vasárnap 16 december 2018

mail 99217 960 720

Branczeiz Anna: A zuhanás fokozatai (Izsó Zita: Éjszakai földet érés)

  • kedd, 27 november 2018 15:31

Izsó Zita Éjszakai földet érés című munkája sok tekintetben folytatja az életművet. Az újabb verseket hasonlóan egyszerű, letisztult, de – részben az erőteljes képalkotások miatt – meghökkentő nyelvezet jellemzi, mint az előző kötetek (Tengerlakó, FISZ, 2011., Színről színre, Prae.hu– Palimpszeszt, 2014.) darabjait. A szövegek témaválasztása sem meglepő, ha ismerjük a költőnő eddigi írásait. Az Éjszakai földet érés ennek ellenére sem mondható unalmasnak vagy önismétlőnek: a korábbi művek értelmezik, kontextusba helyezik az újabb kötet verseit, ami ugyanakkor egymagában is jól megállja a helyét.

A cikluscímek a zuhanás metaforáján keresztül ragadják meg, ahogy a sok fájdalom földre rántja, letaglózza az embert. Földközeli magasságból indulunk, belátjuk a minket körülvevő világ katasztrófáit, látjuk a Közel-Kelet háború sújtotta térségeit, Aleppó romjait, átzuhanunk társadalmi problémákon, végül a személyes veszteségek kemény talaján érünk földet. A láthatóan tudatos kötetszerkesztés érzékenyen mutatja meg, hogyan kapcsolódnak össze a kollektív és az egyéni szenvedések. De nem csak kötet szinten fonódik egybe a személyes és a közösségi emlékezet: jó példa erre a Fakír című nyitóvers. A történet egy gyerekről szól, akinek utolsó háború előtti emléke Aleppóból egy fakír volt: „Egy szövetpokrócon térdelt, / és tört üveget evett. / Nem lett baja, / bár a szilánkok felsértették a torkát, / a mutatvány után néhány hétig nem beszélt.” (9.) A vers végén ez az emlék traumaképként jelenik meg: hatásos metaforája a szorongásnak és a fájdalomnak, ami arra utal, hogy a gyerek képtelen volt beszélni az átélt tragédiáról.

Kockázatos, ha egy könyv ennyire súlyos témákat dolgoz fel, mert végül nehéz eldönteni, hogy a verseket a tematikai vonatkozások miatt érezzük jól működőnek, vagy azért, mert szövegtárgyként is meghatározó olvasmányélményt nyújtanak. Izsó Zita kötetében ez a két aspektus szerencsére kiegészíti egymást. A hatást a szövegszerkesztés dinamikája váltja ki és fokozza. A versek in medias res felütése többnyire tételszerű állítás vagy helyzetkép (pl. „A leghidegebb nyári napok egyikén történt.” [Magánbiológia, 17.], „Az egészből leginkább a hóra emlékszem.” [Ivadékaikat a bölcsőszájú halak, 21.], „A fa már öreg, / egy ideje nem nő tovább.” [A második halál, 32.], „Az az elejétől világos volt / hogy nem lesz közös gyerekünk.” [Család, 55.], „Hetvenkét órán át gondolkodtunk.” [Mélyvíz, 64.]), ami sokszor éles ellentétben áll a különböző traumatörténetekkel.

A hétköznapok emlékei és a megrázó élmények meghökkentő módon követik egymást az egyes versekben, ami szintén fokozza az olvasó figyelmét. Látványos példája ennek a Darázsfészek (39–42.), amely a családját elhagyó anyára vonatkoztatható darázs-metaforát dőlt betűs betétekben bontja ki. A beékelt szöveghelyek lexikonszerű leírások a darazsak viselkedéséről. A háborús emlékek erős és megrázó képei miatt jól szemléltetik ezt a poétikai technikát az első ciklus versei is, de a többi ciklusban is találhatunk még ideillő példákat. A Mélyvíz egy pár vallomása arról, hogy beteg csecsemőt hoznak a világra, mert ezzel segíthetnek más gyerekeknek élni. A szöveg végig egyszerű narratívával halad előre, és ezt csak finoman, mégis váratlanul töri meg egy négy sorban kibontott kép: „Olyan lesz, mint egy különleges, / sosem látott mélytengeri állat, / csak egyszer dugja ki a fejét a vízből, / és mi jelen leszünk ennél a pillanatnál.” (65.) A Magánzárka ezzel szemben egészében véve metaforikus: „Minden város szélén van egy börtön. / Üvegtéglából épült, / hogy ne tudjon benne elbújni senki” – indul a vers, és a költőnő majd csak jóval később, a szöveg közepén adja meg, de legalábbis sejteti az enigmatikus sorok megfejtését: „Csak akkor nem mondanak igazat, / ha felhívja őket az anyuk, / és megkérdezi, van-e még tiszta ruhájuk. / Itt már […] nem dobhatnak be labdával ablakot, nem léphetnek rá senki lábára a buszon, / nem verhetnek le több vázát […]”. (49.)

Az az előzőekben idézett részletekből is látszik, hogy Izsó helyenként nagyon erős hasonlatokkal és metaforákkal dolgozik, versei gördülékenyek, sodrásuk az automatikus írás technikáját idézi. Hosszú, narratív költemények szép előképe Rakovszky Zsuzsa költészete: talán nem véletlenül juthat eszébe az olvasónak a Hangok (Cserépfalvi, 1994.), a Fortepan (Magvető, 2016.) vagy a legutóbbi Történések (Magvető, 2018.) című kötetek. Az ilyesfajta prózai modalitású versek buktatója ugyanakkor, hogy könnyen áldozatául eshetnek a túlírásnak és a didaktikusságnak. Ez már a költőnő előző két kötetében is probléma volt, de az Éjszakai földet érés is mutat erre néhány példát. Meglátásom szerint nem szenved kárt az értelem, ha például Fakír című vers utolsó sorát („Amikor később kérdezték tőle, mi történt, / mintha szilánkokat evett volna, / nagyon sokáig nem beszélt.”) elhagyjuk: az olvasó a kezdő sorokból tudja pótolni a hiányzó képkockákat, és valamelyest a szöveg is feszesebb lesz. Hasonló a helyzet a gyakori kötőszavakkal és félmondatokkal, amelyek nem adnak hozzá különösebben a versek poétikájához, magyarázó jellegüknél fogva viszont rövidre zárják a szövegek jelentésmezejét, csak kevés teret hagynak a hatásfokozásnak és a befogadónak (lásd pl.: „Hogy eltereljem a többiek figyelmét, kitaláltam, nevezzük el a lepkét, ami nemsokára kikel.” [Magánbiológia,17.], „De talán azért nem tudsz beszélni, / mert nem a tenyereden, / hanem a szádban hordasz minket, uram, / mint ivadékaikat a bölcsőszájú halak.” [Ivadékaikat a bölcsőszájú halak, 21.], „ […] hogy a szüleink megértsék, amikor elmondjuk nekik.” [Mélyvíz, 64.] stb.).

Ettől eltekintve Izsó Zita Éjszakai földet érés című kötetének szövegei jól kimunkáltak, és kiváló írói készségről tesznek tanúbizonyságot. Megfontolandó ugyanakkor, hogy a versek dallamos prózai futamokként is működőképesek volnának, és az itt felvonultatott költői képek is megállnák a helyüket prózában.

(Izsó Zita, Éjszakai földet érés,Budapest, Scolar Kiadó, 2018, 89 oldal, 1495 Ft)

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: Szálinger Balázs, Drexler Ákos, Debreczenyi György, Ashwani Kumar versei, Ambrus Máté, Bene Zoltán, Szegedi-Szabó Béla prózája. A 2018 évi Salvatore Quasimodo költőverseny díjazott versei (Falcsik Mari, Térey János, Fenyvesi Félix Lajos, Gyimesi László, Jánk Károly, Nagy Betti, Vajna Ádám, Oláh András, Sztanó László, Zsávolya Zoltán, Payer Imre és Bognár Anna).  Rácz Péter interjúja Anna Bentley és Daniel Warmuz műfordítókkal. Bozsik Péter beszélgetése Háy Jánossal és Darida Veronika tanulmánya Háy János színházi munkáiról. Újrahasznosítás az irodalomban című összeállításunkban Mészáros Márton és Smid Róbert tanulmánya. A lapszámot illusztráló Szegedy-Maszák Zoltán munkáiról Varga Tünde tanulmánya olvasható.
  • 1

Széljegyzetek

  • 1
  • 2
  • 3

Partnereink

 

14781B08 F5E6 42F4 9C29 D4542DA5920B

FFAE6044 A975 4F18 9ACB 2E2C56174FB9  

logo2

A20D66FA 2148 4626 A29F 14614DE661A2

hirdetes logo 2