kmt 300x25

Dürer - Metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből

  • vasárnap, 27 március 2016 09:18

A nagy formátumú fametszet-sorozatok: Apokalipszis, Nagy Passió, Mária élete

Albrecht Dürer a fent bemutatott önálló lapokkal egy időben, itáliai útjáról hazatérve kezdett hozzá a legsikeresebb ifjúkori művének számító Apokalipszis- sorozat fametszeteihez. A tizenöt lapos ciklus a művészettörténet máig legismertebb és legnagyobb hatású Apokalipszis-ábrázolása. A művész először 1498-ban könyv alakban jelentette meg, nagy formátumú, egész oldalt betöltő fametszetekkel, külön német és latin nyelvű kiadásban, majd 1511-ben csak latinul, új címlappal. A kompozíciók az Újszövetség utolsó könyvének, a János jelenéseinek illusztrációi. A János evangélistának tulajdonított szöveg mély értelmű látomásokban jövendöli meg a világvége eseményeit az Utolsó ítélettől Isten országának eljöveteléig. A szöveg az 1. században, Nero vagy Domitianus császár uralma idején, a nagy zsidó- és keresztényüldözések korában keletkezett.

Az Apokalipszisben megfogalmazott látomások a történelem során a kerek évfordulók közeledtével számos alkalommal kerültek az érdeklődés középpontjába. Ilyen évfordulóhoz kötődik Dürer műve is: az 1500-ra jövendölt világvége-elképzelésekhez. A reformáció térnyerését közvetlenül megelőző súlyos hitviták, a parasztháborúkhoz vezető lázongások és pusztító pestisjárványok árnyékolták be a korszakot. Dürer két korábbi Bibliát is felhasznált képi forrásként: egyrészt a keresztapja, Anton Koberger által 1483-ban Nürnbergben kiadott német nyelvű Biblia Apokalipszis-illusztrációit, másrészt az 1485-ös Grüninger Biblia fametszeteit. Dürer a mintaképeket, amelyekből számos motívumot átvett, a látomásos szöveghez méltó víziókká alakította át. A lapok többségén elkülönül az égi és a madártávlatból láttatott földi szféra. A nagy formátum mellett újdonság volt, hogy Dürer minden korábbinál gazdagabb és kifejezőbb fametszet-stílust alakított ki. Ezt a technikát ő alkalmazta elsőként a plasztikus formák és a térmélység kifejezésére.

A János látomása a trónon ülő Istenről, a huszonnégy vénről és a négy élőlényről (Jel 4,1–11) az első lap, amelyen az égi és a földi szféra elkülönül. Itt még mindkét világ békés, csak a következő kompozíciókon jelennek meg az emberiségre
váró szörnyű csapások.

Az Apokalipszis négy lovasa (Jel 6,1–8) a fametszet-sorozat legismertebb darabja (8. kép). Azt az eseménysort jeleníti meg, amikor a hétszarvú és hétszemű Bárány átvéve Krisztustól a hét pecséttel lezárt könyvet, feltöri az első négy pecsétet: az első feltörésekor fehér paripán ülő lovas tűnik fel, kezében íjjal, aki hódításra indul. A második pecsét feltörése vörös lovon vágtató, kardot emelő lovast hív elő, aki háborút hoz az emberiségre. A harmadik fekete lovon tör előre, mérleget tartva, ő drágulást és éhínséget okoz. A negyedik lovas, maga a Halál, fakó lovon közeledik, és magával hozza az alvilágot. Dürer az egymás után bekövetkező történéseket egyetlen, sodró lendületű kompozícióba sűrítette.

Tragikus események egész sora következik be A hetedik pecsét feltörésével, amikor a hét angyal megfújja harsonáját ( Jel 8,1–13; 9,1–12) (9. kép). Az égi szférában az Atyaistent körülvevő harsonázó angyalokat látjuk, akiknek a további események kezdetét kell a harsonaszóval bejelenteniük. A nyolcadik angyal füstölőből parazsat szór a földre, mire mennydörgés, villámlás és földrengés keletkezik. Lent nagy távlatokkal ábrázolt tengeri tájban zajlanak a katasztrófák: középen a felhőkből kinyúló kézpár égő hegyet taszít a tengerbe, balra lángoló csillag hull alá egy kútba, megmérgezi a folyók és kutak vizét és ezzel sok ember halálát okozza. A hajótöröttek között a távolban néhány ép vitorlájú hajó is úszik, mert a szöveg szerint az élők és a hajók egyharmada ítéltetett pusztulásra.

A János lenyeli a könyvet (Jel 10,8–10) jeleneten, amely híven követi a szöveget, János különös víziót lát: egy felhőbe burkolt angyal, tűzoszlophoz hasonlatos lábakkal, félig a tengeren, félig a földön állva, napként sugárzó arccal és szivárvánnyal a feje fölött könyvet nyújt át Jánosnak, aki azt lenyeli, így újabb látomásokat él át (10. kép). Ezután következnek azok a lapok, amelyek az égiek harcát jelenítik meg a Sátánnal.

Az égi asszony és a sárkány (Jel 12,1–4) a hetedik harsonaszót követő eseményeket ábrázolja. A Szent Mihály legyőzi a sárkányt (Jel 12,7–9) című lapon az égi dráma idilli tóparti táj fölött zajlik: Mihály arkangyal megtámadja és diadalmasan legyőzi a sárkányt (11. kép).

A sorozat utolsó fametszete az előtérben A sárkány láncra verését (Jel 20,1–2), a háttérben pedig a látomást ábrázolja az új Jeruzsálemről (Jel 21,9–14). Egy angyal a mélység kulcsával a kezében megragadja a sátánt jelképező sárkányt és ezer évre bezárja, amivel megkezdődik Isten ezeréves birodalma.

Dürer 1496–1498 között hét kompozíciót metszett a Krisztus szenvedéseit felelevenítő Nagy Passió-sorozatához: a Krisztus az Olajfák hegyén, a Krisztus ostorozása, az Ecce Homo, a Keresztvitel, a Keresztre feszítés, a Krisztus siratása és a Krisztus sírbatétele jelenetét. A második itáliai útját (1505–1507) követően négy további lappal és egy címlappal egészítette ki a sorozatot. 1510-ben készült Az Utolsó vacsora, a Krisztus elfogatása, a Krisztus a pokol tornácán és a Krisztus feltámadása, a címlap pedig 1511-ben, amikor Dürer a lapok hátoldalára nyomtatott szöveggel – Benedict Schwalbe latin soraival – könyv formában adta ki a Nagy Passiót. Az itáliai út előtt és után készült lapok eltérő stílusa bizonyítja, hogy a művész mennyi új ismerettel, megújult szemlélettel tért haza: mind a kompozíciók elrendezésében, mind a metszetek kifinomult technikai kialakításában érezhető a változás. A korábbi művek nyugtalanabb vonalvezetésűek, a későbbiek kiegyensúlyozottabbak, és ezeken a fegyelmezett párhuzamos és keresztvonalkázással érzékeltetett árnyékolás nagyobb felületen és több tónusfokozattal érvényesül. A tér szerkezete is egyértelműbb a későbbi lapokon.

Az 1497 körül metszett Krisztus az Olajfák hegyén című lapon például síkszerű térben helyezkednek el az alvó apostolok és Krisztus, csupán a jobboldali háttérben nyílik kitekintés a távoli tájra (12. kép). Az 1510-es Az Utolsó vacsora szereplőit viszont mértani pontossággal szerkesztett boltozatú teremben látjuk, a rövidülésben ábrázolt asztal és a távoliaknál nagyobb előtéri alakok hozzájárulnak a tér mélységének hangsúlyozásához (13. kép). Hasonló a kontraszt a Keresztre feszítés zsúfolt kompozíciója (14. kép) és a Krisztus a pokol tornácán egyenletes metszővonalakkal kialakított, tónusfokozatokban gazdag, a plasztikus formákat kidomborító kompozíciója között (15. kép).

Ugyancsak részben a második itáliai út előtt, részben utána metszette Dürer a Mária élete-sorozat húsz lapját. Tizenhét jelenetet 1502–1505 között készített, a Mária halála, valamint a Mária mennybevétele és megkoronázása című kompozíciókat 1510-ben fűzte a ciklushoz, a Máriát a holdsarlón ábrázoló címlapot pedig 1511-ben. A Mária születése című meghitt epizód sürgő-forgó asszonyait Dürer saját korának polgári környezetébe helyezte, amint az éppen világra jött kisgyermek és édesanyja körüli teendőket látják el (16. kép). A Jézus bemutatása a templomban című ábrázoláson mesteri a csarnok mennyezetének perspektivikus szerkesztése (17. kép), de a sorozat többi jelenetén is változatos konstrukciójú épület vagy idilli táj veszi körül a szereplőket, mint például a Mária és Erzsébet találkozása (18. kép) és a Menekülés Egyiptomba (19. kép) lapján. A ciklust Dürer a Nagy Passió-sorozattal együtt 1511-ben adta ki könyv alakban.

 

(Bodnár Szilvia)

Last modified on vasárnap, 27 március 2016 09:31

Aktuális

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: A 25. Salvatore Quasimodo költőverseny díjazott alkotásai, összeállítás Luigi Pirandellóról (Szkárosi Endre, Török Tamara, Dávid Kinga, Lorenzo Marmiroli). Magyar Read More
  • 1

Köz-élet