kmt 300x25

Csendes Toll: Befejezetlen kép

  • csütörtök, 24 augusztus 2017 15:40

Avagy egy magyar indiai*

 

Tudom, hogy új forrásokra van szükségem...

(Amrita Sher-Gil leveléből)

Tizenhárom éves koromban meglátogatott minket a nagybátyám Indiában, és megkérdezte, nem lenne-e kedvem művészetet tanulni, rendszeresen gyakorolni modell után dolgozva. Folyton a formák organikusságát hangsúlyozta, amit mesterétől, Hollósy Simontól tanult. A szerkezet belső törvényeit. Rengeteg vázlatot készíttetett velem, majd mégis meglepődik, hogy alig néhány hét alatt elsajátítottam tanítását és szerinte szinte tökéletesen rajzoltam.

Néhány évvel később Párizsban folytattam művészeti tanulmányaimat, nem azért, mert tudtam, ez a legideálisabb hely erre, hanem mert családom Európába látogatott. Én pedig igyekeztem tökéletesen elsajátítani ottani mesterem tanításait. A részleteket mindig igyekeztem egységbe olvasztani.

Tizenhét éves koromban megismertem a testi szerelmet, ami lenyűgözött, és kíváncsiságomnak a párizsi nyitottság nem szabott határt. Szerelmes lettem a saját testembe, és mindkét nemnek szívesen osztogattam bájaimat. Miközben az érzékiség művészeti hitvallásommá vált. 

*(Amrita Sher-Gil, 1913–1941)

(Fiatalember almákkal, 1932)

a fiatalember kezébe almákat adtam

hogy ne lepleződjön le rögtön milyen

tétova lenne almák nélkül ha csak az

arcára nézünk az olyan szomorú hogy

elviselni se lehetne, miattam persze 

hiába adtam fehér inget rá és hiába

festettem még fehérebbre érzéseimet,

nem tudtam eltitkolni ahogy ő se csak

szorongatja az almákat mintha az lenne

a kép témája akár labdák is lehetnének

zsonglőr nem az persze dehogynem

(Fiatalember portréja, 1930)

almák nélkül mindez mennyivel nehezebb

mesterkélt lesz rögtön pedig az alma meny

nyire nem illett oda keresztbe teszi a kezét

inkább mégis a kapkodva felvett ing a közép

pont ami vonzza a tekintetet hogy miért így 

van rajta? igen előtte szeretkeztünk az arcán 

is látszik milyen szép nyugodt lett már

(Hivatásos modell, 1933)

ez a nő komoly feladat 

éppen mert nem tudom 

megragadni a szépségét

csak a testet ahogy eresz

kedik csak az időt ahogy 

múlik rajta éppen csupa

szon és túl jól láthatóan

(Modelltanulmány, 1934)

ugyanaz a nő felöltözve nem

ugyanaz az arca lesz más el

veszti kiszolgáltatott mezte

lenségét maszkot ölt soha 

se ismernénk rá ugyanaz a

modell és persze hogy nem

ugyanaz mindent el akar

titkolni előlünk amit meg

mutatott kitárt meztelen

ségében pedig neki ez a 

hivatása munkája hogy

meztelenül felöltözöttebb 

legyen és mégis éppen for

dítva van erre csak akkor

jöttem rá amikor felöltözve

kellett őt megfestenem és 

ez iszonyúan nehéz volt 

Tizenkilenc éves koromban a Grand Salon tagjai közé választott. Nem sokkal később díjakkal is elhalmoztak, de nem vagyok naiv. Tudom, hogy Cézanne és Gauguin hatása látható és érezhető munkáimon, mégis. Éreztem az egyediségüket is. És ne felejtsük egzotikus szépségemet se. Ami az akkori zárt művészvilágban a képek mellett, vagy előtt, igen hatásosan működött. Egy magyar indiai. 

(Ülő akt, 1931)

ezt a képet Cézanne is festhette

volna technikailag mindenkép

pen de ahhoz már túl konkrét

a megvalósítás túl naturális az

övé elnagyoltabb lett volna, egy

női bimbót sosem tudott volna

ilyen leheletfinoman jelezni

ahogy szinte rezeg a vágytól

még a képen is hogy érintsék

meg végre és hiába arány

talanul vastag a láb és a kéz

a fenékvágat érzékisége jelzi

hogy ilyet csak nő tud nőről

festeni talán mert ő is pont

osan ilyen ilyen akar lenni

Gauguin tahiti-képei végleg fellobbantották bennem a vágyat India iránt. Elégedetlen voltam a nyugati világ művészetével, valami hiányzott belőle. Nem szívesen mondanám ki. Othon Simlában megnyugodtam, soha többé nem vágytam a nyugati világba. A magyar vidéket néhányszor fölkerestem, nosztalgia-tájképeket festettem, de semmi több.

(Krumplihámozó, 1938)

mennyire ismerős téma mennyire

ismerős mozdulat mégis annyira

idegen az egész kép talán a csend

életszerű beállítás menti a dolgot

a beállítás jobb oldalán az ember

kényszerből oda néz annyira élet

telen a nő arca annyira ijesztő az

az elrajzolt nagy kéz és az egész

képet uraló sötét ruhafolt szem

ben az üdítően penészzöldes hát

térrel talán hogy jobban feltűn

jön pofontól piros füle ha már?

(Női torzó, [Akt] 1938)

annyira ikonszerű lett ez a kép

a maga meztelenségében hogy

magam is meglepődtem most

nem a testet a női lényt akartam

megfesteni hogy annyira legyen

síkszerű ahogy a lélek az ahogy

legjobban látszik és magam is

meglepődtem az eredményen

az arc maszkszerűségét úgy is 

hagytam a finom kecses mell

sem plasztikus és alul a lába

között is hagytam a sejtelmes

séget ne tűnjön valóságosnak

(Vidéki piac Magyarországon, 1938)

először is a halasi égbolt festett téli szürke

sége volt meg bennem ahogy belemered a 

templomtorony szikrázó fehérsége a házak

piszkosfehér fala fölött feketébe öltözött

emberek között megnyugtatóan barna talics

kák pihennek kizárólag a zöldségek színével

tudtam egy kis izgalmat csempészni a komor

világba egyedül a csupasz ágas-bogasra cson

kolt fák megfestésével tudtam saját látomássá

formálni ezt a vidéki piacot mert ezek való

jában nincsenek ott csak bennem s ez elég

(Téli táj, 1939)

bruegheli táj is lehetne, ha nem 

lenne jelen az adott kor vasúti sín

ekben és villanyvezetékekben

és talán senkinek nem tűnik fel

hogy a fák nem fák ilyen fák nincs

enek még télen se mivel inkább

karók fekete függőleges jelek a hó

mindent betakaró fehérségében 

a valóság illúziója miatt festettem

három faszerű tárgyat is a képbe

egyikre varjút is talán csak viccből

(Két leány, 1939)

a barátságot akartam megfesteni

ha lehetséges minden sallang nélkül

de hiába ábrázoltam a két paraszt

lányt ruha nélkül kettős aktkép lett

belőle ezért sokáig nem is fejeztem

be majd az ülő lány vállára lepedőt

festettem hogy ne a puszta bőréhez

érjen a barátnő keze jelezve a finom

kapcsolat határát kettőjük között és

a kompozíció miatt az ülő lányt néger

nek mutatom mégis az alázatról szól

a kép de miért mikor egyenrangúnak

kellene lenniük inkább nem? vagy...

Ahogy India földjére léptem. festészetem, ami addig európai jegyeket tükrözött, azonnal megváltozott. Lassan indiai festővé váltam. A sötét bőrök vonzottak, a szögletes arcok és testek. Az emberi szenvedés és szenvedélyesség újfajta atmoszférát kölcsönzött képeimnek. Ezt kerestem. Egyszerűsíteni és egyszerűsödni akartam tovább. Tovább.

A régi, hagyományos iskola persze ellenséget látott bennem. A fiatalok mégis engem kezdtek utánozni. Egyre vadabbul támadtak, és idegenséggel vádoltak.

Amikor az adzsantái barlangtemplom 6. századi falfestményeit megláttam Buddha születéséről, azonnal tudtam, megtaláltam, amit kerestem. Az alapot, a gyökeret, amiből organikusan én is kihajthattam. Tudtam, hogy jó úton járok. Már csak végig kell mennem rajta, ha tudok. Ebből születhet meg a modern India igazi művészete. Az érzékiséget láttam ott, ami tökéletesen felszabadított.

Innentől minden egyszerűnek látszott, csak meg kellett találni a megfelelő témákat, formákat, színeket a hétköznapi életben. Bele kellett szeretnem az életembe, nem volt nehéz. Indiában végre otthon éreztem magam.

Festményeim ennek a létnek az összegzései, semmi sem véletlen rajtuk, egyetlen színfolt sem.

1938-ban Magyarországra utaztam, megismerkedtem kedvenc írómmal, Karinthyval és Bartókkal, majd férjet szereztem magamnak, a biztonság és a közös múlt kedvéért unokatestvéremet, gyerekkori játszótársamat, akivel együtt tértem vissza Indiába, hogy hozzak magammal egy kis magyar ízt is. De elegem volt a fővárosi társasági létből, vidékre költöztünk, ami tökéletesen megfelelt szándékaimnak. A falusi környezet.

Szaraja erdeiben vörösre festett, hatalmas agyagelefántok találhatóak, amelyek elképesztő abszurditásukkal ragadták meg, szabadították fel fantáziámat.

Nagyméretű képeket kezdtem festeni, ami rákényszerített, hogy képeim még tovább egyszerűsödjenek, tisztuljanak. Egy fürdőző elefánt látványa például.

Miért nem festettem meg a tengert, miközben a kis parti faházban annyi időt töltöttem? Lenyűgözött, ő nyert, nem mertem, nem volt bátorságom hozzá, pedig. Mégiscsak kelet-európai, tengertelen vagyok félig. 

A nyarakat újra Simlában töltöttük férjemmel, ahol a hegyi élet izgatott, az emberek és a környezet egyaránt. Újabb képeimen nincsenek részletek, minden leegyszerűsödik, és minden egyfromán fontos. A háttér ugyanannyira mint a címadó főszereplő. Nincs benne emmi titok.

(Fák, 1939)

ezek a fák nem fák

hiába ismersz rájuk

érzések vágyak női

szimbólumok átjutni

a sötét belsőből a

világosba valahogy

a fényre a fák hálóján

esztétikus belső rend

jükön át oda ahol a

fák már csak magukat

mutatják ahol a fák

már csak festett fák

de mintha üvegen él

etem végéig követnek

Mindig olyan fákat akartam festeni, mint Csontváry vagy Van Gogh. De ez a vágy kielégítetlenül pulzált bennem, fákat, önmagukban soha nem festettem, amíg észre nem vettem, hogy az összes Indiában festett képem hátterében csupasz és csonka fákat látni. Akkor megnyugodtam, és végre megfestettem a fákat önmagukban is. Nyilván nem véletlenül éppen Magyarországon, újra, önarcképek sorozata után.

(Kertben, 1938–39)

az asztal vakító fehérsége

csálé lábai mintha felülről 

látnánk a kertre nem moz

dul a kép előterébe árvál

kodó csupasz vékonyka fa

mögötte díszlet a házfal

nem valóságos háttér út

jelző fái is csupán kivezetnek 

a képből terelnék a figyelmet

a magányos székről kacsóról

és a gyümölcsös tál színeiről

(Boldog temető, 1939)

vidám sírköveket akartam festeni

ebbe a temetőbe mert elegem volt

a szomorúságból miért ne lehetne

egy temető boldog várva a feltám

adást hisz nálunk Indiában nincsenek

temetők kálváriák se bánat nem kell

jeleket hagyni hogy emlékezzünk egy

másra legyenek hát színesek a sirkö

vek a fejfák ha fák komorak is nagyon

nem tájkép inkább portré honvággyal

Kezdtem végre megnyugodni, elfelejteni gyerekkori frusztráltságomat, hogy gyenge idegzetű anyám a húgomat jobban szereti, mint engem. Bizonyára fiatalkorom minden bizonyítás- és teljesítménykényszere ebből fakad.

Akárhogyan is, anyámnak, illetve szeretőjének, az olasz szobrásznak rendkívül sokat köszönhetek. Alapvető képzőművészeti technikákat mutatott. Majd Olaszországba vitt, ami nagyon tetszett nekem, de amikor a firenzei zárdából, ahol tanultam, kirúgtak apám vallása miatt, visszatértünk Indiába.

(Fürdő nő, 1940)

valójában kilestem fürdőző

unokatestvéremet vágytam

a női test izgalmát mégsem

Teji testének dús barnasága

fogott meg hanem a vizes

korsó pirosa és az az intim

viszony ahogy a női kéz a

piros korsóhoz hozzáér és

tartja tartottam tőle de még

is ez a piros ennek árnya

latai uralják az egész képet

Egyszerűsíteni akartam a műveimet, egyszerűsödni magam is. Nem keverni a színeket, tisztán, de játékosan vállalni őket.

(Elefántsétáltatás, 1940)

világoszöld lomb alatt

fehéren izzó fal tövében

fekete testek az éjszakában

csak az agyaruk világít

néhány színfolt köpenyek

csupán a kompozíció miatt

(ps)

Tudom, hogy egy 21. századi ismeretlen költő belém fog szeretni, igaz szerelemmel, és ennek tanúbizonyságát adja, ezért már biztosan megérte.

(válaszlevél)

Amrita Sher-Gilnek

A halál csak egy távolság,

ahonnan másként látjuk a

dolgokat, ugye, kedves A.

A halál csak egy távolság,

amit nem érzékelünk, csak ha.

Csak ha már nem távolság,

hanem. Addig csak félünk tőle,

mint ismeretlen messzeségtől.

A halál csak egyre csökkenő

távolság, kedves A., már tudod.

Aktuális

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: A 25. Salvatore Quasimodo költőverseny díjazott alkotásai, összeállítás Luigi Pirandellóról (Szkárosi Endre, Török Tamara, Dávid Kinga, Lorenzo Marmiroli). Magyar Read More
  • 1

Köz-élet