kmt 300x25

Katona Csaba: SZARAJEVÓ 100

  • kedd, 05 január 2016 00:00

Egész napos autózás után érkezünk meg – éjfélhez közel – Szarajevóba 2014. június 27-én. Perceken belül itt van a száz évvel ezelőtti merénylet évfordulója. Négyen indultunk útnak: Pintér Tamás a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és Blogtól; Molnár Tibor a zentai Történeti Levéltárból, Rácz Attila Budapest Főváros Levéltárából és Katona Csaba a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetéből.
Célunk az, hogy az évfordulós megemlékezések nyomába szegődjünk, megtapasztaljuk, mit mond ma a száz évvel ezelőtti merénylet ott, ahol történt? Alapesetben a történész érdeklődése a rárakódott hozadékoktól megtisztított múltbéli eseményt övezi, még úgy is, hogy tudjuk, a múltat tökéletesen rekonstruálni – hiszen elmúlt, s csupán emlékei, nyomai maradtak – lehetetlen. Nem „illik” azt kiragadni korának viszonyai közül és más, későbbi értékrendek szerint kikristályosodott prioritások mentén mérlegelni. Így a merényletet vagy az annak főszereplőit körülvevő fizikai és szellemi környezet ismerete nélkül a valódi megértés esélye csekély, pedig az egykor élt emberek cselekedeteinek okát felmérni az egyik legfontosabb történészi munka.
Ugyanakkor érdekes kutatási terület, hogy mit őrzött meg és mit hagyott el, sőt mit akart megőrizni és mit óhajtott elvetni a változó emlékezet. Bizonyos mértékig természetes erózióról beszélhetünk. De ezt a jelenséget számos tényező befolyásolhatja, így az emlékek foszladozásán túl – nagy horderejű eseménynél különösen – a mindenkori politika és az ahhoz tapadó, azt megalapozó ideológia. Egy-egy személyiség, egy-egy esemény könnyen válhat valamely kánon részévé, igazodva ahhoz, szükségszerűen torzulva is így. Ez a folyamat szintén felkelti a történész érdeklődését. Ezért vagyunk itt.
Szarajevó lüktetően izgalmas város, a sokat emlegetett (imádott/bírált) „multikulti” itt a maga természetességében létezik. A fejkendős muszlim nő úgy megy el II. János Pál pápa szobra előtt, hogy vele szemben napszemüveges, miniszoknyás lányok mobiltelefonnal a kezükben lépdelnek, csilingelő nevetésük elvegyül az utca zajában. A legutóbbi háború nyomai még láthatóak, éppúgy, mint a szocialista jugoszláv korszak épületei, a Monarchia épített öröksége és az iszlám hagyatéka. Minaretek nyúlnak az ég felé, a zöld zászlót számos helyen lengeti a szél.
Bár nem is olyan régen háború dúlta a várost, a feszültséget az utcán nem érezni, ami nem jelenti azt, hogy a mélyebb rétegek alatt nem lappang. A város fölé magasodó hegyre hágva temető mentén visz az utunk, az ott nyugvók az 1990-es évek első felében vesztették életüket. Az egyik sírkő előtt szoborként ül egy asszony, kora – fejkendője miatt – megbecsülhetetlen. Amikor visszafelé jövünk, még mindig ott ül. Nem zavarjuk meg gyászában.
A száz évvel korábbi merényletet a Miljacka folyó partján követte el Gavrilo Princip, az úgynevezett Latin-híd folytatásaként nyíló utca sarkán. Az a Princip, akinek ma szobra áll Szarajevó keleti részén. Ez utóbbi a boszniai Szerb Köztársasághoz tartozik, a szobor felállítása pedig jól jellemzi a merénylő megítélésének kettősségét. Sok itteni szerb hősként tekint rá, ezt ezen a napon Princip-álarcos tüntetők is látványosan kifejezték. Véleményüket nem osztjuk. Ha nem is feltétlen szimpatizálunk Ferenc Ferdinánd személyiségével, nézeteivel, a merénylet mint politikai eszköz elfogadhatatlan, köztörvényes cselekmény, de nem mindenki látja így.
Az utca sarkán, ahol a két végzetes lövés dörrent, ma múzeum van. Homlokzatán ott látható egyik oldalon Princip, a másikon a trónörökös képe. A merénylet helyszínén az autó másolata áll, amelyben Ferenc Ferdinánd utazott. Tömegek veszik közül: forgatócsoportok, spontán érdeklődők, kifejezetten ezzel a céllal érkező turisták, helyiek. Sokan jönnek leróni kegyeletüket, nem sokkal később már ennek nyomait lehet felfedezni: szirmok, virágok, koszorúk. Este dörrenés hasít a levegőbe, de ez csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy napnyugta van, a ramadánt tartó hívők immár ételt vehetnek magukhoz. Mások a Brazília–Chile mérkőzés büntetőpárbaját izgulják végig, a számos utcai kivetítő egyikét figyelve.
A folyó túlpartján szabadtéri kiállítás: Cartooning Peace for 2014. Az eredetileg Genfben kiállított háborúellenes karikatúrák a közhelyeket messzire elkerülve hívják fel a figyelmet a pusztítás értelmetlenségére. A szintén itt látható fotókiállítás, majd éjfélkor a Latin-hídon kezdődő performansz is ezt a vágyat jeleníti meg: Szarajevó tudja, milyen harcban vérezni. Ahogy az egyik szónok fogalmazott: a merénylet a háború évszázadát „nyitotta meg”, a centenárium legyen a béke évszázadának kezdete. Ilyen volt a merénylet századik évfordulója, szabbat, a ramadán első napja – vagyis 2014. június 28. – Szarajevóban.
Másnap kora reggel indulunk az Ivo Andrić író révén világhírűvé vált Višegrad felé. Csodálatos tájon autózunk a görbe hegyek országában, amíg meg nem érkezünk a folyóvölgybe. Az a bizonyos híd a Drinán most is összeköti a két partot, de minket most Andrićgrad érdekel, ez az Emir Kusturica rendező nevével fémjelzett sajátos projekt. A mesterséges falu, amely dicsőséges emléket hivatott állítani Gavrilo Principnek. Az egyik épület homlokzatán mozaik: Princip mellett maga Kusturica is ott van az 1950-es évek stílusát idéző „nagyszabású” alkotáson. Rossz érzés fog el, amikor továbbindulunk, majd megkönnyebbülést érzünk, hogy magunk mögött hagyjuk a háborút – legalábbis formailag – kirobbantó merénylőt piedesztálra emelő konglomerátumot. De félő, ami ezt felkeltette bennünk, nem múlt el, izzik tovább.

Szarajevó – Višegrad, 2014. június 28–29.

Aktuális

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: A 25. Salvatore Quasimodo költőverseny díjazott alkotásai, összeállítás Luigi Pirandellóról (Szkárosi Endre, Török Tamara, Dávid Kinga, Lorenzo Marmiroli). Magyar Read More
  • 1

Köz-élet