péntek 16 november 2018

mail 99217 960 720

Németh István Péter: „Gábor örömmel tartana itt jóval tovább…” (adalékok Lipták Gábor és Szabó Lőrinc füredi barátságának leírásához)

  • hétfő, 09 április 2018 05:49

Szabó Lőrinc igen szerette a forró nyarakat. Legkedvesebb évszaka, klímája volt ez a pár hónap, amit igyekezett is a Balaton közelében tölteni minden esztendőben, mind a déli, mind az északi parton egyre ismerősebben és otthonosabban. S élete utolsó évtizedében mindinkább… Rába György róla írott kismonográfiája szerint „Betegségeinek sorozata még 1948-ban, veserohamokkal kezdődik, és csakhamar sokizületi gyulladással folytatódik. Nevét ugyan ott különböző műfordítás-válogatásokban (Goethe, heine, Hugo, Majakovszkij, Román költők antológiája stb.), de költészetére esztendőkön át méltatlan feledés borul. 1950-ben dönti ágynak az első szívtrombózis. A Balaton partján keres gyógyulást, majd rendszeresen felfrissülést. Balatonföldváron, Füreden, Bogláron, Szárszón, Badacsony mellett és Illyés tihanyi otthonában egyaránt megpihen.”

Balatonfüreden, Liptákék házában 1950 őszén száll meg először. Ez az az esztendő, amikorra a világháború zilált éveit, s az azokat követő meghurcoltatásait akár kicsit feledhetné is, de érzékeny idegrendszerére szerelme öngyilkossága valóságos csapást mér. Február 16-án hunyt el Korzáti Erzsébet, akiért a költő ekkor kezdte el írni híres rekviemjét, A huszonhatodik évet. (Ezt a szonettfüzérekből álló könyvét is Balatonfüreden fejezte be 1951 Húsvétján. Nem kell hatásos csattanót tartogatni ennek az írásnak a végére: álljon máris itt, hogy az egész kötet anyagát Lipták Gábor gépelte le egyetlen éjszaka alatt – a költő diktálása szerint – a füredi villában.)

Szabó Lőrinc mind Korzáti Erzsébettel, mind feleségével, Mikes Klárával permanens levelezésben állt. Az üzenetváltások forrásértékűek, rengeteg adatot meríthetünk belőlük a költő életéről, s fontos háttér, akár primer információkat művei jobb megértéséhez.  Ezúttal is idézetért Szabó Lőrinc egyik postájához folyamodom, amit feleségéhez Balatonfüredről 1950. október 4-én írt:

Kedves Klára! Szerda este van, azaz estefelé. Átjöttem Tihanyból, Kodolányihoz megyek, s útközben írok, egy padon. Magammal hoztam a Shelley-t, megyek új ismerőseinkhez, akiket Maga még nem ismer, Liptákékhoz: ott hálok meg, s reggel a legkorábbi vonattal indulok, még aznap este visszajövök, s megint Liptákéknál hálva meg pénteken a déli hajóval indulok…”

Lipták Gábor és Szabó Lőrinc ekkori találkozásából ismeretség, majd barátság lett. Szabó Lőrincnek, akinek élete legfontosabb és minden tettének mozgatórugója a költészet volt, nyilván emberként nem kicsit önös, de jelentős alkotóként a legönzetlenebb érdekeivel is egybeesett Lipták fölajánlott barátsága és villabéli szobája. 1950 októbere után Szabó Lőrinc haláláig tartott ez a szellemi és jó baráti kapcsolat, amelyből Liptákra a géniusz szolgálata maradt, ám az az anyagiakkal megfoghatatlan gazdag tudás, amit minden pillanatban megosztott vele a költő. (Illyés Gyula szerint Szabó Lőrinc volt a legjelentősebb magyar költő Arany János óta. ezt írásba is adta, Szabó válogatott versei előtt az 1956-os könyvhéten.)

         Ám magát, a vendéglátó jó barátot is faggathatjuk e barátságról, ugyanis Lipták Gábor is megírta Nyitott kapucímű könyvében a Szabó Lőrinc-fejezetet. Lipták sok hetes együttlétükről emlékezett meg, és annak is óráiról beszél könyve oldalain, mintha csak Szabó Lőrinc versére utalna (Mozart hallgatása közben), hogy csupán a derű óráit szabad számolni, az árnyak idejét – nem. Elgondolható, hogy a végletek között is ingadozó kedélyállapotokban gyötrődő költő mellett nem volt könnyű mesterség a szállásadás, hát még az alkotó önzetlen szolgálata egy olyan írótól, aki maga is joggal tekinthette alkotónak magát! Ám tudta, hogy ha Lőrinc mestert csak egy szonett megírásához is hozzásegíti, azzal az egész honi kultúrának és – nem túlzás – a világirodalomnak is nagy jót tesz:

„Ha délutáni séta közben vagy délelőtt a verandán egy mondatba kezdett, az már tanításnak, előadásnak számíthatott. felsleges szava alig volt. Mindig kérlelhetetlen, sőt ha kellett, kegyetlen pontossággal fogalmazott, s mindig a lényegről beszélt… okfejtéséből nem maradt ki semmi. Sem jó, sem rossz. Belefért az egész világ. Úgy, ahogy volt. Ragyogó szépségeivel és szinte elviselhetetlen kegyetlenségeivel.”

1951-ben, március 9-én Piri várja (Pulcsi néni) a füredi állomáson. Műfordítani valót hozott úti pakkjában, Horatius-verseket… Két nap múlva azt írja Klárának: „A Balatont még csak messziről láttam. – A két Horatius-szal körülbelül készen vagyok; 15-ére megkapja mind dr. Szilágyi.”

Március 14-én, szintén Balatonfüredről keltezett levelében azt is megírja feleségének, milyen kiadványban fognak e latinból fordított klasszikus szépségek megjelenni, hiszen számít az 1000 forintos honoráriumra, ami jól fog jönni a családnak, s mit majd Devecseri Gábor utal ki számukra:

„…az Egyetemi Olvasókönyv I. részébe kért 10 Horatius-versért előre lehozott Devecseri 500 Forintot; ő viszont a II. rész anyagába már eddig is 20 verset vett kézhez, így tehát nem igen lép túl arányt még akkor sem, ha akár 1000 Ft-ot kiutal.” 

Az Egyetemi segédkönyv címe VILÁGIRODALMI ANTOLÓGIA. I. KÖTET lett. Tankönyvkiadó, 1952.  A következő sorokkal (a verzón) látott napvilágot, idézem, hogy fessen korhangulatot: „Ez a mű a Közoktatási Minisztérium felsőoktatási tankönyvkiadási terve keretében készült. 200. egyetemi tankönyv, mely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójára jelent meg.” Szabó Lőrincnek valóban 10 műfordítása került a vastag, majd 800 oldalas kiadványba, de csupán 9 Horatius-óda, mivel a 10. opus Ovidiustól való: A száműzött búcsúja.

További latin verseket is magyarít szabó Lőrinc a Lipták-házban.

Március 13-án „belekezdtem az Archypoétá-ba, a középkori latin versbe. (Most látom – eddig sehol se került elém efféle utalás – hogy a hang és a „világnézet” mennyire rokon Villonéval…)”

Archipoeta: Háborogva, legbelül…

Háborogva, legbelűl

düh és csupa szégyen,

a szívemhez igy beszél

nagy keserüségem:

könnyű anyag, szaporán

kell lebegnem, égnem,

vagyok, mint a falevél,

hányódom a szélben.

Mert bár régi, jó tanács

és tisztes sajátság,

hogy a bölcs sziklán-hegyen

építi a házát,

én, bolond, olyan vagyok,

mint a víz, mely átvág

partjain és százfelé

hömpölyögteti árját…

sodródom is, ahogy a

csónak, evezőtlen,

mint a madár, mely úttalan

száll a levegőben,

pattan rólam zár, bilincs,

pattan énelőttem,

egyre jobban süllyedek

a betyárfertőben…

Ki-ki tudja, hogy neki

mi lesz és mi volt jó:

ösztökélni ihletem

nekem csak a bor jó,

ámde adja aranyát

a csaplár s a hordó:

a legjobbtól lesz csak a

költő szive forró.

Amilyen bort ihatok,

olyan lesz a versem

s nem telik ki semmi jó

tőlem, míg nem ettem.

Bőjti nap nem száll a szó,

csak kényszeredetten:

ha iszom, Ovidius

elmarad mögöttem…

Nem csupán a Villonos, földi életörömökről készített műfordításokat Szabó Lőrinc Füreden, az Amor sanctus-hangú imák is rezonáltak bensőjében, akár Babits és Kosztolányi szívében az egyházi himnuszok. Klárának már március 16-án a szent szerelem hangoltságában másolja le füredi ima-fordításait: Hymn 196.

Miként jósolta régi

próféták száza már,

együtt leszünk mind, egy lesz

a Pásztor és a Nyáj.

Zsidó és nem-zsidó ma

sok földről egybe gyűl

s közös Urát imádja

közös oltár körűl.

múljék minden különbség

köztünk ma s tűnjön el,

miként az árny, midőn a

reggel láng-napja kel.

Amíg közös, legyen mind

tartósabb, édesebb,

és szorosabb frigy áldott

hazádban, Szeretet!

A következő levél már áprilisban ment Klárának, s az ország másik végéből: Ózdról. ám júniusban megint fölbukkan a költő Füreden. Június 11-én Heine-fordításokba kezdene, s meglátogatná a Badacsonyban gyengélkedő Egry Józsefet. (A festőművész még ebben a hónapban elhunyt. Temetésére érnek csak oda Lipták Gáborral, Bernáth Auréllal. A visszaemlékezők szerint gyönyörű beszédet rögtönzött Szabó Lőrinc – kárhoztatva az elmúlást. A temetés után pár napot Badacsonyörsön tölt a költő, de onnan Füredre, Liptákékhoz megy.)

Klárának szeptember 5-én keltezi azt a levelet, amelyből megtudjuk, hogy ismét Füreden tartózkodik, s hogy ezúttal Miltont és Majakovszkijt kell fordítania. Közben bajlódik a cipője gumitalpával. A Lipták-ház szüretéről októberben (13-án) ismét jelentkezik. Volpone-monológot ültet át anyanyelvünkre.

„…Felkelt Gabus, megjött Pulcsi, mozog a ház, valahogy feladom ezt a levelet…”

A feleségnek küldött posták itt átmenetileg megszakadnak a költő első szívinfarktusa miatt, de a hónap végén már új levélbe fog Klárának.

Grúz irodalom foglalkoztatja, s készül Thomas Hardy Egy tiszta nőcímű regényének a művészi lefordítására is. Sőt, Machbet-fordítását kéri Budáról, hogy fölolvashasson belőle a Lipták-szalon egyik közelgő összejövetelén. Lipták Gáborral annyira összebarátkozik, hogy személyes levelét is gépbe diktálja neki, amit feleségének ír. Gabus bácsi, mint a régi kódexmásoló pedig a személyes észrevételeiből is begépel, beszúr Szabó Lőrinc mondatai közé:

„Nagyon érzem már, hogy otthon kell lennem. Az idő mára csúnyán elromlott, hideg van (Nincs!)és esik(csak csepeg! – A gépíró.).”

Az esztendő szaladó hónapjai közben egy-egy postaváltásra is sor kerül:

„A Piri + Gábor lap aligha lehet más, mint a Liptákéké. G. nekem is írt pár sort…”(Klárának 1952. április 15-én)

Lipták Gábor szintén szépen örökítette meg a levelekben fölemlegetett műveket, de még a magunk előtt látható jeleneteket, s az ott elhangzottak kontextusát is:

„Hardy Egy tiszta nő című könyvét itt fordította nálunk. Akkor ő is – ahogy Németh László írta – „a fordítás gályarabságában” élt, de munkáját a tőle megszokott pontossággal, ugyanakkor látható igaz gyönyörrel végezte. A Hardy-könyv elkészült fejezeteit esténként felolvasta nekünk, és nemegyszer öntötték el szemét a könnyek. Mert igazi könnyfakasztó érzelmes regény volt a szegény teheneslány története. Nagy író szép könyve ez, de a mai olvasó korántsem érezheti úgy mérhetetlen tragikumát, mint a korabeli közönség. Szabó Lőrinc viszont teljesen magáévá tette egykori írótársának megrendült rokonszenvét. A szöveg ekkor már az övé volt, és csak úgy fordíthatta eredetinek, ha maga is átérezte Hardy alakjainak tragikumát.”

A Machbeth-fölolvasás amúgy remekül sikerült. Gabus bácsi a Nyitott kapu-ban idézi Szabó Lőrinc Shakespeare álarca mögüli tréfás bejegyzését:

„My dear Mr. Lipták!

Őszintén megvallom, jólesett az a komoly érdeklődés amit Ön és Háza irántam tanúsított, valamint az, hogy első vendégszereplésemet a túlvilágról, Balatonfüreden megszervezni szíves volt. jelen voltam tegnap este a barátai közt, láthattalanul, és végighallgattam megbízottamnak, Szabó Lőrincnek magyar előadásában a Machbeth-et: egészen jó rémdráma… Megkóstoltam a murciját: tűrhető; a feketéjét: egészen jó; hanem, hallja, jobban is fűthetne, ha ilyen késő őszi időben vendégeket hív! Lady-jével együtt szívből üdvözli igaz híve: William Shakespeare.”

Szabó Lőrinc következő levele Klárához legközelebb szeptemberben kerül ki a balatonfüredi Petőfi utcai házból, onnan küldi a gyakran visszatérő panaszát: hideg van! „A lakásban hidegebb van.”(Panasza visszatérő, ám nem csupán Liptákéknál fázik. Lipták Gáborék vissza is hallották Szabó Lőrinc gyakori panaszkodását a társaságokban. Gabus bácsi elegáns volt, nem igyekezett mentséget keresni: „Egyébként az igazsághoz hozzátartozik, hogy mi abban az időben tényleg rosszul fűtöttünk. Ki tudná ma már megmondani miért. Bizonyára voltak anyagi okai is, a szállítási és beszerzési nehézségeken kívül…” (Nem tudta, hogy a költő a háta mögött, már saját kezűleg írott levélsoraiban, őt, a vendéglátóját trottlinaktitulálta.)

 Ám ami számunkra fontosabb: Lafontaine-fordításain dolgozik 1952 szeptemberében Szabó Lőrinc Liptákéknál. tucatnyi verset vállalt a francia fabulaírótól. Szüret van, s a költő a beszökött melegnek, a vénasszonyok nyarának örül:

„Olyan erős, furcsa, teli ez az őszi ragyogás! [Írja Klárának.] Néha a nyárinál is erősebb, teltebb… S mindenütt verebek, cinkák, őszikék! Néha még fecskecsapatok is rajzanak; azt hittem, már hetekkel előbb elmentek Afrikába… Az [Kis]erdőn túlról idetülköl a hajó… A ház mögül a pesti vonat zakatol…

A szüret tökéletesen érdektelen munka, itt különben is csak a préselés folyik belőle. Azt mondják, mézédes az idei must, és hogy nagyon jó lesz, erősebb lesz az idei bor. ittam már egy kortyot. de nem jó ezt látni: minthogyha sárból, a földről szürcsölne sárlevet az ember!”

 A villa lakói Illyésért aggódnak, aki tán a közelgő ötvenedik születésnapja miatt nincs jó lelkiállapotban, amúgy hallgatják a rádióközvetítést, Szabó Lőrinc fordításában hallgatják Lukács Margittól A bahcsiszeráji szökőkutat… Akaliban beérett a mandula, amiből vásárolni szokott a költő Klárának. Október közepére Klára asszonynak már Lipták Gábor fogalmazza s gépeli Szabó Lőrinc levelét: „Vasárnap Lőrinc ragyogó melegben dolgozott egész délig a szomszéd üdülőben, ahol egy központi fűtött külön szoba áll e célból rendelkezésére. – De már mi is fűtünk egy csipetnyit s így este sem fagy meg.”

Október 15-én Gabus bácsi gépeli le az elkészült Lafontaine-fordításoknak, valamennyivel elkészült Szabó Lőrinc. A 12 állatmesét mind fölvette az Örök barátainkcímű gyűjteményébe. Füreden lépett tehát magyar verssorokba a darázs, a méh, a farkas, a bárány, a kutya, a medve, az oroszlán, a patkány, az osztriga és a magát vízben nézegető szarvas… Közben csinálják a Hardy-regény korrektúráit is. Szabó Lőrinc átvág néha az úton, lemegy a régi királyi posta épületébe, s gyorsan levelet, leveleket ír és küld onnan. Egyre nehezebben tud beleilleszkedni a ház életének menetébe, ez kiérződik levélsoraiból: „Itt megvagyunk. tartózkodóbb lettem; Gabusék pedig (miután még egyszer s alaposan fellobbanva megbántottak) most mintha a maguk oldalára éreznék billenni a rossz mérlegserpenyőt: fokozottan szívélyesek és kedvesek.”

Illyés Gyula születésnapja tehát már találja Füreden Szabó Lőrincet,

aki egyik nap még személyes postáját is megiratja a házigazdával, a másik napon pedig összevész vele. Nem hiába írta Kisörsön a nádast látva, hogy a költő is ilyen: „csupa lenge idegszál”…

         

Novemberben 11-én ismét Füredről ír feleségének, hogy fűtetlen vonatban utazott… Goldoni-vígjátékot fordít, november 20-án fejezi be. Lipták Gábor marasztalja. Az akali mandulából 5 kilogrammot visz majd a költő karácsonyra. 22-én már arról panaszkodik a fővárosba küldött postájában, hogy a közben megjelent Hardy-regény tiszteletpéldányait még nem kapta meg. November 25-én küldi az esztendő utolsó füredi levelét, benne, hogy elolvasta Babits regényét, az Elza pilótát. 

         1953 nyarán Ábrahámhegyről (Bernáth Auréléktól) és Igalról ír csupán feleségének, még 1954 júliusában is csak Igalig jutott. (Ennek az évnek tavaszán és nyarán június 10-ig Tyutcsev kötetnyi versét fordította – olvasom a Kabdebó Lóránd-féle kismonográfiában.)  Viszont augusztus 2-án már Liptákéknál gondolja át, szervezi magában az alkotó „balatonozást”, vagyis hogy hol is tudná sebtében lefordítani Moliere Nők iskolájacímű vígjátékát? („Itt Gabuséknál még csak általánosságban emlegettem, hogy esetleg most nem maradok azonnal…”– 1954 nyarán már nem Liptákékról szól Szabó Lőrinc, nem is Gáborról beszél, hanem Gabusról… Ezek a megszólítások bizony egy barátság lépcsőfokaiként is értelmezhetők.) 

Augusztus 20-án pedig már azt írja Füreden a költő, hogy „Kedves Klára, …a szokott nagy áramlás. Tegnap négy keletnémet privátvizite.” Szeptember végéig marad is Szabó Lőrinc, olyannyira természetesnek találhatta már – Tüskés Tibor szavaival élve – „irodalmunk rendezőpályaudvarának”, a Lipták-villának a munkazaját is…  Krilov tanmeséit vállalta fordításra. Augusztus 24-én a szívkórház főorvosát, Debrőczy Tibort látogatták meg, társaságukban ott volt Boldizsár Iván is. Ez az év meghozza költői elismerését, Szabó Lőrinc mint költő körött a közöny oldódni kezd, igen komoly állami kitüntetésekre terjesztik föl, (korjellemző!) Majakovszkij-fordításaiért áprilisban József Attila-díjat kapott. (1957-ben megéri még, hogy megjelenik A huszonhatodik év, s Kossuth-díjat vesz át.)

1954 azonban nem végződik jó, a második infarktusán esik át szilveszterkor. Ám mintha nem csupán élete stációi, de füredi tartózkodásai is csak próbák lettek volna ahhoz a költői diadalhoz, amivel életművét betetőzte. 

1954. szeptember 3-án azt írta Klárának Füredről, hogy „Liptákéknál is szívesen ellennék.” Lengyel verseket fordít, s Liptákéknál szinte családtag:

„Gabus ordít a fürdőszobából, „Lőrinc! Lőrinc!” – és mondja, hogy csodákat akar mutatni. A csodák: új filmek, most hívták elő, áztatják őket. Van köztük három Lóci-felvétel is, a negatívban mind igen sikerültnek látszik. Az egyiken a pergola alatt ülünk…”

Lipták Gábor megajándékozta Szabó Lőrincet egy olyan, általa készített-készíttetett reprodukcióval, amely a költő kedves nagybátyját, a tiszabecsi tiszteletest ábrázolta. (Az amatőr felvétel megviselődött, Liptákék új, javított nagyítást adtak róla a költőnek.)

         1955. augusztus 30-án egy különös levél íródott a Lipták-házban, amikor Szabó Lőrinc már körbejárta a Balatont, de Bernáthék ábrahámhegyi tuszkulánuma után megint visszatért a Petőfi utcába, Füredre. A szereposztás a következő:

Szabó Lőrinc (a levél szerzője és diktálója)

Lipták Gábor (a levél írógépelője és a költő mondandójába bele-beleszóló, s e közbevetéseit szinte a társszerzőségig folytatja)

Mintha itt, e jelenet, annak a nagy bemutatónak lenne csak főpróbája, aminek pillanata egy nagypénteki éjszakán, Krisztus halálának órájától vette kezdetét…

Álljon itt a baráti évődésről szóló, ám helyenként megborzongtató levélrészlet előbb:

Kedves Klára,

kedd van, augusztus 30-a, délután hat óra, sietve diktálok még egy kis levelet magának. Gabus írógépeli bele a hibákat. Ezen ő most nevet, mert azt hiszi, hogy ezzel megúszta a dolgot, vagyis hogy nem fogják megemészteni a férgek. jaj, ez disznóság, mondta az imént, mert nem szereti a valóságot és saját álomvilágban él, melyet nem szeret hazugságnak nevezni, holott jól tudja, hogy az. (Visszavonom mind! Lőrinc!)

Ez az egész zárójeles rész, mint az imént mondtam egyetlen egy géphiba. (Visszavonom mind. Lőrinc.) Detto. (Visszavonom mind, Lőrinc.) detto. (Vv., m L.) Detto. Vv. m. L. Detto. Vv.m L. Detto Dettissimo. Ez a fortissimo győzött…

Lipták Gábor nem mondta ki, ám az olvasó számára nyilvánvaló a sorok fölött, hogy nem csupán beérte a Goethe és Eckermann-i szereposztással, de végtelenül hálás lett a sorsnak, hogy Szabó Lőrinc mellett egy legalább famulusnyi személyiségként szorgoskodhatott. S még csak hálára sem tartott igényt, feltehetően, jó emberismerő volt, eligazodott a legnagyobb alkotók esendő kapcsolatai között, tudta, s nem bánta, hogy a géniuszok is hús-vér emberek, akik képesek egymásra rosszakat mondani, szó szerint fúrni a másikat, ármánykodni, de gyerekesen örülni is egy működő irógépnek, egy jó zsilettpengének, vagy akár cipősaroknak, mint Szabó Lőrinc. Lipták Gábor nem csupán modern rege-átdolgozásaival vehette ki a részét az úgynevezett írói halhatatlanságból, amennyi kellett néki belőle, de szolgáló hivatása is fölért művészi küldetésével, s ennek jelét adta, hogy komolyan is gondolta ezt. Míg Szabó Lőrinc sem hagyta említetlenül a közös órákat (Lásd a Vers és valóságban visszaemlékezéseit:   „A verseket [A huszonhatodik év] akkoriban már sokan ismerték, elkérték, lemásolták, először a füredi Lipták Gábor…”), de a füredi házigazda egyenesen mininovellát, remek etűdöt kerekített a jelenetből, A nyitott kapukönyvének tán legihletettebb sorait hagyva ránk, füredi, balatoni olvasó utódokra. 

„A Huszonhatodik évszonettjeit nagypéntek éjszaka diktálta nekem Szabó Lőrinc. A géppapír felébe hajtott oldalára került egy-egy szonett. Már korán este nekifogtunk a gépelésnek, s én tőlem telhető gyorsasággal, de persze csak pár ujjal vertem megszokott, régi Remington elnyűhetetlen billentyűit.

feledhetetlen éjszaka volt. Tudtam a huszonöt éves nagy szerelemről, s azt is tudtam, hogy az asszony öngyilkos lett. De ki tudta volna felmérni vagy akár elképzelni ennek a csodálatos szerelemnek a méreteit, arányait és majdnem az öröklétbe forduló szépségét anélkül, hogy ne hallotta volna ezeket a verseket. Szabó Lőrinc diktált, én pedig írtam. Fel-alá járkált, leült vagy állt diktálás közben, és olyan megrázó sokkban volt, hogy mukkanni sem mertem. Nemcsak átélte a versek minden gyötrelmét, szenvedését, de diktálásuk közben omlottak könnyei. feledhetetlen, de testet-lelket megrázó órák voltak. A szenvedő és lázadó, a pokol gyötrelmeit felidéző költő gyönyörű sorait nemcsak a bánat és a szenvedés, hanem a zseniális agy, az írói pontosság szabályozta, kormányozta. A legmegremegtetőbb és legmegrázóbb mondatok hangzottak el, majd egy-egy tárgyilagos utasítás: „Kérlek, oda nem vessző, hanem pontosvessző kell.” Egyszerre bámultam a lélek mélységeit kavaró, szívfacsaró mondanivalóját s azt a kérlelhetetlen pontosságot, amellyel saját mondanivalóit a mívesség szabályaival egyeztetve, fegyelmezte. Mikor befejezte a diktálást, se élő, se holt nem voltam. Olyan döbbenetes megrázkódtatás ért e versek által, amelyhez hasonlót talán még soha nem éreztem. És míg írtam – talán nem hivalkodás, ha kimondom –. kicsit cinkosa lettem ennek az emberi létet olykor megalázó, olykor földretipró, de igaz és éppen ezért minden hétköznapi normát elsöprő fájdalomnak. Korzáti Erzsébet, a szonettek halott asszonya képmását Szabó Lőrinc kérésére Ferenczy béni egy gyönyörű érmen tette halhatatlanná. Az érem első példányából kaptam az egyiket, amely ma is felidézi gyűjteményemben azt az éjszakát. Tudtam akkor is, hogy valami rendkívüli eseménynek, irodalmi csodának vagyok tanúja, s ma már csak úgy tudok rá visszagondolni, mint életem egyik nagy eseményére. Soha ilyen nagypénteket.”

A részletben szereplő Ferenczy-éremről szintén a vers és valóságban Szabó Lőrinc is megemlékezett: „Nekem van két példányom, egyet kapott az Írnok, egyet Illyés Gyuláék, egyet Füreden Lipták Gábor…”

Szabó Lőrinctől számtalan kézirat s fontos relikvia maradt Lipták Gáborékra. A dedikációk közül a Tücsökzeneegyik példányába írott ajánlás a legbeszédesebb:

„Őszintén sajnálva, hogy a füredi tücskök és tájak csak a beszámoló elkészülése után telepedtek a szerző élete köré. Igaz barátsággal: Lőrinc 1951. szeptember 21.”

         A ház vendégkönyvében 1964. szeptember 12-én emlékoldalt nyitottak SZABÓ LŐRINC EMLÉKÉNEK. Borsos Miklós az emlékplakettjének költő-portréját berajzolta az üres oldalra (szabó Lőrinc emléktáblájához készítette a bronz öntvényt, amit ekkor avattak a régi kúrszalon árkádjai alatt), s a látogatók sorban aláírták:

Szabó Lőrincné

Gáborjáni Klára

Lóci

Devecseri Gábir 

Huszár Klára

Thury levente

Gál István 

Illyés Gyula

Illyés Gyuláné

Németh Lászlóné

Somlyó György

Hárs Borbála… – akiknek a nevét azonnal ki tudtam betűzni…

Szabó Lőrinc tulajdonképpen csak egyetlenegy verset írt Balatonfüreden mindaddig, míg Lipták Gábort meg nem ismerte. Takarodóa költemény címe, s még a Fény, fény, fénycímű verses könyvében látott napvilágot (1925-ben, 1926-os évszámmal). Fiatalkori és nagyon szomorú vers, hiszen ennyit fűzött csak hozzá a vallomásában: „Nem tudom, miért voltam nagyon elkeseredve és összetörve – általában mindig az voltam –.”Balatonfüredre, a Szívkórház előd intézményébe, az Erzsébet Szanatóriumba érkezett, akkor írta: 

Most hát pihenjünk:

leszerelnek a megvert

hadseregek,

szünetelnek a vándormadarak

légjáratai, megállnak

a leggyorsabb gyorsvonatok, és

majd csak lenyomja lázainkat

orvosunk, a reménytelenség.

Lelkem, pihenj: a pihenés

félig halál;

mézd: Polyphemos megvakult:

nincs már szüksége monoklira,

hogy udavroljon Theokritos

szép lányainak; mindenfelé

sztrájkra agitálnak a vágyak, a hangya lemond

a kereskedelem előnyeiről, függöny után

alszik a hang húrban, fuvolában,

befelé fordultak a távcsövek

s végül

legkedvesebb halottaink fölött is

eloltjuk a gyertyákat.

Lelkem, pihenj: a pihenés

félig halál

s a halál a lélek ágya:

párnája feledés,

takarója csönd

s megbékült álma maga az isten.

Aki e fenti verssorokat írta, számtalan olyan költemény szerzője, amik külön-külön is fölfoghatók búcsuverseknek. Utolsó, összegző és elköszönő opuszoknak. A Takarodóis ilyen, a költő fiatal korának dacára. Azt a költészet és a szerelem hatalmának, az ellentmondásos létezés gyönyörűbb részének köszönhetjük, s hogy mindezeket pusztulni nem hagyta idősödő lényében, magának az alkotó életigenlésének. ám azt, hogy a Takarodó után Szabó Lőrinctől még Balatonfüreden további szonettek, verses műfordítások születtek, azért Lipták Gábornak is hálás kell legyen az utókor.

 

Irodalom:

Szabó Lőrinc: Vers és valóság I-II. kötet. Budapest. Magvető Könyvkiadó. 1990.

Szabó Lőrinc és felesége levelezése (1945-1957).  Második kötet Bp. Magvető Kk. 1993.

Szabó Lőrinc: Örök barátaink. A költő kisebb lírai versfordításai) I-II. kötet. Bp. Szépirodalmi könyvkiadó. 1958.

Világirodalmi antológia. I. kötet. Bp. Tankönyvkiadó. 1952.

Rába György: Szabó Lőrinc. Kortársaink sorozat. Budapest. akadémiai Könyvkiadó. 1972. 

Kabdebó Lóránd: Szabó Lőrinc (Nagy Magyar Írók sorozat). Budapest. Gondolat. 1985.

Lipták Gábor: Nyitott kapu. Bp. Magvető Könyvkiadó. 1982.

Németh István Péter. Kalauz az Aranyhídra. Balatonfüred. 2007.

A ház és gazdája. 100 éve született Lipták Gábor. Balatonfüred, 2013.

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: Szálinger Balázs, Drexler Ákos, Debreczenyi György, Ashwani Kumar versei, Ambrus Máté, Bene Zoltán, Szegedi-Szabó Béla prózája. A 2018 évi Salvatore Quasimodo költőverseny díjazott versei (Falcsik Mari, Térey János, Fenyvesi Félix Lajos, Gyimesi László, Jánk Károly, Nagy Betti, Vajna Ádám, Oláh András, Sztanó László, Zsávolya Zoltán, Payer Imre és Bognár Anna).  Rácz Péter interjúja Anna Bentley és Daniel Warmuz műfordítókkal. Bozsik Péter beszélgetése Háy Jánossal és Darida Veronika tanulmánya Háy János színházi munkáiról. Újrahasznosítás az irodalomban című összeállításunkban Mészáros Márton és Smid Róbert tanulmánya. A lapszámot illusztráló Szegedy-Maszák Zoltán munkáiról Varga Tünde tanulmánya olvasható.
  • 1

Széljegyzetek

  • 1
  • 2
  • 3

Partnereink

 

14781B08 F5E6 42F4 9C29 D4542DA5920B

FFAE6044 A975 4F18 9ACB 2E2C56174FB9  

logo2

A20D66FA 2148 4626 A29F 14614DE661A2

hirdetes logo 2