(Ladik Katalin stockholmi életműkiállításának apropóján)
Ladik Katalinról a nyolcvanas évek végén hallottam először. Akkor én húsz éves voltam. A Magyar Népköztársaság területén születtem, ő pedig a Magyar Királyságban. Ő meztelenül biciklizett Újvidéken, én meg nem ruhátlanul Csengerben…és én bele is hajtottam az árokba, mert nem tudtam fékezni. Tehát mindketten fékezhetetlenek voltunk/vagyunk. És kezdetben nekem is sokat jelentett az avantgárd, csak én közben kinőtem belőle.
Az ezredforduló táján átköltöztem egy királyságba, a Svéd Királyságba. Ami elég királyság, ugye? Megrögzött magyarként mindjárt a magyarok társaságát kerestem. És aki keres, talál. Így lettem egy göteborgi kulturális csoport, a hu.se.t tagja. A társaság szelleme Sall László volt. Akinek (is) nagyon sokat köszönhetek. Az ő ötlete volt például az is, hogy 2015-ben, amikor az első verseskötetem megjelent, mutassuk azt be a Göteborgi Könyvvásáron, Európa Frankfurt utáni második legnagyobb könyvvásárán. Mit ad isten, abban az évben éppen Magyarország volt a díszvendég. A terv olyan volt, mint Egon Olsené szokott lenni (vö. Olsen banda). Még a Balassi Intézetet is belekevertük. És kaptam húsz percet annak a standnak a színpadán, ami éppen a bejáratnál volt, tehát nehéz lett volna bárkinek is elkerülni. Ugyanezen a színpadon volt aztán Ladik Katalin Tranzit Zoon című performansza is.
Katival személyesen tehát Göteborgban, 2015 őszén találkoztam először. Aztán majdnem tíz évnek kellett eltelnie, hogy ismét találkozzunk. Immáron Stockholmban, a Modern Múzeumban Ooooooooo-pus címmel megrendezett életműkiállításán. Mondanom se kell, hogy a göteborgi Egon Olsennek ismét volt egy terve. A kiállítás sajtófőnökétől, Annika Hansson Wretmantól kértünk a kiállítás sajtómegnyitójára meghívót és sajtóanyagot. Ennek semmi akadálya nem volt, mert sok más nemzettel ellentétben a svédek rugalmasak és nyitottak. Sall-lal a Modern Múzeum bejáratánál találkoztam. Együtt mentünk be majd le under ground az alagsorba, ahol már vártak bennünket és még egy maroknyi tudósítót. A sajtófőnökön és a kurátoron kívül ott volt már Ladik Kati is.
Hendrik Folkerts, a kurátor egy igazi Ladik-megszállott. Egyébként egy irtó közvetlen, laza pasas. Ja, és fiatal még hozzám képest is – 1984-ben született a Holland Királyságban. De Kati és én is szeretjük a fiatal pasasokat.
A kiállítás fénypontja számomra az egyik tárlóban vigyorgó Új Symposion volt, és mellette az EX Sympo Ladik-száma. Le is fényképeztem ezt a tárlót, a képet pedig elküldtem Bozsiknak azzal a felkiáltással, hogy már ezért megérte élni! Pedig a kultúrmunkásokat alig-alig becsülik meg. Azt viszont nagyszerűnek tartom, hogy Ladik Katalin megélhette, hogy világszerte életműkiállításai legyenek. Ez kevés magyar (sic.!) művésznek sikerült. Amúgy persze Kati sem, én sem tartjuk magunkat magyarnak a szó szoros értelmében, inkább vagyunk mi világpolgárok. Meg nők. Ráadásul. Ebben a patriarkális rendszerben az nem egy életbiztosítás, és ez nagyon szépen meg is mutatkozik mindkettőnk életében.
A tárlatvezetés után végre összeölelkezhettem Katival. Békésen majszoltuk a finom repiszendvicseinket, szürcsöltük a kávét és csevegtünk mindenféléről, mintha öröktől fogva ismertük volna egymást. A gyönyörű katalógust dedikáltatni akartam. De nem volt tollam, és Annikától, a sajtófőnöktől kértem kölcsön. Elmondtam, mire kellene, meg hogy hát Kati alapvetően költő, ugye. Szóval jogos a katalógus dedikáltatása. Meg azt is kérdeztem, van-e a kiállításnak vendégkönyve, mert például a messzi Magyarországon is ez a divat. És azt hiszem, bogarat ültettem ezzel a fülébe.
Az ingázó vonaton hazafelé a katilógust (így!) lapozgattam. Azt, amelyikben az áll a dedikációban: Juditnak, Ooooo..puszival szeretettel Kati Stockholm, 2024. XI.7.
PS: Aznap hunyt el 84 éves korában Domonkos István, svédországi magyar költő. Vele együtt voltam a magyar irodalom stabil oszlopa a messzi északon. Most már csak én vagyok. Egyedül. De mégsem magányosan. Hiszen kisebb-nagyobb legendák mindenütt vannak.
(Köszönettel tartozom elsősorban magamnak, de Sall Lászlónak is, hogy ezt most itt önök olvashatják.)