vasárnap 23 szeptember 2018

mail 99217 960 720

Sinkovits Péter: A parlag virágai

  • szerda, 13 június 2018 04:50

Barangolások Cs. Simon Istvánnal

 

 

1.

 

Úgy gondolom, elbűvölhették őt Bosznia felhőket szurkáló hatalmas hegyei, zegzugos kővárosai, s a Csontváry által megfestett, jelképpé váló hídjával maga Mostar is, ahol néhány évet töltött a kertészeti főiskola diákjaként. De visszatért, másképpen nem is történhetett. Rövid kitérő után újságíró lett, az Újvidéken megjelenő Magyar Szó című napilap Tiszavidékmellékletének terepi riportere. Szándékosan vált krónikásává annak a „szülőtájnak”, amely „ölelés helyett öl”; egyre magányosabban, ám nem feladva a konok küzdelmet. Egyik verseskötetének címoldalán ez áll: Sóvirág. S már az előszóból kiderül, szerzőnk ezt a lila virágú növényt nem a színéért szereti, hanem a szívóssága miatt. Az irodalom mellett megannyi mást is felvállal, sokasodnak a tájat meg annak embereit bemutató tárcák és színes írások, de szociográfia és helytörténet is kikerül a keze alól. Közben rengeteg ismeretanyagot hint el. Olykor leleményesen, művészi fondorlatossággal szólítja meg a gyakran sivár környezetet. Íme egy példa: valamely tavasziasodó február végi napon szerzőnk nekilát gyalogosan a Csóka és a Tisza közötti füves térségnek. Lévén ez a világ egyik legunalmasabb helye, tágítani kezdi azt, dúdolván a Tavaszi szél vizet árasztkezdetű dalt, amely akár a Káma vidékére is elvezethet, majd a múltba révedve hirtelen Thököly is felbukkan seregével, amint a zentai csata végkifejletét figyelik. Végül elhalad a Kremenyák, a nagy kopasz halomnak keresztelt földhát mellett is, ahol a századelőn Móra Ferenc végzett ásatásokat, most pedig „a tócsákat kerülgetve úgy éreztem, mintha a kezemet fogva vezetett volna”. A társaság is bővül: Mórán kívül megidéződik Kálmány Lajos, a kiváló néprajzkutató, Csóka egykori káplánja, majd Borbély Mihály is, a nagy mesemondó. Cs. Simon István nincs egyedül… És különben is: kiszakított magának egy világot, Észak-Bánát és némileg Észak-Bácska kisebb-nagyobb településeit, tanyamaradékát. Csak egy igen hézagos felsorolás: Hodics, Rábé, Verbica, Csóka, Tornyos, Szanád, Hódegyháza, Jázova, Padé, Macahalma, Tiszaszentmiklós, Monostor, Fility, Majdán, Oroszlámos, Erzsébetlak, Felsőhegy meg a Gyöpsor, valamint a Haranga-sor a tizenkét döngölt házával, és persze a Martonosra vezető Eperfás út. Átböngészve ismét tizenvalahány könyvét elhatalmasodik bennünk az érzés, a környéken nincs utca, ahol István barátunk ne járt volna, nem akad ház, ahová nem tért be, s nincs ember, akit ne ismerne. A döbbenetes, hogy ez nincs is messze az igazságtól. Szembeszegülve rommal és omladékkal menteni akart mindent és mindenkit, helyet keresve számukra a kollektív emlékezetben, „hogy ne irthassák ki génjeinkből / a maradék reményt”. Perlekedve, olykor akár a férfiasan viselt vereség jegyében rajzol így apró, finom lírai képeket vers-sóhajokban vagy rövid lélegzetű prózában, ám az elárverezett és a „röghöz simuló” szülőfalujának, a sokszor megénekelt Terjánnak sötétlő árnyképe állandóan visszatérőben. Leszűkülő térben és időben tovább komorulnak verssorai, avagy vakablakba hiába helyez valaki rozsdás dobozban virágot, amott „kénes kút csordogál / végképp magára hagyatva”, végül: „lesben állva / vár rád / a faludat is fölfaló / elmúlás”.

Persze, őt azért a derű sem kerülte el, időnként huncutságra is kapható volt. Megfejthetetlen viszont számomra, hogy ez a zömök, hatalmas izmokkal és félelmetes lapátkézzel rendelkező írónk (más időkben cirkuszi erőművész is lehetett volna) rendezvényen fellépve hogyan és miért váltotta fel harsány hangját sejtelmes suttogásra – a közönségnek nagyon oda kellett figyelnie, hogy értsen valamit az elmondott versből, tárcából. Talány továbbá, hogy a napilapot bemutató úgynevezett élőújságok befejezte után a falun szinte elmaradhatatlan vendéglátás alkalmával honnan tűntek elő hirtelenében a zenészek. Már amikor Pista is velünk volt. (A híre megelőzte volna?) Ellenkező esetben a muzsikusok általában elmaradtak. Ha viszont érkeztek, azonnal költőnkhöz tódultak, mint valami mágneshez. Ő előbb röviden tesztelte őket, miféle dalokat ismernek, hányat, megtalálta a kellő szóhasználatot a prímással – s aztán rázendített. Néha – pálinkáspoharát intőn meglobogtatván – hirtelen félbeszakította a megilletődött muzsikusokat, új dalra váltva. Idézet az egyik tárcájából: Én meg legalább duhajkodtam néha, s olyankor fél éjszakán át úgy éreztem, hogy nemcsak az alvég, hanem a fölvég is az enyém.”

 

2.

 

Bejáródott menetrend szerint, a hét meghatározott napján Cs. Simon, valamint Fodor István (szintén a Magyar Szóújságírója) gépkocsival terepre indultak. Egy időben én is (egy hetilapnál dolgozva) rendszeresen csatlakoztam hozzájuk. Általában az adott falu helyi irodája volt az első célpont, aztán – a témákat egymást között felosztva – következett a művelődési ház mindenese, majd az évszaktól függően egy-egy földműves vagy kisiparos, valamilyen érdekes személy, stb. Mindezzel végezvén Cs. Simon ilyenkor – nyilván előre kigondolt – indítvánnyal állt elő: „Piroska nénivel régen találkoztunk, illő lenne megnézni.” Vagy: „Hazafelé menet beugorhatnánk Ferenc bátyánkhoz a tanyájára.” Ezek a látogatások általában falatozással kezdődtek s idővel némi ital is lecsúszott a torkunkon. Figyeltem egyébként, ahogyan Cs. Simon dolgozott. Feltette a kérdést, majd azonnal sorolni kezdte a választ. Szóhoz jutott persze kisvártatva az alany is, de ekkor, szinte azonnal, már következett a második kérdés, és ismét az újságírónk adta meg a kezdőhangot. Legnagyobb meglepetésemre ez történt a felvidéki Királyhelmecen is, ahol a kilencvenes évek elején az éppen induló Városi Egyetem divatos téma volt. Fogadtak bennünket, Cs. Simon kérdezett, majd rögtön folytatta is: „Ugye valós a tény, hogy ennyi és ennyi diákkal kezdik a tanévet, s hogy Magyarországról is járnak át vendégelőadók...?” Mindebből leszűrhető, hogy István barátunk készült, akár a közeli Tornyosra látogatott, akár Királyhelmecre. Vagy éppen Lendvára. Ahol egy 102 éves bácsit választott interjúalanyként, bizonyára tőle várta hallani a leghitelesebb történeteket. Ezt mellesleg azért is fontos említenünk, mert a köztudatban az rögzült, vidéki magányosként Cs. Simon alig hagyta el Csókát és annak szűk környékét. Tárcáit újraolvasva szembetűnik, végigbarangolta bizony Baranyát és Szlavóniát, beutazta Szlovénia magyarlakta településeit, járt úgyszintén Erdélyben. Mi több, egy alkalommal – vállalva a csoportos buszozás bonyodalmait – a Nagyságos Fejedelem kedvéért eljutott Rodostóba is. Néhány évre rá, felvidéki előadókörutunk révén (Bogdán József és Fehér Kálmán volt még az útitárs) Borsiban landoltunk a kastély előtt, ahol II. Rákóczi Ferenc született, aztán néhány nap múlva a kassai dóm altemplomában ott álltunk a fejedelem örök nyugvóhelyénél – ekkor néhány könnycsepp hullott Cs. Simon szeméből a kripta kövezetére.

 

3.

 

Szlovákiai kiruccanásunkból visszatérőben volt még egy előre szervezett megálló: Ádánd. Kis település a Balatonhoz közel. Korai hó szállingózott november derekán, amikor a korosodó Yugo 45-ös autómmal (és nyári gumikkal) a tó felől jövet többszöri kérdezősködés után befutottunk a településre. Este beszélgetés az iskola diákjaival, majd marasztalnak bennünket, másnap a helyi népdalkör tartja ugyanis szokásos heti összejövetelét. „Az asztalok megteltek az asszonyok által hozott süteménnyel, sokféle kaláccsal (amiből útravalóul is kaptunk) és a férfiak által hozott itallal, majd megkezdődött a foglalkozás...” – emlékezik vissza szerzőnk Az ádándi oázisc. írásában. Tegyük hozzá, valamennyi idő kellett azért az ismerkedéshez, de a poharazgatás meg az egymás dalainak éneklése utóbb kitűnő feszültségoldónak bizonyult. És kiderült közben az is, hogy a népdalkör középkorú, csinos vezetőnőjét nem kell félteni, a népdalok világában legalább annyira tájékozott, mint az erről legendásan híres István barátunk. Este tíz óra körül kísérőnk a fülembe súgta, máskor ilyentájt már nincs itt senki, most még mindenki a helyén. A dalpárbaj pedig csak most kezdődött. A társaság elcsöndesült, mi hárman is hátrébb húzódtunk – csak ők ketten maradtak a porondon. Meg a felhangzó, eddig soha nem hallott káprázatos dalok. „Ezt ismeri-e?” – kérdezte István. Mire a nő: „Ne bolondozzon már ilyen elemista dolgokkal! No de ezt tudná-e folytatni?” Valahol már éjfél lehetett, midőn leakadtak egy kuruc éneknél. „A kilencedik versszakot ugorjuk át – javasolta Cs. Simon – az nem annyira érdekes, meg a tizedik sem, viszont a tizenegyedik...” Időnként csöndben töltögetünk a poharainkba, kinn lassan ereszkednek alá a hatalmas hópelyhek, bolyhos teniszlabdákként villóznak az ívlámpa fényénél. „Nekem a negyvenhatodik strófa a kedvencem” – mondja a dalárda vezetőnője, ezt éneklik közösen. Ekkor egy kis szünet áll be, Cs. Simon kimérten, de lendülettel kortyolgat a poharából, majd megszólal: „Most pedig legyen végül egy bosnyák dal, amit Mostarban tanultam.” És felhangzik a hegyek ormairól ideszálló ének, mindenki csendben. Utána is, percekig. „Akkor hallgassák meg azt az éneket is, amit én meg Erdélyben hallottam egy idős nénitől” – így a dalkör vezetőnője. Elkezdi, de amit a tisztások üzeneteként énekel, annak a dallama szinte teljesen ugyanaz, mint amit az előbb Istvántól hallottunk. Csak persze a szövege szól más nyelven.

Elköszönve újdonsült ismerőseinktől szedelőzködünk, s az időből kiszakadva, a suhogó hóesésben lassan megindultunk szálláshelyünk felé.

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: Szálinger Balázs, Drexler Ákos, Debreczenyi György, Ashwani Kumar versei, Ambrus Máté, Bene Zoltán, Szegedi-Szabó Béla prózája. A 2018 évi Salvatore Quasimodo költőverseny díjazott versei (Falcsik Mari, Térey János, Fenyvesi Félix Lajos, Gyimesi László, Jánk Károly, Nagy Betti, Vajna Ádám, Oláh András, Sztanó László, Zsávolya Zoltán, Payer Imre és Bognár Anna).  Rácz Péter interjúja Anna Bentley és Daniel Warmuz műfordítókkal. Bozsik Péter beszélgetése Háy Jánossal és Darida Veronika tanulmánya Háy János színházi munkáiról. Újrahasznosítás az irodalomban című összeállításunkban Mészáros Márton és Smid Róbert tanulmánya. A lapszámot illusztráló Szegedy-Maszák Zoltán munkáiról Varga Tünde tanulmánya olvasható.
  • 1

Partnereink

 

14781B08 F5E6 42F4 9C29 D4542DA5920B

FFAE6044 A975 4F18 9ACB 2E2C56174FB9  

logo2

A20D66FA 2148 4626 A29F 14614DE661A2

hirdetes logo 2