Jókai Mór: A BALATON VŐLEGÉNYEI – Kisprózák

Jókai Mór: A BALATON VŐLEGÉNYEI – Kisprózák

A kötet anyagát kutatók válogatták, kifejezetten azzal a céllal, hogy az általuk kiválasztott szövegeken keresztül mutassák meg Jókai eddig alig-alig kutatott és csak kevesek által ismert kisprózájának egy-egy, számukra lényegesnek tűnő, karakterisztikus vonását. A tanácskozás olyan szövegekre hívja fel az egyetemi hallgatók, a középiskolai magyartanár kollégák és diákjaik figyelmét, amelyek alkalmasak lehetnek arra is, hogy a fiatalabb olvasók számára megnyissák az élményszerű Jókai-olvasás előtt az utat.

Tempevölgy könyvek 22, 2016.

Szerkesztette: Hansági Ágnes és Hermann Zoltán

ISBN 978-963-9990-47-0

ELFOGYOTT

Letöltés pdf formátumban: LETÖLTÉS

 

TEMPEVÖLGY

8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

szerkesztoseg@tempevolgy.hu

A folyóirat megvásárolható az InMedio és Relay elárusítóhelyein, valamint megrendelhető a szerkesztőség címén.

Kiadványaink megvásárolhatók a Bookline.hu, a Líra.hu oldalon, a Libri és a Líra könyvesboltokban, az Írók Boltjában, a Vaszary Galéria könyvesboltjában és más könyvárusító helyeken.

IMPRESSZUM

Főszerkesztő: Tóbiás Krisztián

Alapító szerkesztők: Cserép László, Praznovszky Mihály

Szerkesztők: Burza Patrícia Kármen, Konkoly Dániel, Lanczkor Gábor, Mészáros Márton, Rácz Péter

Főmunkatársak: Kocsis Zoltán, Szőcs Géza, Tomaso Kemény

Kiadó: Balatonfüred Városért Közalapítvány

8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

Felelős kiadó: Molnár Judit

BALATONFÜRED VÁROSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

Elnök: Molnár Judit

Adószám: 18922651-2-19

Bankszámlaszám: 73200010-11285438