kmt 300x25

Denis Emorine - Madelaine-nek, aki tudja…

  • vasárnap, 27 március 2016 09:10

Elment egy nap, túl a láthatáron.

Éreztem kezét, ahogy eltolja kezem.

S szerettem volna csak neki elragozni

A szeretni igét.

De szétfutottak a szavak.

Lábaim nyakamba kapva próbáltam utolérni.

Mindhiába.

Elment egy nap, túl a láthatáron.

Beleremegtem lépteibe.

Akár a gyermek, olyan voltam,

Ki gyűlöl mindent, mit ésszel fel nem ér.

Ráemeltem tekintetem:

Ércben játszott arca.

Rá sem ismertem már.

Elment egy nap Madelaine,

Túl a láthatáron,

S engem, mint törékeny gyermeket,

Az út mentén hagyott.

Olybá tetszett, az élet

Soha nem rebegteti már többé szárnyait.

 

S sokáig maradtam még a láthatár kapujában.

 

*

 

Miért nem hagyod már a madárkiáltásokat

A láthatáron?

Az éjbe vesztek lépteid.

Próbálod persze

Megkülönböztetni az eltűntek ujjlenyomatát.

Lecsukódnak szemeid, hiába küzdesz,

S kezeid görcsösen merevednek meg

A megsemmisült szavakon.

Kaparod a földet,

Hogy leródd előttük tiszteleted még egyszer utoljára.

Dezertáltak hátad mögött még a fekete madarak is.

Elfeledted félhangosan, néha mosolyogva

Dadogott szavaid.

A neveket, miket szerettél,

Eltörölte a fájdalom,

Vagy valami számodra is ismeretlen árulás.

Egy rozsdás kapu rácsaiba akaszkodsz,

Mi nem is létezik már,

S lassan remeg a láthatár.

 

*

 

Ne sirasd tovább a hangjegyeket,

Mik hadat viselnek emlékezeted ellen.

Halottak mind, kik őket alkották.

Véres kezeik nem remegnek már.

Megfojtotta őket súlyával a hó.

S művük őket túl nem éli,

Jól tudod, győztek a gyilkosok.

A sopánkodás mondd, mire vezet?

Hallgasd inkább a szél jajongó énekét,

Mi kimondja szétzilált neveik.

Tovaröppennek a partitúrák.

S többé nem értik már

Szenvedésben ordított szavaid.

 

*

 

Oly hideg volt azon az éjjelen…

Túl soká maradtál kinn

Szemlélve a megdermedt szavakat.

Szemed láttára porladt szét a vers,

S felmelegíteni nem tudtad.

Már előre elvesztél.

Egyre fagyosabb volt a hideg.

Valaki karon ragadott

Erőszakkal,

S ismeretlen nyelven szólt.

Beleborzongtál.

Megcsonkított versed szavait üvöltötte.

 

*

 

Visszafordult feléd az őrszem.

Nem tudtad kivenni arcát.

Megállásra intett,

S egy könyvet nyújtott.

Felütötted találomra,

S benne nevedet olvastad.

Észrevetted átlapozva,

Hogy neved ott áll

Minden lapon.

Nem hittél szemednek.

Az őrszem arctalan volt.

Nem értetted, mi történik veled.

Már a torkának ugrottál volna,

Mikor mutatott valamit,

Ám semmit sem láttál,

Oly sűrű volt az éj.

Intett, hogy csukd be a könyvet,

S rögtön engedelmeskedtél.

Zuhanásod hangját elnyelte a hó.

Testedre

A másnap arra járók találtak.

 

Onnan nem messze hevert egy könyv,

S benne csupa fehér lap.

 

fordította: Pallai Károly Sándor
(A fordító munkáját a Nemzeti Tehetség Program egyedi fejlesztést biztosító ösztöndíja (NTP-EFÖ-P-15-0180) támogatja.)

Aktuális

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: Marno János, Fenyvesi Ottó, Szeles Judit, Bereti Gábor, Stenszky Cecília, Németh Gábor Dávid, Verebes Ernő, Villányi László és Aczél Read More
  • 1

Köz-élet