vasárnap 16 december 2018

mail 99217 960 720

Orcsik Roland: Mojszejka

  • vasárnap, 07 október 2018 05:29

Hosszú idő után újra elolvastam Csehov A6-os számú kórterem című novelláját. A Szöllősy Klára által fordított csehovi mondatok cikornya nélkül, egyenesen, ám rétegzetten mutatják be az elmegyógyintézetet, vagyis az Oroszország, esetleg általánosabban a társadalom, illetve az államallegóriáját: „A kerítés, felfelé meredező hegyes szögeivel, és maga a melléképület azt a különös, nyomasztó, elárvult, elátkozott hangulatot árasztja, amely nálunk, Oroszországban, csupán kórház-és börtönépületek sajátja.” 

 

Nemrég vesekőtörésen voltam, utána pedig ellenőrzésen a szegedi ambulancián. A körülmények nem voltak olyan lepukkantak, mint a csehovi elbeszélésben, ám a hangulat senkit sem fakasztott dalra. Az urológiai váróterem tele volt beteggel, és röpke nyolcórás várakozás után sorra is kerültem. Világos: abban az országban élek, ahol sok a beteg, kevés az orvos. A kórház nekem mindig is hideg intézmény volt, ahol az orvosok úgy foglalkoztak a páciensekkel, mint a hivatalnokok a kérelmekkel, a fellebbezésekkel. Ám az orvosom, a feszített munkatempó ellenére, kedvesen bánt a betegekkel. Ha éppen nem ellenőrzést vagy kivizsgálást tartott, akkor néhány emelettel feljebb műtött. 

 

Miközben a váróteremben az időmet morzsoltam, elkaptam egy beszélgetésfoszlányt. Egy öreg a mankójának dőlve kedélyesen mesélte a mellette ülőnek, hogy őt Isten megteremtette, ám az orvosának köszönheti, hogy még él. Majd nevetgélve hozzátette, neki már csupán annyi maradt hátra, hogy a gyógyszerek mellékhatásaival küzdjön. Lehalkította kissé a hangját, ám még mindig kedélyes hangon folytatta, hogy ’56-ban félsüketre verték a pufajkások, azóta készülékkel hall. És mint aki egy másik üzemmódba kapcsolt: zsidózni, kommunistázni, migránsozni, hazaárulózni, hajléktalanozni, cigányozni kezdett. Egyre jobban belelovalta magát, kiirtani, kitoloncolni mind! Páran rászóltunk, most már elég, ami olaj volt a tűzre, mi kussoljunk, büdös hazaárulók, zsidók, szar kommunisták! Valami miatt a Pa Dö Dő is sorra került, az is pusztuljon, üvöltötte. Átfutott rajtam, tán az öreg nem is gyűlöli istenigazából azokat, akiket megbélyegzett, hanem élvezte, hogy foglalkozunk vele. Az élvezet alján pedig a zacc: Mindenki hallja végre, a zsidók tették, a zsidók, a rendszerváltás után nem vonták felelősségre a zsidókat, őt megverték, őt, aki ’56-ban leállította a tömeget a kisvárosában, hogy ne lincseljék meg a foglyul ejtett rendőröket! Egy asszony felkiáltott, igaza van, eljön majd a bosszú ideje... Hagytuk őket, hadd tombolják ki magukat, addig üvöltöztek, míg el nem fáradtak. Végül csend nehezedett a váróteremre, amit félbeszakított egy csengőhang: valaki üzenetet kapott a Facebookon. 

 

Csehov elbeszélésében Mojszejka, az öreg zsidó akkor zavarodott meg, amikor leégett a kalaposboltja. Azóta koldulással, kukázással tengette életét, estére csontokkal, kajamaradvánnyal, kikunyerált aprópénzzel tért „haza” a kórterembe, ahol kipakolta a zsákmányát az ágyára és valamiféle héber hálaimát mormolt. Alighanem azt képzelte, hogy boltot nyitott, írja Csehov, és többek között így jellemzi a figurát: „Mojszejka szeret a többieknek apróbb szolgálatokat tenni. Vizet ad a társainak, betakarja őket álmukban, megígéri, hogy mindegyiknek hoz egy-egy kopejkát az utcáról, és mindegyiknek új sapkát varr; kanállal eteti bal oldali szomszédját, aki paralitikus. Nem szánalomból cselekszik így, és nem is holmi humánus képzelgés hajtja erre, hanem egyszerűen Gromovot utánozza, jobb oldali szomszédját, akit bizonyos tekintetben feljebbvalójának érez.” Gromovot, a „feljebbvaló” beteget pedig az üldözési mániája kergette a kórházba.

 

Mojszejka odafigyelne az ’56-os „ördögre” is, ösztönösen érezné, hogy nem ő volt az igazi szörnyeteg a szegedi ambulancián. Van, aki pontosan tudja, mire lehet használni a történelem sértett, megalázott mellékszereplőit. Előbb-utóbb azonban ő is a népharag nyaktilója alá kerül, a leghűségesebb tanácsadói pedig elvegyülnek a habzó szájú tömegben. Ám Mojszejka kiszimatolja őket, félig megrágott csontokat, levitézlett esernyődarabokat kínál számukra. A többi nem az ő dolga, legalábbis az én változatomban.   

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: Szálinger Balázs, Drexler Ákos, Debreczenyi György, Ashwani Kumar versei, Ambrus Máté, Bene Zoltán, Szegedi-Szabó Béla prózája. A 2018 évi Salvatore Quasimodo költőverseny díjazott versei (Falcsik Mari, Térey János, Fenyvesi Félix Lajos, Gyimesi László, Jánk Károly, Nagy Betti, Vajna Ádám, Oláh András, Sztanó László, Zsávolya Zoltán, Payer Imre és Bognár Anna).  Rácz Péter interjúja Anna Bentley és Daniel Warmuz műfordítókkal. Bozsik Péter beszélgetése Háy Jánossal és Darida Veronika tanulmánya Háy János színházi munkáiról. Újrahasznosítás az irodalomban című összeállításunkban Mészáros Márton és Smid Róbert tanulmánya. A lapszámot illusztráló Szegedy-Maszák Zoltán munkáiról Varga Tünde tanulmánya olvasható.
  • 1

Széljegyzetek

  • 1
  • 2
  • 3

Partnereink

 

14781B08 F5E6 42F4 9C29 D4542DA5920B

FFAE6044 A975 4F18 9ACB 2E2C56174FB9  

logo2

A20D66FA 2148 4626 A29F 14614DE661A2

hirdetes logo 2