Előszó
[V]essék önök most össze ez egész egykorú irodalmát Himfynek Himfyvel… Ami amott még törekvés volt, nála, mint eredmény, mint tény lép fel. S ez értelemben iktatta ő be kora költői épületébe a zárkövet, így emelte tetőzésre azon külön ágazó igyekvéseket, s bizonyos, határozott, nemzeti typust adva a költői nyelvnek tette lehetővé azon aranykort, melynek ő ragyogó hajnala volt.
Toldy Ferenc A magyar költészet története 1867-es, második kiadásában határozta meg ekként Kisfaludy Sándor szerepét a magyar irodalomtörténetben. Olyan alkotóként tekintett rá, aki egyszerre beteljesítője, lezárója a magyar irodalom egy meghatározó szakaszának, és egyúttal kezdeményezője, megalapozója is annak az aranykornak, amelyet Toldy a magyar irodalom fejlődéstörténeténetének csúcspontjára helyez. Kisfaludy Sándorral és Kisfaludy Károllyal az elmúlt fél évszázadban meglehetősen mostohán bánt az irodalomtörténet-írás. Kisfaludy Sándor emlékének ápolása jórészt a sümegi és balatonfüredi, Kisfaludy Károly kultusza pedig a győri lokálpatriótáknak köszönhető. A két Kisfaludy címmel, Balatonfüreden 2015. október 23–24-én, a Tempevölgy folyóirat és a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének összefogásával, Balatonfüred város támogatásával megrendezett tudományos tanácskozás több évtizednyi szünet után először állította ismét a tudományos diszkusszió és a figyelem fókuszába Kisfaludy Sándor és Kisfaludy Károly életművét.
A konferencia célkitűzése egyszerre volt a számvetés és az újragondolás, hiszen az elmúlt évtizedekben mindkét életmű a nemzeti irodalmi kánon „másodvonalába”, az egyetemi curriculumok peremvidékére száműzetett. A mai egyetemisták, az érdeklődő olvasók számára pedig már egyáltalán nem magától értetődőek akár Toldy, akár a későbbi írótársak, költőutódok vagy kritikusok hol rajongó, hol elutasító, ám sohasem érzelemmentes értékítéletei. Kisfaludy Sándor – Toldy Ferenc szófordulatával élve – a nemzeti romantikát előkészítő törekvések „zárköve” volt. Arról azonban már lényegesen kevesebb szó esik, hogy lelkes, anyagi áldozatoktól sem visszariadó mecénása is egyúttal Károly Aurorájának, amely 1822-től a magyar romantika első nagy nemzedékét (Vörösmarty, Bajza, Toldy, Szemere Pál, Kölcsey, Vitkovics, Berzsenyi) segítette irodalmi nyilvánossághoz. A 19. század irodalomtörténeti nagynarratívái (Toldy Ferencé vagy Erdélyi Jánosé) a Kisfaludyak fellépéséhez, illetve hatásvesztéséhez a nemzeti irodalom történetének fontos korszakhatárait kapcsolták hozzá. A konferencia előadásai − amelyeknek jelen kötet a szerkesztett változatát adja közre − az 1801-től 1844-ig tartó időszak Kisfaludy-szövegeinek és a két életmű hatástörténeti összefüggéseinek újraértelmezésére vállalkoztak. A három tematikus blokk tizenhárom tanulmánynak ad helyet, amelyek Kisfaludy Sándor és Kisfaludy Károly életművét és utóéletét az érzékenység és a romantika komplex összefüggésrendszerében elhelyezve, új szempontok mentén tárgyalják.
A szerkesztők
A könyv letöltése epub formátumban: A két Kisfaludy