Történt egyszer, hogy egyetemista koromban kísérleti filmet kellett készítenem. Valljuk be, ez nem túl nehéz feladat, hisz amennyiben a film pocséknak bizonyul, úgy tudományos megalapozottsággal kijelenthető, hogy ez a kísérlet is olyan, mint a legtöbb: sikertelen.
No de, mégis mire vállalkoznak általában a kísérleti filmek? Hisz amennyiben valódi kísérletről beszélünk, úgy hipotézist is illő volna állítani, csakhogy erről a szovjet montázsiskola óta nemigen szól a fáma – annak pedig már csaknem egy évszázada.
A választ alighanem olyan, még ma is létező filmfesztiválokon találjuk meg, ahol bizony vállalkoznak efféle művek vetítésre, ha gettósítva is, alaposan felcímkézett blokkokban, a civil áldozatokat kerülendő. A figyelmeztetések ellenére előfordul, hogy a nézőtér soraiban többen is helyet foglalnak, ezt kihasználva pedig kezdetét veheti valamennyi experimentális opusz eredendő kísérlete, tudniillik, hogy vajon ülve marad-e a néző. A várakozásokkal szemben nem mindenki hagyja el a termet, akadnak ugyanis, akik alszanak. Hogy ez utóbbi a film számlájára írható-e, vagy egyéb, alkalmasint biológiai természetű okok folyományai, nehéz volna megállapítani, s a változók száma innentől a végtelen felé konvergál. Nehéz kenyér a kísérletezés…
Jómagam azonban mégis vállalkoztam rá, a fenti tanulságokból okulva, csekély ambícióval, ám annál nagyobb kedvvel. Kutakodásom tárgya egy kellően kiterjedt asszociációs tartománnyal bíró versrészlet képi rímpárjainak felderítése volt.
A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy importáltam a vágóprogramba Kassák Lajos A ló meghal, a madarak kirepülnek című klasszikusának Latinovits Zoltán által fölmondott részletét, majd a hanganyaghoz a YouTube-on talált hatásvadász képsorokat, vizuális kliséket társítottam, a lehető legesetlegesebb módon. Kassák művét ugyan korábbról már ismertem, a szavalt részletet nem hallgattam meg, csupán a programból kiolvasható időbelisége állt előttem némán. Fantáziám ugródeszkája tehát nem a vers tartalma, és nem is az interpretáció paraméterei voltak, hanem a tudat, hogy a terítéken lévő költemény a magyar szépirodalmi kánon egyik legenigmatikusabb darabja. A villany leoltva, szabad az asszociáció.
Miután összegyűlt egy jó csokornyi, random módon válogatott képsor, úgy gondoltam, ha logikai kapcsolat nem is áll közöttük, asszociatív talán mégis, így jobbnak láttam összekutyulni a levadászott videók sorrendjét, és ekképp társítani azokat a hanganyaghoz. Némi fazonigazítás vakrepülésben, hogy az audio és a video játékideje passzoljon, s íme, kész is a nagy mű:
Legyen Ön is kísérleti alany, és szavazzon!
Mit gondol, sikerült-e a kísérlet, avagy talált-e értelmet a látottakban?