vasárnap 16 december 2018

mail 99217 960 720

Orcsik Roland: Autonóm zóna

  • vasárnap, 18 november 2018 06:05

Nemrég a budapesti Dürer Kertben az angol Killing Joke zenekar koncertjén jártam. Nem szándékozom most helyszíni beszámolót írni. Ez egyébként sem egyszerű műfaj, sokszor többet tudunk meg a beszámoló hangulatáról, mint magáról az eseményről. 

A félhomályban, villódzó fények között zajló koncert egy pontján az énekes, Jaz Coleman bejelentette, hogy hisz az ellenkultúrában, ez itt és most autonóm zóna, majd a banda belevágott a legutóbbi lemezük, a 2015-ös Pylonnyitó, Autonomous zone című tételébe. Természetesen, nem a tulajdonost váltott Dürer Kertre célozhatott, hanem arra, hogy ahol összetalálkoznak a „gyülekezők”, az a hely ideiglenes autonóm zónává válik. A zenekar a közönséget 1978 óta „gyülekezők”-nek („gatherers”), magát a koncertet pedig „gyülekezés”-nek („gathering”) nevezi. A 40 éve létező banda a kezdetektől fogva küzdött a függetlenségért, az autonómiáért, a zenéjük nem skatulyázható be egyetlen egy stílusba sem. A koncert az autonóm lények, a gyülekezők rítusa: gyilkos poén. Ahogyan a jelenlegi turné címe is jelzi: a veszély kiröhögése (Laugh at your peril). Az autonóm zóna így nem pusztán a szellemi függetlenség, hanem a zenekar misztikus hangoltságából fakadóan azt a teret is jelöli, ahol agyülekezők a zene révén kapcsolatba léphetnek a transzcendenssel. Ez azonban nem valami álspirituális hókusz-pókusz, hanem az egyetemesség közösségi, extatikus élménye. Az Autonomus zone dalszövege szerint: „Dancing and playing to be with my kind / Smoke, fuck and joke, I’m just passing the time / Celebrations, demonstrations, debate / Distorted music, my war surrogate”. A „háborús pótlékok” közé tartozik az a kakofónia is, amit a zenekar létrehoz: „Cacophony, lovely ear-splitting noise / With wild abandon, give freedom a voice / Living outside of the grid is the goal / Misery lives at the heart of controll”.  

 

 

             Miközben a lenyűgözően intenzív zenét hallgattam az igencsak lelkes gyülekezők közösségében, eszembe jutott, hogy a Dürer Kert az újmilliárdosok underground-falatkája lett. Mennyiben érezhetem magam függetlennek, autonómnak egy ilyen helyen? Hányan vannak, akik komolyan veszik a zenekar alapállását? Egyáltalán megvalósítható-e ellenmondás nélkül a függetlenség? A germán eredetű angol „gathering” egyik konnotációja szerint a szó a vadonból szerzett étel és nyersanyag gyűjtésére is utal. A hatalmi elit tőkései az urbánus vadonból begyűjtötték maguknak a Dürer-nyersanyagot, és amíg hasznot termel, feltehetően nem nyúlnak hozzá. És addig nincs is gond, amíg az új tulajdonos nem erőszakolja rá a maga ízlését, politikáját, amíg tiszteletben tartja a személyzet emberi és dolgozói jogait. 

A „gathering” másik konnotációja pedig: kelés, tályog. Eszerint az autonóm zóna a rendszer elgennyesedett sebe, amelyben a forradalom vírusa munkál. A forradalom utópiája azonban ritkán valósult meg a történelem során. Sem a feudalizmusban, sem kommunizmusban (fasizmust említeni ezen a helyen rossz vicc lenne), sem a neoliberális, sem a „nemzeti” kapitalizmusban nem beszélhetünk teljes életről, hanem pusztán az ellenőrzött szabadság fokozatairól. Misery lives at the heart of controll. 

Az autonóm lények nomádszerű, transzhumáló egyének, önszervező módon a függetlenség ideiglenes tereit és idejét élvezik. Hakim Bey szerint: „A színtiszta nomádok, akik (Ibn Khaldún felismerése szerint) a szükséges dialektikus feszültséget biztosítják a tradicionális (földművelő) társadalmakban, az ipari rezsim számára »feleslegessé« válnak, de nem tűnnek el. [...] A köztes tér, amit egykor betöltött a letelepedés és a nomádság, a Kultúra és a Természet között, elveszett. A transzhumálás pszichikai tere azonban nem vész el ilyen egyszerűen” (Horváth Mária fordítása). Ilyen értelemben volt számomra a Dürer kerti Killing Joke koncert transzhumáló élmény. A hangosító pultnál álltam, nem hallottam mindent tisztán, ám még a hangosítási, illetve a zenekari hibák sem fosztottak meg az Ideiglenes Autonóm Területtől (IAT, Bey), az öröm mámorától.      

A saját hatalmát isteninek és öröknek tartó babiloni király, Nabukonodozor nyugtalanító álmot látott. A birodalmában egyedül Dániel próféta tudta a magyarázatát, ám ő is vonakodott, elmondja-e a zsarnoknak. Az álomfejtés szerint Nabukonodozornál is van nagyobb hatalom, ez pedig az Istené: „Azért, oh király, az én tanácsom tessék neked, és vétkeidtől igazság által szabadulj és a te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békéd.” (Dániel könyve 4., 24., Károli Gáspár fordítása) 

A szegények, a hajléktalanok, a gyülekezők vacka, odúja Ideiglenes Autonóm Terület, s mint ilyen szent. Átkozott, aki ezt a keveset is elkobozza tőlük. 

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: Szálinger Balázs, Drexler Ákos, Debreczenyi György, Ashwani Kumar versei, Ambrus Máté, Bene Zoltán, Szegedi-Szabó Béla prózája. A 2018 évi Salvatore Quasimodo költőverseny díjazott versei (Falcsik Mari, Térey János, Fenyvesi Félix Lajos, Gyimesi László, Jánk Károly, Nagy Betti, Vajna Ádám, Oláh András, Sztanó László, Zsávolya Zoltán, Payer Imre és Bognár Anna).  Rácz Péter interjúja Anna Bentley és Daniel Warmuz műfordítókkal. Bozsik Péter beszélgetése Háy Jánossal és Darida Veronika tanulmánya Háy János színházi munkáiról. Újrahasznosítás az irodalomban című összeállításunkban Mészáros Márton és Smid Róbert tanulmánya. A lapszámot illusztráló Szegedy-Maszák Zoltán munkáiról Varga Tünde tanulmánya olvasható.
  • 1

Széljegyzetek

  • 1
  • 2
  • 3

Partnereink

 

14781B08 F5E6 42F4 9C29 D4542DA5920B

FFAE6044 A975 4F18 9ACB 2E2C56174FB9  

logo2

A20D66FA 2148 4626 A29F 14614DE661A2

hirdetes logo 2