olyan rég beszéltél veled. Néha szoktad is mondani, hogy te vagy a láthatatlan ember, talán már el is költöztél, csak nem vetted észre. Jaj, K, kedves, ilyen időben a strandon kellene napozni. Emlékszel, ’56-ban, október 23-án is ilyen nyári meleg volt. Akkor Budapesten dolgoztál. Sétáltál hazafelé a Margit-hídon, és jöttél szembe tüntetőn a híd teljes szélességében. Ugyanilyen nyári meleg volt. Szép és bonyolult, mint a cirill zsébetű.
*
Gondolkozzunk el a következőn. Az írás: szerkesztés.
