szombat 21 július 2018

mail 99217 960 720

Denis Emorine - Madelaine-nek, aki tudja…

  • vasárnap, 27 március 2016 09:10

Elment egy nap, túl a láthatáron.

Éreztem kezét, ahogy eltolja kezem.

S szerettem volna csak neki elragozni

A szeretni igét.

De szétfutottak a szavak.

Lábaim nyakamba kapva próbáltam utolérni.

Mindhiába.

Elment egy nap, túl a láthatáron.

Beleremegtem lépteibe.

Akár a gyermek, olyan voltam,

Ki gyűlöl mindent, mit ésszel fel nem ér.

Ráemeltem tekintetem:

Ércben játszott arca.

Rá sem ismertem már.

Elment egy nap Madelaine,

Túl a láthatáron,

S engem, mint törékeny gyermeket,

Az út mentén hagyott.

Olybá tetszett, az élet

Soha nem rebegteti már többé szárnyait.

 

S sokáig maradtam még a láthatár kapujában.

 

*

 

Miért nem hagyod már a madárkiáltásokat

A láthatáron?

Az éjbe vesztek lépteid.

Próbálod persze

Megkülönböztetni az eltűntek ujjlenyomatát.

Lecsukódnak szemeid, hiába küzdesz,

S kezeid görcsösen merevednek meg

A megsemmisült szavakon.

Kaparod a földet,

Hogy leródd előttük tiszteleted még egyszer utoljára.

Dezertáltak hátad mögött még a fekete madarak is.

Elfeledted félhangosan, néha mosolyogva

Dadogott szavaid.

A neveket, miket szerettél,

Eltörölte a fájdalom,

Vagy valami számodra is ismeretlen árulás.

Egy rozsdás kapu rácsaiba akaszkodsz,

Mi nem is létezik már,

S lassan remeg a láthatár.

 

*

 

Ne sirasd tovább a hangjegyeket,

Mik hadat viselnek emlékezeted ellen.

Halottak mind, kik őket alkották.

Véres kezeik nem remegnek már.

Megfojtotta őket súlyával a hó.

S művük őket túl nem éli,

Jól tudod, győztek a gyilkosok.

A sopánkodás mondd, mire vezet?

Hallgasd inkább a szél jajongó énekét,

Mi kimondja szétzilált neveik.

Tovaröppennek a partitúrák.

S többé nem értik már

Szenvedésben ordított szavaid.

 

*

 

Oly hideg volt azon az éjjelen…

Túl soká maradtál kinn

Szemlélve a megdermedt szavakat.

Szemed láttára porladt szét a vers,

S felmelegíteni nem tudtad.

Már előre elvesztél.

Egyre fagyosabb volt a hideg.

Valaki karon ragadott

Erőszakkal,

S ismeretlen nyelven szólt.

Beleborzongtál.

Megcsonkított versed szavait üvöltötte.

 

*

 

Visszafordult feléd az őrszem.

Nem tudtad kivenni arcát.

Megállásra intett,

S egy könyvet nyújtott.

Felütötted találomra,

S benne nevedet olvastad.

Észrevetted átlapozva,

Hogy neved ott áll

Minden lapon.

Nem hittél szemednek.

Az őrszem arctalan volt.

Nem értetted, mi történik veled.

Már a torkának ugrottál volna,

Mikor mutatott valamit,

Ám semmit sem láttál,

Oly sűrű volt az éj.

Intett, hogy csukd be a könyvet,

S rögtön engedelmeskedtél.

Zuhanásod hangját elnyelte a hó.

Testedre

A másnap arra járók találtak.

 

Onnan nem messze hevert egy könyv,

S benne csupa fehér lap.

 

fordította: Pallai Károly Sándor
(A fordító munkáját a Nemzeti Tehetség Program egyedi fejlesztést biztosító ösztöndíja (NTP-EFÖ-P-15-0180) támogatja.)

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: Terék Anna, Turczi István, Szőllőssy Balázs, Bíró József, Szunyog Ágota, Olty Péter, Elena Prendzsova versei, Bereményi Géza, Temesi Ferenc, Nagy Koppány Zsolt és Kovács Flóra prózája. Vörösmarty Mihály összeállításunkban Milbacher Róbert és Fried István tanulmánya. Nádasdy Ádámmal Szörényi László beszélget. Nádasdy műfordításairól Kelemen János és Horváth Lajos írt. A lapszámot illusztráló Kicsiny Balázs munkáiról Mélyi József esszéje olvasható. Read More
  • 1

Köz-élet

Partnereink

 

14781B08 F5E6 42F4 9C29 D4542DA5920B

FFAE6044 A975 4F18 9ACB 2E2C56174FB9  

logo2

A20D66FA 2148 4626 A29F 14614DE661A2

hirdetes logo 2